Az anyaság örök. Az anyai értékek ünneplése azonban sokat változott az idők folyamán. Szépen tetten érhető ezeken a változásokon keresztül, hogy melyik kor hogyan viszonyult az anyákhoz, és milyen lehetett akkor anyának lenni.
Szerző: Károlyi Nati
Kezdetben volt az istennő…
Már az emberiség legősibb ránk maradt emlékeiben tetten érhető a vágy az anyaság, a női teremtő erő előtti főhajtásra. Mielőtt a természettudomány leleplezte volna a szülés-születés élettani hátterét, az emberek az életadás képességét a természetfeletti, szellemi világ dolgaihoz kapcsolták, és az annak megfelelő vallásos tisztelettel fordultak felé. Az ókori Görögországban, és Rómában is nagy kultusza volt Rheanak, illetve Kübelének, “minden istenek anyjának”, és mikor máskor, mint tavasszal, a természet újjászületésének idején emlékeztek meg róluk. A kereszténység térhódításával Szűz Mária, Jézus édesanyja vette át ezt a szerepet, az ő tiszteletének nagy szerepe volt a későbbi világi ünnep magyarországi meggyökeresedésében is.
A hősök köztünk járnak
A modern, városi ember egyre jobban elszakadt a spirituális szemlélettől. A szülés kórházba szorulásával, a nagycsaládok felbomlásával, a szoptató, kisgyerekes anyák elszigetelésével a társadalom egyéb rétegeitől az anyaság is egyre inkább láthatatlan, és praktikus feladatok magától értetődő, kötelesség-szerű elvégzését jelentette, aminek egyre kisebb volt a megbecsülése a látványosan fejlődő technológiai, gazdasági és tudományos élet “férfias” világához képest. Egy amerikai dolgozó anya, Mrs. Anna Marie Reeves Jarvis szociális munkás, sok anyatársának keserűségét tolmácsolhatta, amikor megfogalmazta: Az anyáknak is igazán kijárna egy nap, amikor őket ünneplik.
A gyermeki hála ereje
Álmát lánya, Anna M. Jarvis váltotta valóra, 1910-ben, édesanyja halála után. Elsőként Nyugat Virginiában ünnepelték meg Anyák Napját, majd futótűzként terjedt a népszerűsége államok szerte, így Wilson elnök 1914-ben hivatalosan is beiktatta nemzeti ünnepként. A kereskedelem gyorsan felfigyelt az új igényekre: Először csak az ünnep szimbólumát jelentő fehér szekfűk árusításával, majd megjelentek a képeslapok és más ajándéktárgyak is. 1923-ban Jarvis csalódottan határolódott el az elüzletiesedett ünnepléstől. Élete végén azt nyilatkozta: már megbánta, hogy egyáltalán kezdeményezte ezt az ünnepet.
Vissza a lényeghez
Hazánkban a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg az Anyák Napját 1925-ben. Nem sokkal később kezdetét is vette a betanult versikék és énekek műsorának hagyománya az óvodákban, bölcsődékben, és nem várattak magukra sokáig a magyar kereskedők sem. A korai szocializmus talán a botrányosan rövid szülési szabadságért, és az anyák és csecsemők módszeres, egymástól való eltávolításáért vezekelve fektetett nagy hangsúlyt az ehhez az ünnephez kapcsolódó színes, látványos, ám üres formaságokra. A rendszerváltás óta egyre több teret kapnak a személyes hangok, érzések. Az óvodákban is egyre elterjedtebbek a saját kezűleg készített ajándékok, a pátoszos, nyilvános műsorok helyett az ölben üldögélős, intim, négyszemközti köszöntés. És ahogy a családokban is egyre inkább elterjed az otthoni ünneplés, az együttlét öröme, úgy kopnak ki az ünnepből a nehéz érzések és nyeri vissza eredeti, ősi jelentését: hálaadás a csodáért.
Mit szeretnének az ünnepeltek?
Egy nemrégiben végzett amerikai felmérésben több, mint 19 ezer anya véleményét kérdezték arról, minek örülnének legjobban.
- Ha a saját anyukája is ott lenne anyák napján, 46 százalék megkérné, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg ő ünnepel a párjával, 54 százalékuk viszont a saját anyukájával ünnepelne a nap folyamán.
- Háromból egy anyuka annak örülne a legjobban, ha ezt a napot színtiszta énidőnek kapná meg.
- A megkérdezett anyák 75 százaléka gyermeke saját kezűleg készített ajándékának örülne a legjobban, és csak 25 százalékuk választana inkább egy szép ékszert anyák napi ajándékként.
