Ha 25-30 évvel ezelőtt teszed fel ezt a kérdést, és arra vagy kíváncsi, hogyan is célszerű fektetni a kisbabát, ha leteszed, az esetek többségében azt a választ kaptad volna, hogy természetesen HASRA!
Szerző: W. Ungváry Renáta szoptatási szaktanácsadó IBCLC
Arra hivatkoztak volna, hogy így nyugodtabban, mélyebben alszik; amíg ébren van, sokat erősödik, mert többször kinyomja magát, emelgeti a fejét és csípőízülete is optimális terpesztartásban van, és minden bizonnyal azt is hozzátették volna, hogy így kifolyik a szájából a tej, ha bukik vagy hány, nem fog megfulladni. A mai nagyszülők generációja még minden tanácsadó könyvben a hasonfekvés előnyeiről olvashatott.
Fordulat az ajánlásokban: Ne fektesd hasra!
Legalábbis alváshoz semmiképpen sem! – ezt a figyelmeztetést húsz évvel ezelőtt kezdték hangoztatni, amikor a fejlett országokban a hirtelen bölcsőhalál (SIDS, a halál oka ismeretlen) a vezető halálokok közé került, és egyre több elemzés, kutatás foglalkozott azzal a nagyon is lényeges kérdéssel, hogy miként előzhetnénk meg ezeket a tragikus, látszólag ok nélkül bekövetkező haláleseteket. Az áldozatok legszembetűnőbb közös tulajdonsága az volt, hogy hason fekve találtak rájuk. Ezen alapult az ajánlások gyökeres változása: minden lehetséges fórumon igyekeztek felhívni a szülők figyelmét arra, hogy kisbabájukat csakis hanyattfekvő pozícióban altassák.
Csökkent a hirtelen gyermekhalál
A kampány látszólag eredményesnek is bizonyult: a legtöbb országban, ahol terjedni kezdett a hanyatt fekve altatás, csökkent a SIDS halálesetek aránya. Voltak azonban olyan országok is, ahol a csökkenés kisebb mértékű volt, illetve inkább arányeltolódás következett be a halálokok között. Ez azt jelentette, hogy a SIDS halálesetek számának csökkenése ugyanakkor magával vonta az egyéb váratlan csecsemőkori halálokok (például fulladás, beszorulás, agyonnyomás) arányának növekedését. Habár az azóta eltelt húsz évben sok más, hirtelen csecsemőhalállal összefüggésbe hozható kockázati tényezőt azonosítottak.
Egyes kutatásokban az oldalra fektetést – a hason fektetést továbbra is a leglényegesebb veszélyeztető tényezők között tartják számon.
Hason jobban alszik?
Mivel azonban a szülők továbbra is azt tapasztalják, hogy a legtöbb kisbaba mégiscsak hason fekve alszik a legmélyebben és a legtovább, továbbra is széles körben tartja magát a hason fektetés szokása.
A hanyatt fektetés elterjedése óta gyakrabban panaszkodnak a szülők “alig alvó” gyermekükre, számos gyerekorvos hívja fel a figyelmet az ezzel összefüggésbe hozott mozgásfejlődésbeli elmaradásra és a fej tipikus deformálódására, amit állítólag a folyamatos hanyatt fekvés okoz.
Kinek van igaza?
A szülő könnyen összezavarodhat a sok ellentétes információtól – végül is nehéz eldönteni, kinek higgyen az ember, ezért biztos ami biztos alapon hasra fektetik ugyan a kicsiket, de légzésfigyelővel. Ha azonban evolúcióbiológiai szempontból próbáljuk megközelíteni a kérdést, és arra keressük a választ, hogy miért alszik mélyebben a hasra fektetett baba, és hogy jó-e neki ez a mélyebb alvás, érdekes ellentmondásra bukkanhatunk.
A természet riasztója
A baba a bizonytalan pozícióra reagál így, felfoghatjuk, mint beépített riasztójelzést, amely tudatosítja a babában, hogy lerakták. És ez az az esemény, amely ősidők óta kiváltja a kisbabák rémült tiltakozását! Értelmének, látásának is fejlődnie kell ahhoz, hogy valamelyest fel tudja mérni, hogy ismert helyen van, tőle néhány méternyire ott vannak a szülei. A Moro-reflex célja a megkapaszkodás – mégpedig egy olyan életkorban, amikor a baba szándékosan nem volna képes kivitelezni egy ilyen mozgássort. Nos, ha hasra fektetjük a babát, a Moro-reflexet, a beépített riasztót kikapcsoljuk.
Testközelben békében
Kikapcsoljuk akkor is, ha a babát felvesszük, kézben, ölben tarjuk, szoptatjuk, vagy mellkasunkra fektetve, bőr-bőr kontaktusban altatjuk. Lényegében mindegyik hasonló pozícióba helyezi a babát, mint a hason fekvés, ám akad azért egy lényeges különbség: a szülő, az anya testének stimuláló hatása. Az szülő légzése, szívdobbanásai, mozgása, hangja, melegsége – mind-mind ösztönzik a csecsemő életműködéseit.
Ha viszont ugyanezt a pozíciót kiságyban fekve képzeljük el, pontosan ezek az előnyös élettani ösztönző tényezőnek tűnnek el – és marad a hason fekvő pozíció, a veszélyesen nyugodt és mély alvással.
Bánj tudatosan a különbséggel!
Persze hiba volna, ha a hason fekvést ettől kezdve életveszélyesnek és ezért tilosnak tekintetnénk. A hirtelen csecsemőhalál nagyon ritka, évente mindössze 25-30 csecsemőt érint Magyarországon, és egyelőre egyáltalán nem bizonyított, hogy a hason fekvés okozná.
Nem csak a hason fekvés ilyen, hanem a babák szoros bebugyolálása is. Ekkor a takarót olyan szorosan rátekerik a csecsemőre, hogy karjai nem tudnak szétcsapódni, nem rezzen fel minduntalan, ha letesszük. Nem jó, ha a baba körül túl nagy a csend, a nyugalom. Kifejezetten előnyös, ha zajlik körülötte az élet, szem előtt van. Jó az igény szerinti szoptatás, mert szoros testközelséget biztosít nappal és az éjszaka nagy részében. Igen, többször fel fog ébredni a hanyatt fektetett baba. Többször is fog szopni, többször lesz kézben, hosszabb ideig dédelgetik. És mivel gyorsan rájönnek a szülők, milyen nyugodtan alszik hason fekve, szívesen szundikálnak vele együtt úgy, hogy a mellkasukra fektetik. Ez egyértelműen előnyös és jó az ember gyermekének, amely annyira fejletlenül és kiszolgáltatottan születik, hogy az első hónapokban feltétlenül szüksége van arra az emberi közelségre, figyelemre, amit a hordozás, a testközeli gondoskodás biztosít számára.
Vagyis fektetheted hasra, de
- olyankor tedd, amikor figyelni tudsz rá, a közelében vagy
- olyankor tedd, amikor ébren van
- ha csak lehetséges, a saját testedre fektesd vagy ott rögzítsd például hordozókendő segítségével.
- kerüld a cuki fotókon látható, pihe-puha párnák közé, puha dunyhára, báránybundára fektetést, mert veszélyes
És végül: örülj az éjszakai szoptatásoknak, akkor is ha fárasztónak találod, mert kellően élénkké teszik a kicsit, és fejlődéséhez ez a legelőnyösebb – mindenféle szempontból.
