Visszatérni a munkába a gyermekszületés és a gyermekkel való otthoni időszak után: ez sok szülőben kérdéseket vethet fel. Normális, hogy aggódsz! Kutatások is bizonyítják, hogy ilyen esetben más nők is értéktelennek érezhetik magukat.
Szerző: Petrik Emese munkapszichológus
Kételyek közt
Úgy gondolhatják, hogy a munka–magánélet egyensúlya eleve kivitelezhetetlen, mert vagy itt, vagy ott nem lesznek „elég jók”. A visszatérésnek megkerülhetetlen pontja az, hogy tisztában legyél a jelenlegi elvárásaiddal. Lehet, hogy az otthonlét alatt átértékelted a karriercéljaidat is. Valószínűleg a munkához kapcsolódó prioritásaid is változtak azáltal, hogy most már időben oda kell érned az oviba egy kis emberért, de főleg amiatt, mert a munka és az alvás közötti időt szeretnéd valóban a családdal tölteni, és persze ide is be kell illeszteni az olyan kötelező köröket, mint a vásárlás, a főzés, stb.
Csak türelmesen!
Az első pár hétben biztosan szükséged lesz arra, hogy türelmes légy magadhoz, illetve hogy reális határokat szabj mindkét területen. Lehet, hogy ideges vagy és aggódsz, hogy milyen lesz a munkád; ezek teljesen természetes érzések.
Bűntudat nélkül
Az is előfordulhat, hogy izgatott vagy, hogy (végre) visszamehetsz dolgozni, ettől viszont néha azért gyötör a bűntudat. Ez az érzés is természetes; nem leszel kevésbé jó szülő, ha van olyan részed, ami a saját örömödért működik.
Megfelelő keretek között
Amennyiben csökkentett óraszámban vállalod a munkát, beszélj erről a kollégákkal is. Ha egyértelmű számukra, hogy mikor vagy elérhető, nekik is könnyebb lesz veled kalkulálniuk, és te is jobban tudod tartani a munkaidőkereteket. Ez persze a normál munkarendre is igaz: jó, ha mindenki tudja, mikor vagy elérhető, és sürgős esetben mikor tudsz plusz feladatot végezni.
A munka és a magánélet egyensúlyának része az a döntés is, hogy mennyire engeded be az otthonodba a munkádat – mondjuk munkaidő után –, és mennyire tudod elhatárolni egymástól a kettőt. Amennyiben fontos számodra, hogy „fejben is” valóban ott legyél, ahol éppen vagy, segíts magadnak azzal, hogy otthon például kikapcsolod a céges telefonodat.
Tájékozottan és bizalommal
Amikor dolgozol, bízz meg azokban, akik a gyermekedre vigyáznak. Válasszatok olyan bölcsit vagy ovit, ami a lehető legtöbb tekintetben szimpatikus számotokra. Ha kell, járjatok utána mindennek!
Ettől nyugodtabb leszel, és ezáltal a munkádat is fókuszáltabban tudod majd végezni.
Szociális védőhálóval
Fontos, hogy legyenek körülötted olyan személyek, akik úgynevezett szociális védőhálót alkotnak, akik segítenek, amikor úgy érzed, nagyon sok terhet cipelsz. Ha vannak olyan barátnőid, akikkel épp egy időben ér hasonló szakaszba az életetek, vagy olyanok, akik már túl vannak ezen, nagyon jól jöhet, ha megoszthatod velük a dilemmáidat.
Nem vagy egyedül!
Talán mindennél fontosabb az, hogy akárhogy érzel is most, nem vagy egyedül! Rengeteg szülő érzi magát most hozzád hasonlóan, és mindannyiótok érzései – aggályai, bizonytalanságai – teljesen helyénvalóak. Adj időt magadnak és adj hozzá egy kis plusz türelmet is. Most ismét egy nagy fordulat zajlik az életedben, de hidd el, ez a váltás is menni fog!
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA könyvünk megvásárolható webshopunkban!