A sztárvilágban 2016-ban is több magyar híresség vált édesanyává vagy édesapává. Nézd meg, kik azok a hazai hírességek, akik életet adtak gyermeküknek!
Majka és Majoros Hajnalka, Dundika második gyermeke 2016 áprilisban született és az Olivér nevet kapta.

Fotó: Majka Facebook
Csobot Adél és Istenes Bence gyermekük érkezését Facebookon keresztül jelentették be, aki májusban természetes úton, komplikációmentesen született és a Nátán nevet kapta.

Fotó: Csobot Adél Facebook
Lajtai Kati, a Crystal egykori tagja, a Kismenők zsűritagja, júliusban adott életet első gyermekének, Máténak.
“Az élet óriási történetbe kezdett velem az idén azzal, hogy megszületett a kisfiam. Új időszámítás. Csordultig lét…” – Írta a képhez Lajtai Kati.

Fotó: Lajtai Kati Facebook
Juhász Adrienn a Jóban Rosszban sorozat Elvirája hónapokkal azelőtt befejezte a forgatást, mielőtt kislánya Réka megszületett, hogy terhességére koncentrálhasson. A kislány augusztusban, 52 centivel és 4300 grammal látta meg a napvilágot.

Fotó: Juhász Adrienn Facebook
Baby Gabi kisfiai szeptember végén jöttek világra. Gabi sokáig ügyelt arra, hogy rajongói ne láthassák a csemeték arcocskáját – azóta azonban úgy döntött, ideje megmutatni büszkeségeit a nagyközönségnek is.
“…Botond a maga nyugodtságával vesz le a lábunkról, Bence pedig a rafináltságával!” – Írta egyik fotójához az énekesnő.

Fotó: Baby Gabi Facebook
Dobó Ági szépségkirálynő már nagyon várta, hogy végre megszülessen a második kisfia Nataniel, aki október 24-én 01:53-kor látta meg a napvilágot. A szépségkirálynő igazi csodaként élte meg terhességét, hiszen egy korábbi orvosi diagnózis szerint csak nagyon kis esélye volt arra, hogy valaha is teherbe essen.

Fotó: Dobó Ági Facebook
Liptai Claudia és párja, a cukrász Pataki Ádám közös babája, Pataky Marcell Ádám október végén született császármetszéssel. Claudia az utolsó hetekig zsűrizett a Sztárban sztárban, a szülés előtt a nézőktől egy kedves videóval búcsúzott.

Fotó: Story Facebook
Gönczi Gábor műsorvezető és kedvese, Ildikó első közös gyermeke, Áron november 15-én született 4100 grammal és 57 centiméterrel. Az örömhírt Facebook oldalán osztotta meg rajongóival az alábbi képpel.
“…Áron és Anyukája is fantasztikusak én pedig szép csendben csodálom őket!!…”

Fotó: Gönczi Gábor Facebook
Péter Szabó Szilvia kislánya, Emma november 26-án a kiírt időpontban érkezett meg. A babáról eddig még nem készültek képek, Szilvi azonban biztosította rajongóit, hogy Emma gyönyörű kisbaba!
“Annyira boldog vagyok, hogy végre velünk van a kislányunk. Igaz, még ismerkedünk egymással, de jól haladunk. Azt már tudom, hogy nagyon szép baba, igazi kis tündér…”

Fotó: Péter Szabó Szilvia Facebook
Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk nekik!
Oszd meg ha tetszett, hogy más is láthassa őket!








