Léteznek egészen ártalmatlan elváltozások a tejfogakon, és vannak amelyek kezelést igényelnek. Fogorvos szakértőnk segít eligazodni.
Dr. Zeller Zsófia fogorvos írása
Zománchibák
Sajnos viszonylag gyakori jelenség, hogy a metszőfogak eleve sérülten bújnak ki, amit leggyakrabban a néhány hónap után kezdődő letöredezésükből vesznek észre a szülők. Helytelen ilyenkor vizsgálat nélkül szuvasodásról beszélni és kizárólag a cukros táplálkozást vagy akár a szoptatást okolni a fogak károsodása miatt.
Valójában a tej metszőfogak csíráinak fejlődése már a korai magzati életkorban elkezdődik, így olyan hatások is felelőssé tehetőek a zománc szerkezetének károsodásáért, amik gyakorlatilag kivédhetetlenek.
Mutassátok meg fogorvosnak!
Az első jelek felfedezése nem egyszerű, ilyenek lehetnek például a fogfelszíneken megjelenő zománchiányos területek, vagy a halvány pókháló szerű elváltozás. Ha ezeket az tüneteket időben felfedezi szakember, akkor idejében működésbe léphet egy olyan vészterv, ami a táplálék gondos megválogatásával és a megfelelő szájhigiénia kialakításával, speciális fogkrémek, fogkefék használatával igyekszik a fogak állapotát addig konzerválni, amíg a kicsi eléggé meg nem nő ahhoz, hogy a fogai elláthatóak legyenek. Sajnos előfordulhat, hogy a fogak letöredezését így sem lehet elkerülni, de mindenképp több esély van a fogak megőrzésére, ha fokozottan figyelünk rájuk.
Olvasóink kérdezték:
Gondot jelent egy-egy fehér folt, vagy egyéb elszíneződés a fogak felszínén?
Általánosságban nagyon nehéz bármit is nyilatkozni ezzel kapcsolatban, hiszen a diagnózishoz speciális körülmények, megfelelő rálátás, megvilágítás, megtisztított és leszárított fogak szükségesek.
Szigorúan tilos a felfedezett elváltozásokat fogkefén kívül bármi mással érinteni, megpróbálni levakarni. Ha a probléma valós, ez a kísérlet csak további zománckárosodáshoz vezethet. Alapszabály, hogy ha a fogkefével- fogkrémmel történő fogmosás után még mindig látható elszíneződés a fogon, úgy azt mielőbb meg kell mutatni szakembernek.
Elszíneződések
A legjobb, ha a fogak felszínén semmilyen elváltozás nem tapasztalható, de van néhány egyértelműen aggodalomra okot adó tünet, mint például a fogak ínyközeli részén kialakuló elszíneződések, amik kezdetben lehetnek krétafehérek, majd egyre terjedve és mélyülve a színük is sötétedhet.
Ne felejtsük el, hogy a szuvasodások nem feltétlenül a legszembetűnőbb helyeken alakulnak ki, gyakran egy régóta zajló fertőzés már csak akkor válik láthatóvá, mikor a szemmel látható felszín is sérül a meggyengült fogállomány következtében. Nagyon zavaró, ámde veszélytelen formája a fogelszíneződéseknek a feketés pöttyözöttség, fogkő szerű foltok kialakulása a fogakon.
Ezt gyakran egy festék termelő baktérium elszaporodása okozza a szájban, ami bár nem rendelkezik kifejezetten zománckárosító tulajdonságokkal, mégis célszerű az eltávolítása. Hasonlóan feltűnő, de ártalmatlan elváltozás lehet a túlzott fluorbevitel miatt kialakuló fluorózis okozta fehéres foltok megjelenése. Ezek elkülönítése a veszélyes elváltozásoktól nem egyszerű.
Írásunk első részét itt olvashatod: