Kislánykorombam az volt az elképzelésem, hogy 25 évesen leszek anyuka. Mindig három gyereket szerettem volna – és nagyon szerencsés vagyok, mert végül valóban így is lett. De hosszú út vezetett idáig.
Szerző: Németh Krisztina Aviva-oktató
Emlékszem, amikor elérkezett a serdülőkor és vele az első menstruációk, rettenetesen szenvedtem minden egyes hónapban. Görcsölt a hasam, hánytam, és elájultam az iskolában. Elkezdtem fogamzásgátló tablettát szedni. Ahogy a nőgyógyász mondta, a legalacsonyabb hormontartalmút. Teltek az évek, és ez kényelmes megoldás volt. Aztán 21 évesen az éves szűrésen kiderült, hogy tele vannak a petefészkeim cisztákkal, ugyanakkor az orvos közölte, hogy semmi gond: ha majd gyereket akarok, mehetek a lombikprogramra.
Az Aviva-torna segített
Fiatal voltam. Becsapva éreztem magam. Abbahagytam a gyógyszer szedését, és bár a szerelem még nem talált rám, tudatosan tervezni kezdtem a babámat, két fontos lépéssel – ismerd meg a testedet és rakd rendbe magad! Hiszen így a kisbaba is egészséges testbe fog majd egyszer beköltözni. Persze miután elhagytam a fogamzásgátlót, rettegtem, hogy milyenek lesznek a piros betűs napok. Szerencsém volt, mert találtam egy speciális hormonháztartás-rendező tornát, az Aviva-tornát, amellyel eleinte enyhítenem sikerült a menstruációs görcsöket, majd meg is szüntettem őket. Fél évnyi gyakorlás után a cisztáim is eltűntek; gyönyörű, tiszta petefészkeim voltak és rendszeressé vált a menstruációm.
A ciklusomat is próbáltam követni, megfigyelni, mik a jelei a tüszőrepedésnek, hogy észrevegyem, ha esetleg elmarad az ovulációm, és tudjam, hogyan működik a testem. Idővel már előre láttam és éreztem, hol tart éppen a ciklusom.
Eközben megismerkedtem életem szerelmével, és ettől kezdve (pontosabban: 5 évre rá) elkezdődött a közös babatervezésünk is.
A nagy kaland előtt
A párom és én eleinte tele voltunk elvárásokkal. Legyen saját házunk, jól fizető állásunk, legyenek nyugodt és biztonságos életkörülményeink. Legyen meg a főiskolai, majd az egyetemi diplomám. De be kellett látnunk: olyan soha nem lesz, amikor minden ideális. Ha a gyerekvállalás előtt saját otthonra gyűjtünk, talán majd nyugdíjasan fogok szülni. Ha a jól fizető állásokra várunk, munkánk lesz, de időnk egymásra nem. Ráadásul a jól fizető munkák általában kikezdik az egészséges, nyugodt idegrendszert és az emberi testet.
Megnézettem a fogaimat, mert a fogak nagyon komoly gyulladást tudnak okozni a testben és akadályozhatják a kisbaba érkezését. Sokat változtattam az életmódomon is. Próbáltam javítani az étrendemen, az alvásminőségemen. A fő irányelvem minél több friss, és kevesebb feldolgozott táplálék fogyasztása volt, az alvásminőségem javítása céljából pedig maximum napi egy kávét ittam és a telefonomat nem vittem be a hálószobába. 10-kor mindig aludni mentem.
Életmódváltás: minél előbb, annál jobb!
Érdemes észben tartanunk, hogy a petesejt a petefészekben 3-4 hónap alatt fejlődik ki, így legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy a testünk egy egészségtelenebb életvitel után regenerálódjon a baba befogadásához. Hasonló okból javasolt a terhesvitamin szedését már a babavárás előtt elkezdeni, hogy beraktározzunk belőle. Ha esetleg dohányzik valaki, minél hamarabb hagyja abba, annál jobb, mert a dohányzás éppúgy jelentősen roncsolja a petesejtek minőségét, mint a spermiumokét. Nem állja meg tehát a helyét, ha valaki azzal nyugtatja magát: „majd abbahagyom a cigizést, ha már terhes leszek”. Egyrészt, mert a dohányzóknál nehezebben jön a kisbaba is, másrészt, mert nem mindegy, „milyen anyagból dolgozunk”. A férfiaknak is érdemes már legalább 3-4 hónappal a próbálkozás előtt egészséges életmódra váltaniuk!
Kismamatorna: mettől meddig?
A kismamatornát javasolt a 12. hét után elkezdeni, ekkortól lehet biztonságosan végezni. Célja a boldog, könnyű babavárás és a pozitív élményekkel teli szülés támogatása. Vannak gyakorlatok kifejezetten a hát izmainak a nyújtására, erősítésére, a mellizom megerősítésére is (hiszen ott vannak a tejtermelő mirigyek, melyeknek a munkáját segíteni kell). A tornát egészen a várandósság végéig lehet végezni.
Egy, kettő, három…
Az első gyermekünkkel nagyon szerencsések voltunk, mert miután ismertem a testem, és tudtam, mikor ajánlott az összebújás, rögtön az első tervezett hónapban pozitív lett a tesztem. Innentől kezdve viszont be kellett látom, hogy már nem csak én irányítom a testemet és nem csak az én akaratom számít. A terhesvitamint kihánytam. Mindennap, és az összes fajtát, amit kapni lehetett. Hiába olvastam, hogy „ne aggódjon, kedves kismama, a kisbaba elveszi, ami neki kell”, és hiába mondták, hogy az számít, amit az előző 3-4 hónap alatt fogyasztottam el, én bizony pánikoltam a vitamin hiánya miatt. A másik arculcsapás a táplálkozás volt. Gyakorlatilag semmi egészségeset nem kívántam. Hogyan ügyeljek rá, mit eszem, ha mindentől felfordul a gyomrom? A válasz: sehogy. Örültem neki, ha valami bennem maradt. Az alvásom hossza és minősége is rohamosan romlott, sehogyan sem volt kényelmes, plusz ahogy nőtt a pocakom, úgy kellett éjszaka is egyre sűrűbben pisilni mennem.
A tesó tervezésénél a „minél kevesebb legyen a korkülönbség” elvét vallottuk, ennek ellenére a második gyermekünk váratott magára. Ismét be kellett látnunk, hogy nem tudunk mindent irányítani. Azt gondoltuk, a szoptatás miatt késlekedik a kistesó. Ehhez képest a harmadik gyermekem viszont gyakori szoptatás mellett, extra kis korkülönbséggel jött hozzánk. Miután a középső gyermekünk később fogant meg a vártnál, ezen nagyon meglepődtünk, annál is inkább, mert én körülbelül mindent ugyanúgy csináltam, mint előzőleg.
Hihetjük, hogy mi fogjuk a kormányt, de valójában nagyon kevés dolog van, amiről akaratunk szerint mi magunk dönthetünk, a reggelinket és néhány más dolgot leszámítva.
Most, utólag azt gondolom, hogy minden nagyszerű úgy, ahogy van, és nem cserélnék senkivel. A kisbabák pontosan tudják, mikor kell jönniük! Különben is: mi lenne velünk csodák és meglepetések nélkül?
Ajánljuk még a témában:
