X generációs anyaként korábban soha nem gondolkodtam azon, milyen is az anyai énidő és van-e ilyen a saját életemben. Amikor a szerkesztőm témaötleteket kért tőlem, mégis ezt jelöltem meg elsőként. Közelebb akartam kerülni hozzá, hogy ráérezzek. Más anyáknak is javaslom, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel!
Szerző: Zimmerer Anita pszichopedagógus
Ha már az énidő került szóba, mindenekelőtt átgondoltam, én magam mit tekinthetek annak. Úgy tűnik, az esti óráimat, amikor már semmi más dolgom nincs és olvashatok. No meg, amikor írhatok. Azután anyaggyűjtésbe fogtam, és ennek során megkérdeztem a hetvenesztendős Mártit, neki annak idején volt-e valaha énideje. „Akkoriban ezt nem így hívtuk” – mondta.
Időzsonglőrok kora
Márti fiatal anyaként akkor lopott magának egy kis pihenőidőt, amikor a gyermekei aludtak. Ilyenkor a legszívesebben kedvenc női hetilapját olvasta. Úgy véli, nem is nagyon törekedtek énidő teremtésére az egykori fiatal anyák, mert ők valahogy szívesen töltöttek minél több időt a gyermekeikkel, és nem érezték úgy, hogy emiatt valamiből kimaradnak. Ő is boldog volt, hogy anya lehetett, és élvezte, hogy a gyerekekkel való törődés mellett jutott ideje a házi teendőkre. A főzés, mosás mellett kikapcsolódás volt, hogy kertészkedett és befőzött. Persze a gyermekei ez idő alatt is vele voltak, mellette játszottak.
Felmerülhet bennük a kérdés, hogy mit is jelent az énidő, jár-e nekik is. Vagy ez csak álom? Mindenki érzi, tudja, hogy szüksége lenne rá! Igen, nagyon is kell, hogy a dolgok sűrűjében a magunkra szánt perceket is megtaláljuk, legyen valami, ami kikapcsol, feltölt, átmos. Utána könnyebben fognak menni a dolgok.
Jelen lenni, önmagunkkal
A magunkra szánt idő soha nem elpocsékolt energia. Elengedhetetlen önismeretünk fejlődéséhez, segíti lelki regenerálódásunkat. Nem önzés, és ha ügyes a szervezés, nem vesz el időt a családtól sem. Sőt, a család is nyerni fog azzal, ha egy kipihent, újra mosolyogni képes anyukát kap vissza.
Ha néha picit befelé figyelünk, akkor a megújult energiáinkból szeretteink is részesülnek majd. Énidő lehet minden olyan tevékenység, időtartamtól és helyszíntől függetlenül, amelyben jelen tudunk lenni önmagunkkal. Jó, ha magunkról is gondoskodunk, és tekintettel vagyunk a saját igényeinkre! Az apró kis pihenők erőt adnak a soron következő feladatok teljesítéséhez.
Tudatosan, figyelemmel
Az elcsendesedést, amelyre a napi rohanás közben vagy után olyan nagy szükségünk van, motivációs, relaxációs, meditációs technikák sokasága támogatja. Hatásukra csökken a stressz, megélhetjük a jelen pillanatot, ezáltal növekszik hatékonyságunk, teljesítményszintünk. Tanuljunk meg tudatosan figyelni a jelen pillanatra, önmagunkra, az érzéseinkre! Egy csésze finom tea vagy kapucsínó nyugalmas elfogyasztása is lehet énidő. Koncentráljunk az ízekre, az illatokra! Figyeljük meg, milyen érzéseket váltanak ki belőlünk, hogyan hatnak ránk. A testmozgás, a torna is támogatja lelki egészségünket! Keressük meg a számunkra legmegfelelőbbet. Egy kellemes séta éppúgy lehet énidő, mint az, ha táncra perdülünk a nappaliban.
Figyeljünk magunkra és értsük meg magunkat! Ebben az is sokat segíthet, ha az esti rutin részévé tesszük a napértékelést. Mi volt jó a napunkban, miért lehetünk épp hálásak? Amikor elcsendesült körülöttünk a világ, remek társaság lehet egy jó könyv is. Kiszakít térből és időből – csak engedjük!
„Pihenőhely” a léleknek
Lényeges, hogy az énidő beiktatását ne újabb kötelező feladatnak tekintsük – ez olyan dolog legyen, ami értünk van! És ne érezzünk miatta lelkiismeret-furdalást.
Gyermekünknek olyan kiegyensúlyozott anyukára van szüksége, aki képes minőségi időt tölteni vele, őszinte érdeklődéssel, és aki mosolyog, nem pedig sír a fáradtságtól. Jobb, ha szívből jövők a közös kacagások! Az énidőt építsük be napjainkba. Otthonunk legyen pihenőhelyünk, ahol szívesen tartózkodunk, ahol bármit csinálhatunk, amit szeretnénk, sőt ha kedvünk tartja, akár a semmittevést is választhatjuk. Ne feledjük: ez épp olyan fontos, mint a gyermekkel töltött minőségi idő, és annak az egyik alapfeltétele is.