Kívülállók számára sokszor elképzelhetetlen gyakorlati és lelki nehézségekkel kell szembenézni a lombikprogram során. Valami nem úgy működik a testünkben, ahogy kellene, ahogyan természetes volna. Hogyan lehet ezt úgy feldolgozni, hogy ne hibáztassunk emiatt másokat, a hozzánk legközelebb állót? A most következő történetből azt is megtudhatjuk, miért titkolják sokan, hogy orvosi segítséget kénytelenek igénybe venni a gyermekáldás érdekében.
Rita és Pál második babájukat várják egy Debrecen melletti kis faluban. Nagyobbik gyermekük, Lili már 2,5 éves leányzó. Velük él még valaki: Nándi, Rita 12 éves kisöccse, akit szüleik halála óta nevelnek. Ő az egyetlen, akit beavattak a kicsik érkezése körüli titkokba. Készen állunk a családalapításra 2009-ben jöttünk össze, nyolc hónappal az első randi után már mindketten úgy éreztük: készen állunk a családalapításra. A kezdeti sikertelenségeket a munkahelyi stresszre fogtuk, nem görcsöltünk rá a témára. Amikor 2012-ben minden nő a
környezetemben babát várt, olyan düh lett úrrá rajtam, hogy éreztem, itt az idő utánajárni, miért kerüli el a mi házunkat a gólya. A nőgyógyász megállapította, hogy makkegészséges vagyok. Egy idő után felírt egy kis tüszőérlelőt, hogy tovább növeljük az esélyeket, de ez is hiábavalónak bizonyult. 2014. tavaszán jutottam el addig, hogy ebből elegem van, most már bármire hajlandó vagyok, hogy várandós lehessek. Megvizsgálták a petefészkeim átjárhatóságát, teljesen rendben volt mindkét oldal. A spermavizsgálat azonban nem zárult ilyen jó
eredménnyel: Mindössze 1-2 életképes, jól mozgó hímivarsejtet találtak a látótérben. A szakemberek mégis megnyugtattak, a lombikhoz ez is elég lesz.
Az első pofon
Volt ismerősünk a debreceni Kaáli Intézetben, de így is csak fél év múlva kaptunk időpontot a fizetős részlegre. Amikor az első kezelésre várakoztunk, volt egy hölgy a folyosón, aki már várandós volt. Kérdezte, hányadik körre jövünk. Mondtam, hogy ez lesz az első. Visszakérdeztem, hogy neki hányadjára sikerült, mire ő csak sejtelmesen mosolygott, hogy nem akarja letörni a reményeinket, inkább nem árulja el. Én akkor még azt hittem sima ügy lesz innentől, megérlelik a petesejteket, leszívják, beültetik, és kilenc hónap múlva már magamhoz is ölelhetem a kisbabánkat. Már a stimulálás is nagyon megviselt, rengeteget hánytam tőle, a végén még kórházba is kellett járnom infúziót kapni. Végül 6 petesejtet is le tudtak szívni, ezekből viszont egyet sem sikerült megtermékenyíteni. Ez óriási hidegzuhany volt. Egyáltalán nem számítottam ilyen fordulatra. Két napig sírtam, aztán újra telefonáltam a klinikára időpontot kérni a következő kezelésre.
Majdnem ráment a párkapcsolatunk
Mire idáig eljutottunk, annyira el voltam keseredve, hogy folyton Pált hibáztattam, amiért nem járunk sikerrel. Ő idegességében egyre többet dohányzott, én meg egyre többet veszekedtem vele emiatt: – Én mit szenvedek, te meg még a cigit sem vagy képes letenni! – ilyesmiket vágtam a fejéhez. – Hidd el, ha nem szidnál ennyit, le tudnám tenni – mondogatta, de én nem bírtam megállni. Különben ő is nagyon nehezen viselte, hogy ennyire
megviselt a stimuláció. Azt javasolta, engedjük el a témát, vagy hozassunk mástól spermát. De én kitartottam. Utánaolvastam, hogy egy, a testépítők által gyakran alkalmazott injekciókúra segíthet a spermaszám növelésében. Az orvosok tudtak róla, hogy csináljuk, és ehhez időzítették a következő kört. Ekkorra már egymillió alkalmas hímivarsejtet találtak látóterenként a mintában! Tőlem tizennyolc petesejtet sikerült levenni – nyolc meg is termékenyült. Öt szépen tovább is fejlődött, kettőt beültettek asszisztált hatching eljárással, hármat pedig lefa-
gyasztottak. A két beültetett embrióból az egyik meg is tapadt. Komplikált várandósság volt, sokat véreztem. Végül koraszülötten érkezett a kislányunk a 34. héten. Ha ő nem születik meg, szerintem már nem is lennénk együtt.
Boldogság és gyász
Amíg Lili a pocakomban volt, Nándi kicsit meg volt szeppenve, hogy mi lesz így vele. Saját gyerekünkként gondoskodtunk róla: velünk aludt, ő volt az életünk középpontjában. Nehezen viselte a sok távollétet a kórházi tartózkodások miatt. De amikor először meglátta, elsírta magát örömében. Nagyon sokat segít nekem a mai napig. Lili születése után Pál leszokott a bagózásról, de sajnos beigazolódott, hogy nem ez volt az oka az alacsony spermaszámának. Amikor Lili 1,5 éves lett, visszamentünk a fagyibabákért. Mindhármat beültették, de csak egyikük tapadt meg, akinek a fejlődése sajnos leállt a 11. magzati héten 2017. márciusában. Műszeres befejezéssel lett vége a várandósságnak. Nagyon fájdalmas veszteség volt számomra, és nagy kudarc. Szerin-
tem soha nem leszek ugyanaz az anyuka, mint azelőtt. Pál tartotta bennem a lelket. Nyáron vállalkoztunk még egy körre. Úgy túlstimulálták a petefészkeimet, hogy akkorára duzzadtak, hogy a mellkasomig értek. Akkora hasam volt, mint egy 7 hónapos várandósnak. Ülve is alig kaptam levegőt, annyi víz ment a tüdőmre, hogy épphogy megúsztam a leszívást. Közben kiderült, hogy van egy mióma a méhemben, valószínűleg emiatt nem maradt meg az előző baba. Így mindhárom embriót le kellett fagyasztani, engem pedig megműtöttek. Mégis kistesó
Ősszel nagy utálattal mentem vissza dolgozni, egyre csak az járt a fejemben, hogy pár hónapot kell csak kibírnom, aztán újra megpróbálkozhatunk a tesóval. Mire lejárt a türelmi idő, hidegzuhanyként ért a hír, hogy bezárják az intézetet.
Életem leghosszabb egy hónapja következett.
Naphosszat bújtam a netet, hova tudnék menni. És mi lesz a nagy áldozatok árán életre hívott magzataimmal, akik már ott várnak a fagyasztóban? Decemberben kiderült: a fizetős részleg zavartalanul működik tovább. Azonnal jelentkeztem is. Kaptam méhfalvastagító kezelést, és elkezdték felébreszteni a babákat. Kettő ébredt fel, őket beültették. Az egész procedúrát igyekeztem titokban tartani a kívülállók, sőt a tágabb család előtt is. A faluban teljes az elutasítás a mesterséges megtermékenyítéssel szemben. A lombikbabákat „bolti gyerekeknek”, illetve „intézeti gyerekeknek” csúfolják. Nándit viszont a saját szintjén beavattuk a történésekbe, teljes diszkrécióval kezelte, anélkül, hogy megkértük volna rá. Velünk örült, amikor átléptük a bűvös 12. hetet. Bár én továbbra is sokat aggódom, hogy minden rendben legyen. A vetélés emléke egy életre átformálta a lelkem. Ha minden jól megy, áprilisban születik majd a kisfiunk. Ő lesz az utolsó babánk, több kezelésre nem vállalkozom.
Minden nehézség ellenére szerencsésnek érzem magam: a sikeres megtermékenyítéseket mindig sikeres beültetés követte, háromból kétszer meg is maradtak a babák. Egyetlen veszteségem mögött pedig a lombiktól független okok álltak. A klinika folyosóján igazán tartós, mély barátság alakult ki a sorstársakkal, igaz egy részük elfordult tőlem, amikor nekem összejött a baba, nekik pedig továbbra sem. A legjobb barátnőmben viszont nem csalódtam. Bár tíz éve lombikoznak sikertelenül a párjával, teljes szívvel tudott örülni minden várandósságomnak.
További érdekes cikkek a Hello Baby! magazinban! Keressétek az újságárusoknál vagy fizessetek elő itt: https://hellobaby.hu/elofizetes/
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez