Amikor az első fiacskámat vártam, nem sokat tudtam a méhen belüli életről, a magzattal való kommunikációról. De egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtam: ösztönösen kérdeztem a babám, és ő szóba állt velem.
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember
Válaszolt?!
Már a harmadik trimeszter elején járhattunk, amikor a munkában elmerülve egyszer csak átfutott rajtam, hogy de rég éreztem mozdulni a babámat… A kezem a hasamra tettem, és megkérdeztem tőle: „Jól vagy? Olyan rég éreztem, hogy mozdulsz!” És ő finoman tolt egyet a tenyeremen! Nagyon boldog lettem ettől az apró választól, ám azt is gondoltam, talán véletlen, hogy épp akkor moccant.
Egy kapcsolat kezdete
Ettől fogva szinte mindennap megkérdeztem, ha nem mozdult: „Minden rendben, babám? Küldj egy pacsit!” És küldött is. Ahányszor kérdeztem, mindig felelt! Hihetetlennek tűnt, de napról napra megerősített, hogy valóban párbeszéd az, ami köztünk zajlik.
Sosem kértem tőle jelet csak úgy, hogy megmutassam valakinek, milyen ügyes. Csak akkor, ha hosszú volt a csönd és megnyugtató lett volna számomra egy aprócska rezzenés, mozdulat. Az a cinkosság, ami akkor kialakult köztünk, úgy érzem ma – 14 év után – is elkísér minket.
Nyitrai Erika Az érintés hatalma című könyvében gyönyörűen ír erről a csodáról, és még más elképesztő kutatási eredményekről. Például arról is, hogy a bőr szerepe sokkal jelentősebb, mint gondolnánk, és fejlődése is egészen bámulatos.
Folytatjuk…!
Cikkünk megjelent a HelloBaby! magazin április-májusi számában
Légy te is előfizetőnk!
A témában ajánljuk még:
