Mindannyian szeretnénk, ha a gyermekeink, és majd az unokáink olyan Földet kapnának örökül tőlünk, amely jól élhető. Hogy ezt elősegítsük, egyénileg is fontos tennünk a fenntarthatóságért – egyebek között azzal, ahogyan a házi szemetet kezeljük.
Szerző: Pákhné Fekete Alexandra
A fenntarthatóság az az elv, mely szerint a jelenlegi igényeinket úgy kellene kielégítenünk, hogy ne
veszélyeztessük a jövő generációinak lehetőségét a saját szükségleteik kielégítésére. Ez a természeti
erőforrások megőrzését, a környezeti egyensúlyt, a társadalmi igazságosságot és a gazdasági stabilitást
egyaránt magában foglalja. Lényegében tehát arról szól, hogy a bolygó erőforrásait felelősséggel
használjuk, biztosítva a hosszú távú jólétet. A fenntarthatóságban növekedés helyett fejlődést célzunk
meg, és ez nagyon fontos különbség. A növekedés általában az erőforrások túlfogyasztását, a jövőnk
felélését jelenti, a fenntartható fejlődés viszont nem mennyiségbeli bővülést, hanem minőségbeli javulást
jelent.
A fenntarthatóság jegyében
A globálisan megfogalmazott célok a közös felelősségvállalásra épülnek, azonban egyénileg is sokat
tehetünk azért, hogy a fenntartható fejlődés megvalósuljon. Hiszen mindennapi döntéseink ezen a téren is
összeadódnak, és társadalmi szinten hatalmas változást idézhetnek elő.
- Takarékoskodjunk az árammal! Kapcsoljuk le a lámpát, ha nincs szükségünk rá, használjunk
energiatakarékos izzókat, csökkentsük a fűtést-hűtést. - Mérsékeljük a vízhasználatot! Tartsunk rövidebb zuhanyidőt, javíttassuk meg a csöpögő csapot,
használjunk víztakarékos berendezéseket. - Csökkentsük a hulladékmennyiséget! Komposztáljunk, mellőzzük az egyszer használatos
műanyagokat. - Vásároljunk tudatosan! Vegyünk kevesebb, de jobb minőségű, tartós terméket, részesítsük
előnyben a helyi és szezonális élelmiszereket. - Közlekedjünk okosan! Lehetőség szerint gyalogoljunk, biciklizzünk, vegyük igénybe a
tömegközlekedést vagy a telekocsi-lehetőségeket. - Támogassuk a helyi közösségeket! Vásároljunk a helyi vállalkozásoktól, termelőktől, vegyünk
részt a helyi kulturális programokban. - Önkénteskedjünk! Ajánljuk fel időnket vagy tudásunkat környezetvédelmi vagy szociális
ügyekben. - Fogyasszunk tudatosan! Ne vásároljunk feleslegesen.
- Támogassuk a fenntartható cégeket! Ha van rá mód, válasszuk olyan vállalkozások termékeit,
szolgáltatásait, amelyek átláthatóan működnek és felelősen bánnak az erőforrásokkal. - Hasznosítsunk újra! Csereberéljünk, újítsunk fel, adjunk és vegyünk kölcsön eszközöket.
Mi legyen a szeméttel?
A háztartási szemét fenntartható kezelése az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy a mindennapokban
valódi hatást érjünk el, és ezt a mintát könnyen átadhassuk gyermekeinknek is. Törekedjünk arra, hogy
minél kevesebb hulladék keletkezzen, és ami mégis keletkezik, az a lehető legjobb helyre kerüljön. A
háztartási szemét megfelelő kezelése nem csak környezetvédelmi kérdés, hanem pénzt és helyet is
spórolhatunk vele.
csomagolásokat, ha saját kulacsot, dobozt, szatyrot használunk, és ha tudatosan vásárolunk: csak azt
vesszük meg, amire valóban szükségünk van.
A második lépés ezen a téren is az újrahasznosítás: ha tehetjük, adjuk tovább a megunt játékokat, kinőtt
ruhákat, ha valami elromlik, javítsuk vagy javíttassuk meg.
A mindennapi élet során keletkező hulladékot gyűjtsük szelektíven – a legtöbb helyen már külön kuka áll
rendelkezésre a papír, a műanyag, az üveg és a zöldhulladék számára, az elektronikai berendezéseket
pedig kampányszerűen lehet leadni, hogy ne a kommunális szemét közé kerüljön. A szelektálás akkor
működik jól, ha tiszta és szétválogatott hulladék kerül a megfelelő kukába.
A veszélyes hulladékokat kezeljük külön. Az elemeket, akkumulátorokat, az elektronikai hulladékot, a
gyógyszereket, festékeket és vegyszereket nem szabad a szemetesbe dobni: gyógyszertárak,
hulladékudvarok és gyűjtőpontok veszik át őket.
A nagyobb tárgyakat (bútor, lom) szállítsuk hulladékudvarba, ahol szakszerűen kezelik vagy
újrahasznosítják azokat.
Ne felejtsük el, hogy a hulladékkezelés már a boltban kezdődik: válasszunk nagy kiszerelést kevesebb
csomagolással, részesítsük előnyben az újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagokat, és ha tehetjük,
vásároljunk helyi termékeket, amelyek kevesebb szállítási terheléssel kerülnek a boltokba, a piacra.
ÖKO – Szeretnél környezettudatosabban élni, vásárolni, főzni, takarítani? Környezettudatos tippeket találsz ÖKO különszámunkban!
WEBSHOP












