Panna vagyok 28 éves, PCOS, inzulinrezisztens és anya! Szeretném elmesélni a mi történetünket és szeretnék reményt adni azoknak, akik PCOS-sal és/vagy inzulinrezisztenciával küzdenek és látszólag reménytelen számukra a teherbeesés.
Szerző: HelloBaby magazin
A kezdet
16 éves koromban menstruáltam először. Azután pedig csak pár alkalommal (szerintem megtudnám számolni a két kezemen…) Sok nőnek természetes, hogy van havi menzesze, nekem nem igazán volt eddig életem során sajnos.
Szinte gyerekfejjel szembesültem
Az első nőgyógyászati vizsgálatom valamikor 15-16 évesen lehetett, csak ultrahanggal vizsgáltak és megállapították, hogy PCOS-om van. Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg nem lehet majd gyerekem, általában meddőséggel jár! Érdekes volt a diagnózis, egy ideig elzárkóztam előle, nem is akartam tudomást venni róla – valójában nem is mondott semmit az egész, nem értettem. Hogyan? Miért?
Ideje lett foglalkozni a dologgal
Amikor komoly párkapcsolatom lett, akkor kezdett el érdekelni, vajon miért nem menstruálok? Lehet így gyerekem valaha? Akarok én egyáltalán? – Ilyen kérdések cikáztak a fejemben minden nap. A párom támogatásával és bátorításával elmentem belgyógyászhoz, majd diabetológushoz! A doktornő elmagyarázta, hogy mit is jelent az inzulinrezisztencia és a PCOS:
Koraserdülőkorban a szervezetben olyan hormonok kerülnek túlsúlyba, amelyek megemelik a vércukorszintet. Ez mindenkire jellemző, ám ha mindehhez kedvezőtlen genetika is társul (akár sokadik őstől örökölt cukorbetegség, arra való hajlam), az egy ördögi kört indít be – kóros vércukor ingadozást léphet fel a nap folyamán. Ha a vércukor leesik, az illető kénytelen lesz enni – főleg édességet -, így cukrot visz a szervezetbe, ennek hatására nő a vércukorszint. A következmény: egyrészt a folyamatos étkezéstől egyenes út vezet az elhízásig. Másrészt a normál vércukor szintet a szervezet csak nagyobb inzulinmennyiséggel tudja visszaállítani, ez viszont hormonális. A policisztás ovárium szindróma gyakran akadályozhatja a gyermekáldást.
Zavaros petesejtérés
A kulcsszó tehát az inzulin. Ha állandóan túl sok inzulin van a szervezetben, az hormonális- és anyagcserezavarokat okozhat kellemetlen tünetek kíséretében, legyen az pattanásos bőr, gyengeség, vagy ájulásszerű rosszullét.
De hogy mindez hogyan kapcsolódik a rettegett négy betűhöz, és hogyan okozhat meddőséget?
A peteérés szabályozása azon alapul, hogy az agyalapi mirigy „figyeli” a tüszőérés során termelődő hormonok szintjét, de ebben a zavaros helyzetben sajnos nem tudja helyesen irányítani a folyamatot. A következmény: petesejtérési zavar, csökkent termékenység, cisztás kórkép. Ez utóbbi azért alakul ki, mert a petefészkekben általában nem érik tüsző, hanem apró, 10 mm-nél kisebb ciszta formájában visszamarad. Tegyük hozzá: ez a kórkép a betegség névadó, de egyben félrevezető tünete, mert a „cisztásodás” nemcsak ennek a betegségnek a jellegzetessége!
A doktornő 160 grammos diétát, gyógyszert javasolt (Merkformint) és sok-sok mozgást. Azt mondta, ezek betartása mellett lehetséges, hogy lehet majd kisbabám egyszer, ha szeretnénk! Elszánt voltam és mindenképp be akartam tartani a doktornő előírásait. Szedtem a gyógyszert, jártam sportolni és megválogattam mit egyek!
Minden étkezést kimértem, becsomagoltam előre a következő napra az ételeket, és napi ötször vagy hatszor ettem!
Ezek mellett természetesen jártam nőgyógyászhoz is, aki mindig elmondta, hogy rendben vagyok, csak hát ugye a ciszták… ott vannak. Menzeszem nem volt magától, így fogamzásgátlót szedtem, ami természetesen „csinált” művérzést. Az érzés már megvolt, viszont nagyon rossz volt, hogy csak is a gyógyszer miatt jön meg a vérzésem.
A cikkünk folytatását itt olvashatod: