14 éve olvasok mesét a gyerekeimnek, minden áldott nap. Ennyi idő alatt tapasztaltam, tanultam, olvastam, róla ezt-azt…
Szále Kata írása
Folytatás…
Hogyan mesélj?
Szerintem a mesélés módja ugyanolyan fontos, mint maga a mese.
Amikor a hároméves fiacskámnak kistestvére született, akkor elhatároztam, hogy megelőzendő a szoptatás miatti esetleges féltékenységet – hogy ő kimarad valami meghitt dologból – összekötöm a két eseményt. Ahányszor szoptatni kellet a pici babát, mindig hívtam a testvérkét: – Gyere, mesélek valamit! És ő az épp aktuális kedvenc könyvével a hóna alatt szaladt és mellénk kuporodott…
Fejből mese
Gyermekeim kedvenc meséi mindig a fejből mesék voltak! Apukájuk estéről estére szőtte nekik a vicces folytatásos történetet, három kitalált figuráról: Rosszcsont Petiről, Rosszcsont Katáról és Stediről. Ha épp elakadt, kifogyott az ötletekből, akkor a fiúk segítettek beindítani a történetet: ők mondták meg, merre mentek ma Rosszcsonték, és onnan újra folyt “magától” a mese. Ennél jobbat semmit nem élveztek!
Én saját mesékkel nem voltam ilyen kreatív, de szerették hallgatni tőlem, ami velem történt kiskoromban, ami a Mamával, a Papával, vagy a nővéremmel esett meg gyerekként. Ezeket a történeteket is újra és újra kérik, hogy meséljem el.
Szakértők mondják
Vekerdytől – többek között – azt tanultam a mesélésről, hogy ilyenkor a gyerekek belső képet alkotnak magukban, ami nagyon fontos. Szinte megy a kis fejükben a mozi. Elképzelik, átélik a hallottakat és közben dolgoznak bennük az érzelmek.
A tanulság nagyon fontos, de ezt ne összegezzük mi, nem kell “megfejteni” nekik, hogy mi is volt a lényeg… ezt megteszik ők a maguk szintjén.
Kádár Annamáriától pedig azt tanultam meg, hogy nem kell szépíteni! A népmesékből gyakran kihagytam egy-egy véres/túl erős mondatot, vagy a klasszikus meséket olykor kicsit finomabban fogalmaztam, pl: ahelyett, hogy Hófehérkét a törpék holtan találták csak azt mondtam: a földön fekve találták.
Szemben a nézett mesével, ami valóban lehet túl agresszív, ijesztő…
A téli időszak favoritja pedig a mai napig a diafilm vetítés. Novemberben a Mikulásos diákkal kezdünk, majd jönnek sorban a karácsonyiak, és egyebek felváltva, újra és újra megunhatatlanul. A Telhetetlen méhecskétől, az Öreg néni őzikéjén át a Téli berekig. A paplan alá bebújva, egymás mellett kucorogva hallgatják a nagyok és a kicsi – minden este.
Meséljetek ti is!
Cikkünk első részét itt olvashatod:
