A Föld napját minden évben április 22-én ünnepeljük világszerte. Az első ilyen eseményt 1970-ben rendezték meg az Egyesült Államokban, amikor 25 millió ember emelte fel szavát a természet védelmében. Azóta ez a nap a környezetvédelem egyik legfontosabb jeles napjává vált, amely arra ösztönöz bennünket, hogy közösen tegyünk bolygónk megóvásáért.
A világ, amelyben gyermekeink felnőnek, most formálódik – minden egyes nap, minden apró döntéssel. És bár sokszor úgy érezhetjük, hogy mi, „kisemberek” kevesek vagyunk, az igazság az, hogy együtt, családként óriási változást hozhatunk.
Íme néhány tipp!
Közös főzés, tudatos bevásárlás
Ha bevonjuk a gyerekeket a főzésbe és a vásárlásba, megtanulják, hogyan válasszanak szezonális, helyi termékeket, és azt is, hogy miért fontos elkerülni a felesleges csomagolást. Egy kis kosár, egy textilszatyor és máris tanul a picur, miközben segít!
Ültessetek valamit – bármilyen kicsiben is!
Lehet az egy cserép bazsalikom az ablakpárkányon, vagy néhány virágmag a kert sarkában – a közös ültetés élménye felejthetetlen, és közben megértik a gyerekek, hogy a természet gondoskodást igényel.
Víz-cseppekből tengerek lesznek
Fürdés helyett egy gyors zuhany, fogmosás közben elzárt csap, és a mosógép csak akkor indul, ha tele van. Ezeket játékosan is megtaníthatjuk: például versenyezhetünk, ki tud kevesebb vizet használni egy nap alatt.
Kapcsold le a villanyt – és kapcsolódjatok ki!
Egy-egy „áramszünetes este” gyertyafénnyel, közös társasozással vagy meseolvasással nemcsak a Földnek tesz jót, hanem nektek is. Az együtt töltött idő kincs, amit a bolygónk is meghálál.
Autó helyett láb – vagy pedál
Ha csak tehetitek, sétáljatok az oviba, iskolába, boltba. Az aktív közlekedés nemcsak zöldebb, de egészségesebb is – és közben rengeteget lehet beszélgetni, felfedezni.
Játékosan a szelektálásról
A gyerekek imádják a színes dolgokat – használd ezt ki a szelektív hulladékgyűjtés tanításánál. Készítsetek külön „szemetes-állomásokat”, és adjatok nekik mókás neveket: Pl. „Műanyagi Miki” vagy „Papír Panni”.
Együtt vigyázni jó érzés
Tanítsd meg a gyerekednek, hogy Földünk nem magától értetődő, és minden cselekedet számít. Ha a kis kezek már most megszokják a gondoskodást, felnőttként természetes lesz számukra a felelős döntés.
A környezetvédelem nem valami távoli, elvont dolog – hanem hétköznapi szeretet, odafigyelés, és közös játék. Apró döntések, amikben benne van a jövőnk. Legyünk együtt a Föld hősei – családilag.
Szeretnél környezettudatosabban élni, vásárolni, főzni, takarítani? Környezettudatos tippeket találsz ÖKO különszámunkban!
WEBSHOP
Készítsünk olcsó, fenntartható mosóport!