A mai napig emlékszem a körülményekre, amikor az orvosom közölte, hogy soha nem leszek képes természetes körülmények között megfoganni, és a mesterséges megtermékenyítésre sincs sok esélyem. Az agyam kikapcsolt, és nem tudtam elhinni, hogy mindez velem, velünk történik!
Szerző: Bárdi Nóra természetgyógyász-pszichológus
Kezdetek
2006-ban, öt évi ismeretség után óriási lelkesedéssel vetettük bele magunkat a „babaprojektbe”, és fogalmunk sem volt róla, micsoda embert próbáló időszak előtt állunk. Néhány hónapnyi eredménytelenség után felkerestünk egy nőgyógyászt, aki megállapította, hogy valószínűleg nincs peteérésem, és cisztásak a petefészkeim.
A diagnózisok: PCO, inzulinrezisztencia, prolaktin túltertermelés. Szedtem Clostilbegytet, Bromocriptint, Metformint, gyógyteákat; eredménytelenül.
Mikor jön a baba?
Hamarosan eljutottam oda, hogy a „Mikor jön a baba?” és a „Miért nem jön a baba?” kérdések hatására egyre rosszabbul kezdtem érezni magam.
2008-ban egy kora tavaszi este rosszul lettem. Iszonyatos alhasi görcsöket éreztem, amit korábban már tapasztaltam (minden menstruáció első napján, és néha cikluson kívül is), de sosem ilyen intenzitással. Remegtem, hányingerem volt és kiegyenesedni sem tudtam. Mivel a korábban bevált forró zuhany sem segített, az ügyeletes kórház nőgyógyászati osztályára mentünk. Innen a kismedencei gyulladás diagnózisával, fájdalomcsillapítóval és antibiotikummal tértünk haza, anélkül, hogy ultrahang vizsgálatot végeztek volna.
Endometriózis
Az akkori nőgyászomhoz mentem vissza kontrollra, aki az ultrahangos vizsgálat során mindkét petefészkemben körülbelül tíz centis csokoládécisztát talált. Ekkor hangzott el először az endometriózis diagnózis is. Az orvosom műtétet javasolt, és felkerültem egy hosszas várólistára. Azt azonban még a lelkemre kötötte, hogy ha a közeljövőben ugyanilyen heves fájdalmakat tapasztalnék, akkor menjünk az ügyeletre, és soron kívül megműtenek; mivel a csokoládéciszták kidurranása a hasűri vérzés miatt életveszélyes állapotot jelent. Úgy éreztem, időzített bomba ketyeg a testemben; és nem voltam hajlandó még hónapokat ebben az állapotban tétlenül várni. Megint nőgyógyászt váltottam.
Az ajánlások alapján felkeresett főorvos nagy magabiztossággal vette kezébe az „ügyemet”, és én megpróbáltam bízni benne. 2008 áprilisában megműtötte mindkét petefészkemet; és az endometriózis „kezelésére” több hónapos GnRH injekció kúrát írt elő. Bár az Interneten olvastam a hormonkezelés mellékhatásairól; a valóság mégis letaglózott: a klimax minden tünetét megtapasztalni 28 évesen szinte eltörpült a lelki hullámvasút mellett, ami szintén a gyógyszer mellékhatása volt. Örömtelennek, üresnek és reményvesztettnek éreztem magam; akin már csak a csoda segíthet.
Folytatódott a hullámvasút
A négy hónappal későbbi kontrollon rögtön a mindent rendben találó vizsgálat után semmihez sem fogható rosszullét fogott el: kivert a hideg vizes veríték, heves hányingerem lett és úgy éreztem, hogy azonnal elájulok. Mindezt jeleztem is a doktor úrnak, aki nevetve elbagatellizálta a panaszaimat: „Ugyan, Nóra; ezek csak pszichés tüneteket! Maga már olyan, mint a Pavlov kutyája; ha meglát egy nőgyógyászati vizsgálószéket, rosszul lesz tőle!” Ez utóbbi mondat, akár igaz is lehetett volna, de sajnos más okozta a tüneteimet. A következő pillanatban már az ultrahangos vizsgálóban voltam (elájultam); ahol összeszaladtak az orvosok: belső, hasűri vérzés; sokk; életveszélyes állapot; azonnali életmentő műtét.
Megmagyarázhatatlan belső béke öntött el
A sors különös iróniája, hogy a nőgyógyászati osztályon már nem volt hely számomra; és a frissen szült császáros kismamák között kaptam ágyat. Hallgattam a babasírást abban a tudatban, hogy valószínűleg a saját újszülött gyerekem sírását én már soha nem fogom megtapasztalni. Azt hiszem, hogy akkor annyira mélyen voltam, ahonnan már csak egy irányba vezet az út: felfelé, s ettől valami olyan belső nyugalom szállt meg; amit a mai napig nem tudok megmagyarázni.
