2003 nyarán ismertem meg a férjem és kis idő múlva már tervezgettük az esküvőt és a kisbabát is. Azonban egy év elteltével sem jött a várva várt baba. Egy hormonvizsgálat eredménye rávilágított arra, hogy valószínűleg természetes úton kevés esély van a teherbeesésre. Itt kezdődött a kálváriánk.
Mátyus Évi írása
Először az Országos Gyermekegészségügyi Intézetbe mentünk, itt történt meg a petevezeték átjárhatósági vizsgálat, majd hormoninjekció-kúra vette kezdetét. Ultrahanggal nyomon követték, mikor van peteérés, majd a tüszőrepedést elősegítő injekció után időzített együttléteket javasolt az orvos. A gyógyszerek és a programozott együttlétek nem hozták meg a várt eredményt, három havi próbálkozás után sem. Kis pihenő után a Budai Meddőségi Központba kerültünk. Itt újra teljes kivizsgálás kezdődött, mind az én, mind a férjem részéről is. Ezután javasolta az orvosunk az inszeminációs eljárást: hormoninjekciókat kaptam minden nap, majd a beültetések következtek hónapról hónapra. Az első beültetésre 2004 júniusában kerül sor. Sajnos nem sikerült.
A társadalombiztosítás hat inszeminációt támogat. Ha ezek nem sikerülnek, jöhet a lombikprogram – ezt beszéltük meg a férjemmel. Az ötödik sikertelen próba után már elgyötörtek voltunk testileg, lelkileg egyaránt. Folyamatos önvád, kérdések, amelyekre nincs válasz… a várandós anyukák puszta látványán sírtam már bárhol, bármikor.
Egészséges várandósság – császár altatásban
Az utolsó beavatkozásra 2005. június 6-án került sor. Ekkor fogant meg a kisfiunk! Boldogságunk határtalan volt, amikor kézhez kaptuk az első ultrahang képet róla, ekkor két milliméteres apróság volt! Problémamentes, zavartalan, egészséges várandósságom volt. Életem egyik legszebb szakaszaként emlékszem vissza ezekre a hónapokra. 2006. március elsején reggel, pont egy nappal az orvos által kiírt időpont előtt kezdődött el a vajúdás.
A szülésznő nem volt sem támogató, sem segítőkész. Siettetett, barátságtalan volt. Elég gyorsan lefektettek, gépekhez kötöttek és oxitocin injekciót kaptam, majd hajnalban epidurális érzéstelenítést is. Ennek eredménye az lett, hogy nem tágultam, elhúzódott a szülés. Nem tudtam segíteni a babámnak. Másnap reggel császárműtét segítségével megszületett Karcsi 3000 grammal, 51 cm-el! Mivel a műtétet altatásban végezték, csak valamikor a késő délutáni órákban láthattam őt és ölelhettem először magamhoz a kisfiamat. Ilyen szépet még soha életemben nem láttam!
Élet és halál között
Az operáció utáni második napon belázasodtam, nagyon fájt a sebem. Ülni, állni sem bírtam. Vizsgálgattak, de az állapotom egyre romlott. Már nem is engedték, hogy lássam a kisbabámat, szoptatásról nem is álmodhattam a kapott antibiotikumok miatt sem. Karcsi inkubátorba került, ő is gyógyszereket kapott, mert belilult, valószínűleg az elhúzódó születése miatt.
A diagnózis a következő volt: a műtét közben a sebembe került egy baktérium, ami nagyon gyorsan terjedt a szervezetemben.
Átszállítottak egy másik kórházba, ahol több életmentő műtéten estem át, nem sok esély volt arra, hogy túlélem. Hat hétig voltam kórházban, ebből tizenegy nap a Kútvölgyi intenzíven. De a testi kínoknál is nagyobb volt a lelki: a kisbabát, akit évekig vártunk, nem láthattam. Karcsikát közben hazavitte az apukája a kórházból, ő gondozta a családtagok és a barátok segítségével.
Mikor visszakerültem abba a kórházba, ahol szültem, először olyan szobába fektettek, ahol abortuszra vártak a nők. Engem, aki nem láthattam a gyermekemet… Pár nap múlva – külön VIP szobát ajánlott fel a kórház -, már behozhatták a családtagok Karcsit, volt, hogy egész nap együtt lehettünk. Csak hát mindennap haza is vitték…
Meg kellett találnom magamat, de sikerült!
Hazamenetel után még sokáig fájtak a sebek, erőtlen voltam. Meg kellett találnom mindent, magamat, a gyerekemet, hozzászoktatnom magam a saját testemhez, melyet több, mint negyven darab kis heg borított.
Szép lassan, fokozatosan, ahogy haladt az életünk tovább, egyre jobb lett minden, elmúltak a fájdalmak is, a miértekre már nem keresem a választ. Sokat hordoztam Karcsit, sokszor aludtunk együtt, hogy behozzuk az elveszett, egymás nélkül töltött időt.
Ez már lassan 12 éve történt. Azóta spontán teherbeeséssel született még két gyerekem, mindkettő kislány. Úgy gondolom, hogy ez a megváltozott hormonháztartás miatt történhetett. Eszti Karcsi után két évvel született meg. Aztán sajnos volt egy vetélésem, majd 2012-ben, tehát hat évvel Karcsi születése után, megszületett Kinga.
Mivel mindkét lány programozott császárral született az előzmények miatt, nagyon féltem a műtétektől.
Kingával sikerült megélnem a várandósság minden csodáját, a császár is jó élmény maradt: az Uzsoki utcai kórházban született, a műtét után Sződy Judit szoptatási tanácsadó kihozta nekem a babát, rám fektette, és így tölthettünk el egy órát testkontaktusban. A két lány születése után jutottam el az igény szerinti, válaszkész gondoskodás útjára.
Karcsi ma már 5. osztályos gyengénlátó nagyfiú. Kitűnő tanuló, csörgőlabdázik és zongorázik, színitanodában tanul. Remek humorérzékű, kedves, okos gyermek lett belőle.
Megjelent a HelloBaby! magazin 2018. február-márciusi számában.
