Sajnos vége már a tél legszebb, legünnepibb időszakának… Vajon hogyan élték át a karácsonyt azok, akiknél éppen akkorra esett a szülés?
Csörgő Andrea írása
Zsuzsi azt meséli, hogy a fájások közben is azon töprengett, vajon hogyan éli meg a nagyobbik lánya azt, hogy neki nem lesz családi szenteste. „Persze a mamánál azért volt ünneplés és másnap reggel megkapta a szépen becsomagolt babakonyhát is ajándékba.”- emlékszik vissza. „Mégis, annak, hogy ilyen lassan alakult ki a vajúdás nálam, szerintem az is lehetett az oka, hogy nehezen kapcsoltam ki gondolataimból a kislányomat és az ünnepet, azt hogy minek, hogyan kellene lennie.”
A tapasztalatok szerint gyakran az ünnepek után születnek meg a babák, hagyva időt a közös ünneplésre a családnak. Ritka az, hogy éppen december 24-én érkezzen az újszülött.
Szenteste nem szabad!
Zsuzsi így emlékszik arra a napra: „December 24-re voltam kiírva és eredetileg nem is voltak ezzel kapcsolatban különösebb érzéseim. Csak mikor mondta a bába, akivel előtte is szültünk, hogy neki egyetlen időpont nem jó, amikor biztosan nem fog tudni jönni, és az a szenteste, akkor ijedtem meg, hogy nehogy éppen akkor szüljek.
Aztán sokáig nem izgultam ezen, mert mindenki nyugtatgatott, hogy a gyerekek nem szoktak 24-én születni, mert vagy kivárják a Karácsony végét, vagy pedig előbb jönnek. Én is ezzel áltattam magam, hogy biztosan előbb fog születni. De aztán nem így lett, ami nem is volt baj, mert a nővérének épp akkor volt tüdőgyulladása.
Aztán 24-én hajnalban már úgy ébredtem, hogy tisztában voltam vele, szülni fogok. Emlékszem, milyen elérzékenyülve néztem a családomat és búcsúztam az addigi életünktől.
Jöttek a fájások, de nem voltak erősek vagy rendszeresek. Én pedig próbáltam magam győzködni, hogy nem, biztosan nem fogok most szülni. Később, koradélutánra már azt éreztem, hogy jó volna szólnom a bábának arról, hogy elindult a vajúdás. Felhívtam, hümmögött, mondta, hogy hív helyettes bábát. Én meg teljesen kétségbe voltam esve, hogy Karácsonykor fogok szülni, amikor ugye nem szabad. Felhívtam a helyettes bábát, akkor már zokogva, ő pedig néhány szóval megvigasztalt, hogy szabad 24-én szülni, nyugodjak meg.
Lassan, de elindult aztán a vajúdás, este már ott voltak a helyettesítők, majd végre éjfélkor megérkezett az én szeretett bábám is, aminek köszönhetően aztán néhány óra múlva megszületett a kisfiam. Tehát mégsem 24-én született, hanem csak 25-én, igazam lett. „
Györgyinél pedig éppen hogy rohamosan zajlott a vajúdás, talán a dupla ünneplés hatására.
A virágos is tudta, hogy Karácsonykor szültem
„Karácsony és Szilveszter között vártuk a fiamat.” – emlékszik Györgyi a huszonévvel ezelőtti ünnepre. „Mivel 24-én be kellett menni az orvosomhoz egy vizsgálatra, ezért úgy döntöttünk, hogy előző este fogjuk megtartani a Szentestét. Így is lett, megajándékoztuk egymást, megvacsoráztunk. A kislányom 6 éves volt akkor, egy szép babát kapott, hogy tudjon babázni, ahogyan én is ezt teszem majd. Emlékszem, az volt nekem akkor fontos, hogy a kislányomnak minél több szeretetet tudjak adni ahhoz, hogy az elválást, azt a pár napot, amit majd a kórházban fogok tölteni, át tudja majd vészelni.
Másnap délben aztán fölutaztam Budapestre, ahol megvizsgált az orvosom, és azt mondta, együtt fogunk majd szilveszterezni, nyoma sincs még a szülésnek. Így aztán teljes nyugalomban hazamentem és még egyszer megtartottuk a szentestét, vacsora után együtt elmentünk a misére. Nagyon bensőséges volt a hangulat is, jókedvű, nyugodt volt mindenki.
Jó volt a vacsora, mise után nekiálltunk kártyázni a családdal, és kettő körül feküdtünk le. Fél óra múlva erős fájásokkal kezdődött a vajúdás, rögtön szóltam is a férjemnek, hogy indulni kell. Édesanyám fogta a táskámat, nyitotta a nagykaput, a férjem kiállt a kocsival és el is indult, én pedig ott maradtam. Persze hamar észrevette aztán, hogy engem ottelfelejtett.
Úgy terveztük meg az útvonalat, hogy több olyan település is útba essen, ahol van kórház, Hatvan, Kistarcsa, de aztán útközben, Budapest határában elfolyt a magzatvíz. A férjem mentőt hívott, engem átettek a kocsiba, én pedig igyekeztem nagyon arra koncentrálni, hogy a baba biztonságban és jól legyen. Már tapintottam a haját, mégis beértünk a kórházba és teljesen egészségesen született meg végül. A mentőorvos kérlelt, hogy ha csak lehet, tartsam vissza, mert ő még sosem vezetett le szülést. Én a mai napig úgy gondolom, a kettőnk közötti erős kapcsolatnak volt köszönhető, hogy ez a hirtelen, rohamos szülés ilyen szerencsésen és jól alakult.
A történetet ismerik a barátok is, még a virágos is. Ugyanis kisvárosban lakunk, így a boltos kinyitott azért, hogy a férjem virágot hozhasson nekem a kórházba.”
Karácsonyi Márton
Ági éppen ellenkezőleg, azért izgult, hogy még Karácsonykor megszülessen a kisfia.
„Marcit december 19-ére vártuk és szerettük volna, ha otthon születhet meg. A hatályos jogszabályok szerint sajnos csak plusz egy hét „késés” engedélyezett a terminushoz képest. Így ha később indul el a baba, a kórházi szülés jöhet csak szóba legálisan. Ezért aztán mi kifejezetten azt sürgettük, hogy a szülés Karácsonyra essen. Szóval egyre csak vártuk, mikor méltóztatik megtekinteni e világot második kisfiunk. Eljött a Karácsony is, de sem 24-én, sem 25-én nem történt semmi. Jósló fájások voltak, de csak éppen hogy; tudtam – a házi CTG mérésekből is (ezek eredményét a bábám automatikusan megkapta e-mailben és mindig visszaigazolta, hogy minden rendben van a babánkkal) -, hogy ezek az érzetek még nem az „igaziak”. Emiatt már egyre jobban aggódtam, mert nem szerettem volna, ha kórházba kell mennünk. Tudtam, hogy otthon sokkal jobb helyen vagyunk. Aztán eszembe jutott, hogy a hipnoszülés tanfolyamon (amit mindenkinek jó szívvel ajánlok!) szóba került egy recept, ami a babák finom kifelé tessékelésében állítólag igen hatásos. No, ugyan mit veszíthetünk, a férjem elkészítette 25-én vacsorára, én elfogyasztottam – és lám, láss csodát, megtette hatását! Hajnali 4-kor kezdődött a menet, ami elképesztően gyorsra sikeredett. Egy ideig nem is ébresztettem sem a páromat, sem a bábát, csak fél 6 körül. A bába el is indult, a testvérem is a nagyobbik fiunkért, hogy a mamáékhoz átvigye, de negyed 7-kor Marci már meg is érkezett – az édesapja erős kezeibe. És bár már „csak” babanézőbe érkezett a bába, így is volt dolga. Megvizsgálta a babánkat és természetesen engem is; a köldökzsinórt a pulzálás elmúltával vágta csak el a férjem. Nem csak Marcit, hanem magát a szülésélményt is életem egyik legnagyobb ajándékának tekintem, és örök hálával tartozom neki magának, az édesapjának, a hipnoszülés tanfolyamot vezető Nórának és a bábámnak, Móninak is: rengeteget kaptam tőlük a felkészülés folyamán!
Igazi ajándék
1997 – Én egyáltalán nem éreztem semmilyen ünnepi hangulatot abban az évben. Egyetlen gondolatom volt csak: hogy hamarosan anya leszek és megszületik az első gyermekem.
Láttam, ahogyan a boltokban tömve a polcok a sok szokásos áruval, de mi a férjemmel egyáltalán nem készültünk abban az évben az ünnepre. Pedig csak január elejére voltam kiírva. A téli szünet első napján voltam hivatalos a nőgyógyászhoz, tanítottunk akkoriban mind a ketten és a decembert még végigdolgoztam. Az orvos megállapította, hogy alkalmas a méhszáj állapota a szülésindításra, a döntést pedig rám bízta. Én nagyon megijedtem a gondolattól, hogy aznap szülni fogok, és nemet mondtam. Aztán néhány óra múlva, átgondolva a helyzetünket felhívtam az orvost és beleegyeztem az indításba. Félve, de bizakodva vártam a fájásokat a vajúdóban. Bíztam az orvosomban és a testemben, tán mindkettő tudja a dolgát. Első szüléshez képest viszonylag rövid idő alatt így született meg a kisfiam Karácsony előestéjén.
Amire élénken emlékszem, az a szülés utáni éjszaka a kórházban, akkoriban jöttek divatba az illatos mécsesek, a nővérszobában is égettek egyet, annak a vanília illata lengte be az osztályt.
Talán csak nekem rémlett akkor úgy, de minden, az egész világ hihetetlenül csendesnek, békésnek és nyugodtnak tűnt. Én pedig álltam az ablaknál és ismerkedtem az új szóval: – Kisfiam!
A cikk a HelloBaby! magazinban jelent meg! Légy Te is előfizetőnk!