Endometriózis műtét és lombik
Végül a szűkebb család dobta össze azt a nem csekély összeget, amibe a magánklinikán végzett újabb műtét került. A több órás beavatkozás során az egyetlen petevezetőmet ismét átjárhatóvá tették, és a belső összenövéseket is „kipucolták”. A természetes úton való teherbeesésre azonban itt sem láttak esélyt.
Több éves kálváriánk után, ez volt az első győztes csata, amit megnyertünk az endometriózis ellen.
Boldogok voltunk újra, hogy talán a lombikprogram segítségével egyszer mi is szülők lehetünk… Szorgalmasan injekcióztam magamat; és növesztettem a tüszőket, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A mesterséges megtermékenyítés jól sikerült; és megtudtuk, hogy három megtermékenyített petesejtet fognak visszaültetni. A beültetés után nyaralni mentünk, hogy legalább egy hétre elfelejtsük az egész tortúrát. Éppen fagyizáshoz készültünk, amikor elöntött a vér… Ez volt életem legdrágább menstruációja, tekintettel arra, hogy a lombikprogram sikertelenségét jelentette.
Saját utakon
Ez az esemény vízválasztó volt számomra, mert felrázott, hogy ideje az életemet a saját kezembe venni. Számomra nem ígért már semmit a nyugati orvostudomány, a fél kis petefészkemmel vesztenivalóm nem volt. Bújtam az angol nyelvű természetgyógyász könyveket, miközben elvarázsolt a tradicionális kínai medicina, az ajurvéda és az akupresszúra meddőséggel kapcsolatos holisztikus felfogása, és kezdett kinyílni egy másik világ számomra. Bár a teherbeesési kálváriánk során több alternatív módszerrel és gyógyítóval is próbálkoztam, ezek mögött nem volt rendszerezett tudás és módszer; és ami a legjobban hiányzott nekem, hogy nem párosult szakszerű lelki támogatással, illetve a termékenységi problémák lelki okainak felkutatásával.
Alternatív módszerekkel
2009 nyarán elkezdtem alkalmazni saját magamon a megismert alternatív módszereket és eljárásokat (többek között ajurvédikus méhmasszást, akupresszúrát, életmódváltást stb.) egy általam kikísérletezett rendszerben.
2009. szeptember 23.-án reggel fél 7-kor életemben először zokogva a kezemben tartottam a pozitív terhességi tesztet! Innentől a történet csodálatos fordulatot vett; és kilenc hónap után – háborítatlan körülmények között – megszületett kislányunk, Níla.
Második gyermekem (vezető képünkön) megfoganása már sima ügy volt; a kisfiunk, Góvinda – az alkalmazott alternatív módszerek utáni első hónapban megfogant.
Bár a nyugati orvostudomány álláspontja szerint ők mindketten „csodababák” voltak, az én véleményem az, hogy nincs lehetetlen, és soha nem szabadna kimondani, hogy valakinek nincs esélye a (természetes) teherbeesésre. Évekig a meddő stigma alatt éltem a mindennapjaimat, csupán azért mert a testem-lelkem reakcióit és összefüggéseit senki sem tudta megfejteni. Hiszem, hogy annyi gyereket szülhetnék, amennyit csak akarok – fél petefészekkel, az orvosi papírjaim ellenére is.
Az endometriózis nyomtalanul eltűnt, mintha sosem lett volna.
2011-ben a szűkebb-tágabb ismerősi körben elkezdett terjedni hihetetlen teherbeesési történetem.
A mottóm ez volt: „Ha nekem sikerült, Neked is sikerülhet!”
Olyan segítő szerettem volna lenni, aki átérzi a gyermek utáni sóvárgás üres szomorúságát, a kismamák láttán érzett keserű irigységet, a párkapcsolatra nehezedő súlyt; és nem intézi el a problémámat azzal a „hasznos” tanáccsal, hogy „Nem kell annyit görcsölni rajta, ne akard annyira!”
2012-től – immár a fiammal itthon töltött időszak alatt – tovább képeztem magam; és pszichológusi alapdiplomámat természetgyógyászati tanulmányokkal és alternatív pszichoterápiás elemekkel egészítettem ki, majd hivatalosan is elkezdhettem tevékenykedni mint termékenységi tanácsadó. Módszerem természetesen nem helyettesíti a szakszerű orvosi kezelést, de amint a saját példám is mutatja-, elég eredményesen kiegészítheti azt.
A témában ajánljuk még:
