Hogy miért igyekszem szinte mindig tartani a rendet az otthonunkban és hogyan csinálom öt gyerek mellett? Ezeket a kérdéseket nagyon sokszor megkaptam már. Most itt is megpróbálok válaszolni rájuk.
Szerző: Szentjobbi Kriszta Waldorf-pedagógus, fotográfus
Szeretem, ha rend van…
Hmm… elgondolkodtam. Hogyan csinálom? Ha őszinte akarok lenni, akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudom nem csinálni. Az én komfortzónám ott kezdődik, ha rend van és tisztaság, mindezek nélkül nem tudom magam igazán jól érezni. A külcsín, a szép ház, a hangulatos burkolatok számomra mit sem érnének tisztaság nélkül, rossz érzést és feszültséget kelt bennem, ha túl morzsás a padló vagy ha azt látom, hogy ragad a konyhapult a teától és mosatlan tányérok tornyosulnak rajta. Természetesen nem azt mondom, hogy ez egy átlagos hozzáállás, nem, ez az én személyiségem kacifántja, amivel megszenvedek nap mint nap. Helyesebben szenvednék, ha nem tennék ellene.
Érdekes ebben a helyzetben az is, hogy kimondottan szeretem a házimunkákat, nem esik nehezemre porszívózni, kitakarítani a fürdőszobát, sőt, érdekesen fog hangozni ,de jól érzem magam ezekben az elfoglaltságokban. Közben zenét hallgatok, sőt néha még táncikálok is egyet, ha éppen úgy tartja kedvem.
Együtt
A hatalmas családi létszám egyáltalán nem hátrány abban, hogy szép és rendezett legyen az otthonunk. Be szoktuk osztani, hogy melyik nap ki pakol be a mosogatógépbe, teszi rendbe a fürdőszobát és ki felelős a felmosásért. Mivel átlagosan mindenkire jut egy tennivaló, ezért én sem érzem azt, hogy álló nap csak a seprűvel vagy törölgető ronggyal kell rohangálnom. Vacsora előtt például közösen megterítünk, majd utána együtt elpakolunk, nálunk így fejeződik be egy étkezés.
A kevesebb több!
Egész kicsi koruk óta úgy nevelem a gyerekeimet, hogy a ruháikat, cipőjüket, játékaikat mindegyikük rakja el maga után, így nem teherként élik meg, hanem a mindennapi rutin velejárójaként, akár a fogmosást.
Elsőszülöttem világrajötte óta tudatosan figyeltem arra, hogy minőségi, természetes alapanyagú játékok kerüljenek a házba és mennyiségileg sem akartam túlzsúfolni a környezetünket töméntelen mennyiségű, értéktelen kacattal. Ezáltal olyan környezetet sikerült teremteni a gyerekeknek, amelyben 2-3 fonott kosár, régi bőrönd vagy fiók elrejti a kedvenc kincseiket, játékaikat. Véleményem szerint ebben a témában is igaz, miszerint a kevesebb néha több. A játékokhoz való viszonyulásom valószínűleg a Waldorf-pedagógia szellemiségéből és szeretetéből adódik.
Mindenki másképp csinálja
Azért nekem is van egy fő mumusom, mégpedig a vasalás. Nem szeretem, mondhatni a „messziről elkerülöm” kategóriába tartozik. Csak akkor állok neki, ha nagyon muszáj. Viszont van egy hatalmas ládám, ami nagyszerűen elnyeli a vasalatlanul éktelenkedő ruhadarabokat.
A barátnőim természetesen mind különbözőképpen állnak a házimunkához. Van, aki szintén „túlságosan” szereti a rendet, mint én, de olyan is akad, aki ennek pont az ellenkezőjét képviseli. De amikor nála vagyok, akkor is komfortosan, felszabadultan tudom magam érezni, hiszen csak arról van szó, hogy ő teljesen más módon teremti meg a meleg otthoni légkört – például a hiper-szuper, különleges ételekkel, amiket készít.
Vagyis, bár minden ház más és más, egy a lényeg: hogy az ott lakók jól érezzék benne magukat és arra helyezzenek nagyobb hangsúlyt, ami megteremti a saját kényelmüket és komfortérzetüket.
Ajánljuk még a témában:
