Az egyik legfájdalmasabb érzés: elveszíteni magzatunkat. Függetlenül attól, hogy mely gesztációs héten történt a veszteség, őrjítő fájdalmat, ürességet, kétségbeesést tud maga után hagyni. Van-e élet ezután, képesek leszünk-e kinyílni egy újabb várandósság felé?
Szerző: Dobiné Olasz-Papp Nóra anya-magzat kapcsolatanalitikus, dúla
Sok pár hosszabb-rövidebb együttlét után hoz tudatos döntést arról, hogy családdá is váljanak, egy kisbabával kiegészülve. Általában ezt a bizalommal, izgalommal teli várakozás időszaka követi, amikor a pár egyre szélesebbre tárja szívében-lelkében a kaput, amely hívogatja leendő kisbabájukat. Természetes dolog, ha az izgatottság mellett félelem is vegyül az érzésekbe, hiszen már a családtervezés gondolatától kezdve egyre inkább megtapasztalható a világ egyik alapelve:
Érzékeny periódus
Egészséges párnál a próbálkozástól számított egy éven belül jó esetben megfogan a várva várt kisbaba. Ha ez nem teljesül, akkor érdemes a kivizsgálások irányába fordulni. Ám az esetek döntő többségében megérkezik az előre megágyazott anyaméhbe a két sejtből egyesült új élet. Ezt a tényt kísérheti önfeledt boldogság, hitetlenkedés, egyben felerősödhetnek a félelmek, az aggodalmak is. Elindul a tervezgetés, a fantáziálás a gyermekről, ütemterv készülhet a várandósság hónapjaira: teendők listázása, vizsgálatok ütemezése, szülési helyszín kutatása.
Sok pár az óvatosság útját választja a nagy hír megosztása kapcsán: biztos, ami biztos alapon megvárják a betöltött 12. hetet, hiszen az első trimeszter három hónapja a legérzékenyebb, legkockázatosabb abból a szempontból, velünk marad-e a baba. Ugyanezért az öröm mellett sokak számára rendkívül frusztráló is az első időszak. A magzat mozgása még nem érezhető, semmiféle kézzelfogható „bizonyíték” nincs arra, hogy a pici jól van. Ilyenkor szinte kívánatosak a kezdeti rosszullétek, mert némi magabiztosságot adnak: ha émelygés, hányás, szédelgés, „álomkór” jelentkezik, akkor nagy eséllyel minden rendben van, hisz magas szintre emelkedtek a terhességi hormonok.
Azonban sajnos előfordul, hogy a terhesség megszakad, a baba nem marad velünk, nem fejlődik tovább, élettel össze nem egyeztethető betegséggel érkezett, és az addigi csodás folyamat vetéléssel, későbbi veszteséggel fejeződik be – ami óriási töréssel és bizalomvesztéssel járó állapot!
„Majd lesz másik!”
Ez egyáltalán nem segíti elő a gyászfolyamatot! Pedig a veszteséget hozó terhességi héttől függetlenül fontos megélni a gyászt, a fájdalmat, el kell engedni/át kell keretezni a vágyálmokat, terveket, elképzeléseket.
Segíthet egy vendégbaba-gyászcsoport felkeresése. A sorstársakkal való kapcsolódás rengeteg erőt adhat a mélységek megéléshez, és ahhoz, hogy idővel újra meg tudjunk nyílni egy következő baba fogadásához. De mikor jöhet/jöjjön el a következő várandósság?
Mit üzen a lélek?
Természetesen a körülmények függvényében érdemes figyelembe venni az orvosi javaslatot, de a lélek hangja ugyanolyan fontos! Veszteség esetén megtörik a magunkba, testünkbe vetett bizalmunk, megkérdőjelezhetjük az intuícióinkat, eltávolodhatunk magunktól, és időbe telik, míg visszatalálunk.
Kulcsfontosságú az időfaktor!
Ideális esetben egy következő kisbaba nem az elvesztett baba helyére érkezik, hanem önmagáért. Ehhez pedig érdemes meghagynunk magunknak a szükséges időt, hogy a vágy nagyobb legyen, mint a félelem, és képesek legyünk annak tudatában élni, hogy továbbra sem kiszámítható a jövő.
A teremtés koronáit általában végtelenül erős szereplőnek gondolják, akit nem árasztanak el az érzelmek, pedig a gyász számukra is ugyanolyan fontos!
Amennyire lehet, osszuk meg egymással is az érzelmeinket, sürgetés és nyomás nélkül, meghagyva a szükséges teret és időt! Legyünk együtt a hullámzásban, ne ijedjünk meg a szélsőséges érzelmektől, és tartsuk szem előtt: nem kell „sietve” összeszednünk magunkat. Mindennek eljön a maga ideje – így a baba érkezésének is.
CSALÁDTERVEZÉS-BABATERVEZÉS könyvünkben minden fontos kérdésre választ adunk a családalapítás előtt állóknak és családbővítést tervezőknek, sok-sok hasznos információval kiegészítve.
