A Homo sapiens egy messzemenőkig sikeres faj. Változó környezeti feltételek között tulajdonságai és viselkedése lehetővé tették a túlélést és fejlődést az egész faj számára. A természetes kiválasztódás az életben tartó, azaz előnyös tulajdonságokat fenntartja. Milyen szerepet tölt be ebben a szoptatás? Pillantsunk rá ezúttal nem a gyakorlati megvalósítás, hanem az evolúció logikája felől!
Az ember, mint az emlős fajok egyike, már régen része a természet nagy szövetének. Itt minden faj és egyed csak akkor marad fenn és örökíti génjeit az utódaiba, ha azok életben is maradnak és újabb utódokat tudnak létrehozni. Az emberi faj ebből a szempontból igen sikeres. Képzeljük magunkat a közösségalkotás, a társas viselkedés kezdeti időszakába! Az ősember közösségben élt, hiszen ez vált be a legjobban, több férfi összefogva könnyebben győzte le a kardfogú tigrist, több nő hatékonyabban őrizte a tüzet és jobb túlélést biztosított az utódoknak. Nézzük meg most, hogy milyen utódgondozási stratégiák vannak! Például a kacsáknál: a kikelt kiskacsa felnéz, és akit először meglát, az lesz az anyukája, akit követ. Amíg Konrád Lorenz nem sétált arra, ez hatékony választásnak bizonyult, hiszen a kacsamama ott volt a fészeknél, mikor előbukkantak a friss kiskacsák. Ők fészekhagyók és szaladnak anya után, mert ez vált be! Nézzünk egy másik példát! A kisrókát profi kotorékban neveli az anyukája. Ha nem megy el vadászni, akkor felkopik az álla és a kisróka is tej nélkül marad. A kisróka tudja, hogy otthon biztonságos és anya visszajön. Amíg egyedül van, csendben van, hogy észre ne vegyék. (Hacsak nem hívják Vuknak, de az egy másik történet és mi találtuk ki.) Közelítsünk felénk! Vegyük a főemlősöket, mondjuk a csimpánzokat.
Bizony a csimpánzanya is éveket fektet a kölyök felnevelésébe. Már a kihordása is jelentős energiabefektetést igényel. Nagyon vigyáz a kicsinyére. Le nem tenné. Viszont sokszor van dolga, hisz az élet megy tovább. A csimpánzbaba ezért kapaszkodik az anya bundájába. Ezen a nyomvonalon haladunk mi is! Az ősanya véletlenül sem tette le a csecsemőjét, mert elvitte volna egy ragadozó vagy kihűlt volna. Hurcolta, kézben tartotta, amikor gyűjtögetett, amikor tüzet rakott és persze együtt aludtak. Így volt biztonságos. A szoros és állandó együttlét lehetővé tette a korlátozások nélküli szoptatást. Az anyatej pedig mindazokat az immunanyagokat tartalmazta, amelyek az adott környezetben éppen előforduló fertőzések ellen védelmet tudtak nyújtani. Azután a baba egyre nagyobb lett, járni tanult és fel akarta fedezni a világot. Távolabb ment, de tudta, hogy anya mindig ott van, ha segítségre van szüksége. Az anyatermészet látta, hogy ez így jó. A társas életforma, az egymással való majdnem folyamatos kapcsolat, az egymás iránt érzett szeretet túlélést segítő sajátosságok. Aki máshogy csinálta, könnyebben elpusztult, gyereke nem érte el az ivarérett kort. Számos élettani, hormonális folyamat is azt mutatja, hogy az embernek, mint biológiai lénynek ez a természetes és szükséges viselkedése. Például a bőrkontaktus emeli a vércukorszintet, endorfint (boldogsághormont) termel. Az elkülönítés más hormonok szintjét emeli, a kortizolét, vagyis a stresszhormonét. A biológiailag hasznos viselkedés lehetővé teszi, hogy a kisbaba kihozza magából a legtöbbet.
Az anyatej mindazokat az immunanyagokat tartalmazta, amelyek az adott környezetben éppen előforduló fertőzések ellen védelmet tudtak nyújtani.
A mindentudó újszülött
A baba már születése pillanatában birtokában van azoknak a képességeknek, amelyek túléléséhez szükségesek. Magával hozza genetikai állományát és azokat a reflexeket, programozott fejlődési lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szopni tudjon, és törődjenek vele. Képes ösztönös, reflexszerű kúszómozdulataival az anyamellig jutni, ha anyukája testére fektetik. Az anyaillat vezeti. Képes felemelni és tartani a fejét néhány pillanatig, hogy körülnézhessen. Éppen arasznyi távolságra lát élesen, hogy megláthassa a barna bimbóudvart. Forgatni tudja a fejét és tátogásával, apró öklei gyömöszölő mozdulataival el tud jutni odáig, hogy bekaphassa a mellbimbót és szopni kezdjen. Mintha még odabent is ezt gyakorolta volna! Ez a folyamat persze nem két perc alatt játszódik le, hanem akár órákra is szüksége lehet hozzá. Ezen kívül képes üríteni, és hangos, követelő, szívhez szóló sírással jelezni az igényeit.
A gondoskodó anya
Az anyukájának pedig az a feladata, hogy sose legyen távolabb tőle, mint amilyen távolból orrba tudná csapni a kardfogú tigrist. Akkor észreveszi, hogy a kisbabájának szüksége van valamire, és ki tudja elégíteni az igényeit. A baba pedig életben marad és kihozza magából a legtöbbet. A legszebb, legokosabb, legtalpraesettebb lesz, aki csak lehet. Hát nem ezt szeretné minden anyuka? Az egész olyan, mint egy hálózat, melynek pontjai ezer szállal kötődnek egymáshoz. Ennek számos elemét ismerjük. Azt is látjuk, hogy a rendszer akkor is képes valamilyen szinten működni, ha egyes szálakat elvágunk, vagy mással próbálunk helyettesíteni. Amikor ez a hálózat kialakult, az anyatermészet azzal dolgozott, amije volt, például mérleg, mellszívó, bimbóvédő és cumisüveg nem szerepelt az eszköztárában. Az anyatermészet azt vállalta, hogy ha folyamatosan együtt vagy a babáddal, és akkor és addig szophat, amíg szeretne, akkor annyi tejet termel a melled, amennyire szükség van. Ez nem más, mint az igény szerinti szoptatás, valamint a válaszkész gondozás.
És ha te másképp szeretnéd csinálni?
Belenyúlhatsz a rendszerbe, miért ne? De ha az egyik dolgot elvárod, például azt, hogy legyen elég tejed, akkor az odavezető út feltételeinek is teljesülniük kell. Manapság például sokszor érthetetlennek tartjuk a baba kitartó sírását a kiságyban. Csak abba nem gondolunk bele, hogy ő még nem képes újszülöttként a környezetét biztonságosként azonosítani. A nyolc hónaposnál fiatalabb babának nincs meg az a képessége, hogy tudja, hogy azok a dolgok is léteznek, amiket éppen nem lát. Azaz, ha messzebb vagy, mint amit a baba érzékelni képes, akkor azt hiszi, hogy nem is létezel, hogy letetted és otthagytad. Egyből jelzi az igényét, ordít, mert genetikailag hordozza az információt, hogy ha egyedül van, akkor meghal. Három hónapos kor táján egyre határozottabban a külvilág felé irányul a baba figyelme, s egyre inkább képes arra, hogy megszokott környezetét, mint biztonságos zónát azonosítsa. Egyre nyugodtabbá válik a viselkedése akkor, ha például csak a hangodat hallja a másik szobából. Valójában tehát nem kockáztatsz semmit, ha kielégíted igényeit, és ott vagy számára elérhető közelségben mindannyiszor, amikor kéri, eleinte, a többi emlőshöz hasonlóan éjjel-nappal. Így azt tanulja meg a világról, hogy biztonságos hely, ahol vigyáznak rá és jelzései meghallgatásra találnak.
A nyolc hónaposnál fiatalabb babának nincs meg az a képessége, hogy tudja, hogy azok a dolgok is léteznek, amiket éppen nem lát. Azaz, ha messzebb vagy, mint amit a baba érzékelni képes, akkor azt hiszi, hogy nem is létezel, hogy letetted és otthagytad.
