Néptáncos, táncpedagógus, koreográfus, a hat hónapos Matyi anyukája, Fábián Zsófia. 1998 szeptembere óta táncol. Édesanyja szorgalmazta és kitartóan támogatta első táncos lépéseit. Gyerekként nem is annyira a tánc, inkább a közösség ereje fogta meg. Szerette a próbákat, a fellépéseket, a turnékat. Jó volt látni az országot és később a nagyvilágot a színpadról.
Csörgő Andrea írása a HelloBaby! magazin Sikertörténet pályázatára
Mesélj a táncos karrieredről! Mik voltak a legfontosabb állomásai?
Számomra a tanár mindig követendő példa volt, de még ennél is nagyobb szerepe volt annak, amikor vendég koreográfusként Kocsis Enikő és Fitos Dezső készített nekünk táncszínházi előadást, ráadásul éppen bukovinait, ami engem személy szerint is megérintett. Talán ekkor kezdett érdekelni a táncművészet, mint komplex színpadi kifejezési forma. Apai ágról nagyszüleim bukovinai székelyek voltak, akik a második világháború után települtek Érdre. Egy telken laktunk velük, olyan volt náluk lenni, mintha visszautaztam volna az időben. Nagyon sokat tanultam tőlük, még családi néprajzi gyűjtéseink is vannak. Sok olyan szokást tartottak, amit más nem, én pedig ebbe nevelődtem bele. Ezeket később koreográfiáimban sikerrel tudtam tovább adni, gyermekek százainak arcára mosolyt varázsolva.
Mikor döntöttél úgy, hogy tanítani szeretnél?
A gimiben az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék. Több művészeti képzésre is felvételiztem, de sok vívódás után végül a Magyar Táncművészeti Főiskolát választottam, itt lettem táncos- és próbavezető. A százhalombattai Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában 3 éves kortól a 18 évesig tanítottam 5-6 csoportot egy évben, emellett még néhány iskolai és óvodai csoportot más intézményekben.
Rengeteg felejthetetlen élmény fűz a csoportjaimhoz. Az idősebbekhez a sok közös turné élménye, az izgalmas előkészületek, a sok hosszúhétvége, amikor összpontosítottunk az utazásokra. A Pöttömök próbái mindig üdítőek voltak, náluk mindig feltöltődtem és ihletet kaptam. A legjobbakat pedig az ovisokkal játszottuk.
Mégis azt hiszem, a legmeghatározóbb a Kisforrás Néptáncegyüttes búcsú előadása volt, amikor a színpadon köszönték meg az eltöltött közös éveket, egy kupacban álltak a szeretett gyermekek, gyönyörű leveleket írtak. Amíg felolvasták egyesével, átadtak nekem egy-egy szál rózsát, nagyon-nagyon szeretetteljes és őszinte volt a miliő. Amikor már mindenki átadta a virágot, körbe álltak, és közepén egy csodálatos bölcső volt, amiben Matyika, a kisfiam később három boldog hónapot töltött el éjjel és nappal.
Nem csak pedagógusként, de koreográfusként is dolgozol.
Igen, egy időben két darabon is dolgoztam. Az egyik „Apókám mesés kincsei” címen a mostani Kisforrás csoportnak készült, amiről a Gyermek Néptánc Fesztiválon a zsűritől nagyon őszinte és pozitív értékelést kaptunk. Ugyanezzel a csoporttal nyertünk több tanulmányi versenyen helyezéseket, majd a Fölszállott a páva (2015) tehetségkutatón a középdöntőig jutottunk. Meg kell említenem Fundák Kristóf táncos, koreográfus alkotó társamat, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni, mert sok szép maradandó alkotást és sikert tudhatunk magunkénak.
A következő meghatározó alkotásom kamasz lányoknak készült, egy csoporton belül körülbelül negyvenen voltak ,,csak csajok”, ami nagyon inspirált. Ráadásul a testvéremet, Fannit is beleszerkesztettem, aki éppen hegedűművészi szárnyait bontogatta. A mai napig felejthetetlen élmény született: tisztelgés a bukovinai székely felmenőim emléke előtt. A produkciót a Szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Fesztivál zsűrije is nagyra értékelte.
Az elmúlt tanévben ismét készült egy meghatározó művem, „A két szeméért” címmel, ezt Asztalos-Kiss Zsuzsannával együtt alkottuk. A próbákon Matykó is végig velem volt, hiszen a szoptatás miatt nem válhattunk el egymástól, de úgy gondolom, ő is élvezte a nyüzsgő közösség hangulatát. A sok munka nem volt hiába való mert koreográfusi nívódíjat nyertünk.
A Forrás Néptáncegyüttes 2016-ban is kiválóan minősült, az országban a legmagasabb pontszámmal, és ez a műsor is a mi előbbi koreográfiánkkal kezdődik.
Ezen kívül még van két ,,fogadott kisfiam”, Norbi és Máté, akik bejutottak a Fölszállott a páva 2016-ba, őket Matyikával együtt kísértük el a tévés adásba, bízva abban, hogy hátha szerencsét hozunk nekik. Ők is a középdöntőig jutottak.
Tavaly megváltozott az életed, megszületett a kisfiad. Készültél rá?
Én nem készültem egyáltalán, dolgoztam ezerrel. Tudtam, hogy Matykó a pocakomban a legjobb helyen van. Mikor eljött a tanév vége, kicsit izgultam, hogy mégis mit csinálok majd otthon a szülésig, mikor az összes barátom táboroztat, turnézik.
Végül, mivel az utolsó öt hetet kórházban töltöttem, másképpen alakult. Akkor sokat segített nekem a szerető és szeretett tanítványaimmal együtt töltött idő emléke. Sok tanácsot kaptam, de mivel kissé öntörvényű vagyok, senkiét sem fogadtam meg. Gondolom, ez sokaknak nem esett jól. Úgy döntöttem, hogy a saját ösztöneimre hagyatkozom. Voltak saját tapasztalataim, benyomásaim, például amikor Érden dolgoztam egy Fonoda nevű szolgáltatóházban, ami családoknak kínált programot, ott hallottam a sok anyukát beszélgetni. Ugyan a konkrét történeteikre már nem emlékszem, de arra, hogy mindenkinek volt hordozókendője és hogy mindenki kapott megnyugtató tanácsokat, arra igen. Így arra gondoltam, nekem sem kell nagyon izgulni, viszont azt is tudtam, hogy egy kendőt be kell szereznem majd.
Matyi apukája is művészember. Hogy fér meg egy családban ez a sokféle impulzus?
Josy egy végtelenül türelmes ember. Remélem nagyon sok anyukának van hasonló szerencséje a párjával. Igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy boldog család legyünk. Természetesen nap mint nap vannak vitáink, biztosan tapasztalatlanok vagyunk még abban, hogy hogyan kell gyorsan és hatékonyan kompromisszumokat kötnünk a közös boldogulásunk érdekében, de a nézetkülönbségeket a végén valahogy mindig elvicceljük és sokat nevetünk magunkon. Ráadásul népzenészként még a hamis nótáimat is meghallgatja, amiket a fiának dúdolok.
Mivel első gyermek, most tanuljuk, hogy ez mivel jár a nap 24 órájában. Az első pár hét nem volt egyszerű, de azt hiszem most már kezd kialakulni egy rendszer. Mindenben segítünk egymásnak, támogatjuk egymást.
Tudom, hogy családi tragédia ért egészen fiatal felnőttként: meghalt az édesanyád. Kik segítettek Téged ebben az időszakban?
Tulajdonképpen a munkába temetkeztem. Mindenki segített, aki pozitív gondolatával tartotta bennem a lelket. Úgy gondolom ezen nem lehet túl lépni. Most, hogy itthon vagyok Matyival, sokkal nehezebb. A szerető családom támogat, bátorít és segít, hogy az elképzeléseimet megvalósítsam.
Mik a terveid erre az évre?
Szeretném Matyit elkezdeni hozzászoktatni a munkahelyemhez, emellett a saját új kis otthonunk kialakításába kezdünk. Van néhány olyan családi program is amit az elmúlt hat évben nem tudtam átélni, ezeket szeretném most pótolni.
Ha tetszett Fábián Zsófi története, lájkold és oszd meg Te is, hogy mások is olvashassák!
