A vetélés a magzat elvesztését jelenti – a terhesség 24. hete előtt. Közvetve vagy közvetlenül szinte mindenki érintett benne, mégis alig esik szó róla. Ezért gyűjtöttünk most össze erről a témáról néhány fontos gondolatot, Kovács Mónika mentálhigiénés szakember és védőnő segítségével.
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember, szakértő: Kovács Mónika védőnő, mentálhigiénés szakember
Nehéz róla beszélni
Ha az ember lánya, fia így vagy úgy átéli a vetélés élményét, az nagyon fáj, és arról bizony nehéz beszélni. Ám, ha valaki mégis megteszi, akkor kiderül, hogy nagyon is sokakat érint. Statisztikailag minden negyedik várandósság vetéléssel végződik. Akinek tehát több gyermeke születik, eleve nagy eséllyel találkozik ilyen fájdalmas eseménnyel. Vagy ha nem ő, akkor találkozott vele az édesanyja, a nagymamája, a testvére.
Nem hibás az, akivel ez történik
A babát váró, babára vágyó nőket persze foglalkoztatja a gondolat: hogyan előzhető meg a baj?
Sajnos, keveset tehetünk amellett, amit persze mindenképp megteszünk: az egészséges életmódra törekvés, a terhességet károsító dolgok kerülése, az esetleges alapbetegségek kezelése… Ám ezeken túl nem rajtunk áll a dolog; nem felelős, nem hibás az a nő, akinek elmegy a babája.
A vetélés leggyakrabban (az összes spontán vetélések 70 százalékában) a terhesség első trimeszterében történik. Plusz gyakori, hogy a kezdet kezdetén – a 2., 3., 4. hét során – szakad meg az áldott állapot; ilyenkor a nő legtöbbször nem is tudja, hogy várandós volt.
Átélted? Természetes a gyászreakció!
Normális a letörtség, a szomorúság – adj időt magadnak a gyászfolyamatra!
Ennek időtartama, intenzitása egyénileg változó; fázisai bizonyos rend szerint követik egymást, és idővel – hónapokkal a baba elvesztése után – már biztosan jobb, majd jó lelki állapotba kerülsz, akárcsak a szeretteid.
Nagyon fontos a valóság elfogadása, a fájdalommal való szembenézés – az érzelmek kimondása és átélése! A veszteséget átélt anya a külvilágot érzéketlennek érezheti, ami erősíti az elszigetelődését; a család, barátok félnek kérdezni róla, így nemegyszer elmarad a „kibeszélés” (ami pedig oldhatná a fájdalmat).
Gyászidő – de meddig?
„Elsősorban nem a múltat gyászoljuk ilyenkor, hanem a jövőt. Mégsem leszünk szülők, mégsem kell a babaszoba. Hirtelen nagyot változik a jövőkép” – mondja szakértőnk, Kovács Mónika.
Természetes reakció
Átmenetileg romolhat a kapcsolatod a pároddal, az édesanyáddal, neheztelhetsz a többi kismamára, és lehet, hogy egy ideig nem tudsz babalátogatóba menni. Ez teljesen normális.
A pszichés egyensúly visszaszerzésének egyik legfontosabb tényezője: az idő. Ezenkívül sokat segíthet az érzések megosztása a sorstársakkal.
Azonban a gyászfolyamat olykor elakadhat, szorongásos zavar, álmatlanság, depresszió is jelentkezhet; kialakulhat motiválatlanság, visszahúzódás külvilágtól. Ha nem múlnak a kínzó gondolatok, nem enyhül a fájdalom, ha tartós a félelem a következő terhességtől, akkor érdemes szakember segítségét kérni, pszichológushoz fordulni.
Mit tehet, aki segíteni akar?
- Ne akarjon vigasztalni, megoldást találni, csak meghallgatni és az érintett mellett állni.
- Ne mondja, hogy „Majd jön a következő baba …!”. Ne sürgesse a feldolgozás, a gyász folyamatát; ne bagatellizálja a történteket.
- Segítsen gyászolni egy kis szertartással, például elültetve egy fát a baba emlékére, vagy rajzolva a nagyobb gyermekkel, ha van (fontos, hogy ő is tudhasson a veszteségről).
Ajánljuk még a témában:
