Evelin és János első pillanatban egymásba szerettek. Az esküvő után készültek a babára is, ám a pici váratott magára. A nehézségek még szorosabbra vonták a kapcsolatukat
Evelin: – Néhány hónapnyi sikertelen próbálkozás után elkezdtem jobban odafigyelni a ciklusomra – hőmérőztem, számolgattam a napokat, terhesvitamint kezdtem szedni, de ezek nem segítettek. A sógornőmék kálváriáját ismerve tudtuk, a gólyák bizony néha késnek, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valami nincs rendben. Teljes nőgyógyászati kivizsgálást kértem, de ez tökéletes eredményeket hozott. Elindítottuk a párom kivizsgálását is, bár biztosak voltunk benne, hogy vele minden rendben van. Tévedtünk. Az andrológián százszázalékos globozoospermiát találtak nála. Ez egy alakbeli eltérés, amely képtelenné teszi a spermium bejutását a petesejtbe, tehát a megtermékenyülés nem tud bekövetkezni. A hetekig tartó hormonkezelés sajnos semmit nem javított az eredményein. Az andrológus meddőségi centrum felkeresését javasolta. Végül a Forgács Intézet mellett döntöttünk. Az első konzultáció alkalmával a főorvos elmondta, hogy rajtunk kívül egy hasonló esete volt, de az sem ennyire súlyos. Az inszemináció szóba sem jöhetett, kizárólag a lombik, annak is a speciális formája, a PICSI, ugyanis csak ezzel a módszerrel lehet „kiválogatni” az egészséges spermiumokat, feltéve ha vannak… Nem volt kérdés, hogy belevágunk.
Várandósság extrákkal
Ezúttal én kaptam hormonkezelést. Minden rendben zajlott, tőlem tizennyolc petesejtet tudtak kinyerni, míg – az intézet összes embriológusát bevetve –, a férjem több ezer sejtje közül csak öt jó spermiumot sikerült kiválasztani. Idegölő napok következtek. Nem tudtunk másra gondolni, csak arra, hogy vajon megtermékenyülnek-e a sejtek? Megmaradnak? Egészségesek lesznek? Ha fiú lesz, vajon örökli majd az apja „betegségét”? Végül két embrió maradt meg, mindkettőt beültették. Nem sokkal a beültetés után nagyon rosszul lettem. Tudtam, hogy a terhesség émelygéssel, hányingerrel járhat, de ez más volt. Estére kórházban kötöttem ki. A diagnózis: hyperstimuláció, vagyis a szervezetem túlpörgött a hormonoktól. A petefészkeim akkorára duzzadtak, hogy szabad szemmel látszottak a hasfalamon, a has- és mellüregemben víz volt. Két nappal ezután a Forgács Intézetben újabb leszívás mellett döntöttek az orvosok, de emellett biztattak, hogy ez a reakció akár terhességre is utalhat. Így is volt, ekkor a teszten már két halvány csík látszott. A hatodik hét környékére az egyik baba lemaradt a fejlődésben, őt elveszítettük, de a kis „borsónak” jól hallható szívhangja volt. Nagy volt az örömünk egészen a kilencedik hétig, amikor is vérzést tapasztaltam. Teljesen magamba zuhantam, zokogva, a férjemmel egymást szorítva elbúcsúztunk a babánktól. Szerencsére a szülészeti ügyeleten az orvos megállapította, hogy csak az elfogyott progeszteron gyógyszerem hiánya okozza a vérzést, amint azt visszakaptam, minden rendbe jött. Várhattuk a babát.
Egymásra támaszkodva
János: – Igazából nem ért teljesen váratlanul minket, hogy akár úgy is alakulhatnak a dolgok, hogy beavatkozásra lehet szükség, mivel a nővéremék kapcsán már részesei voltunk egy babáért folyó küzdelemnek, sőt, egyre többen voltak az ismeretségi körünkben is, akiknek segítség kellett.
Evelin: – Nagyon tartottam a hormonkezeléssel és a kontrollvizsgálatokkal járó fájdalmaktól, lelkileg pedig a sikertelen program gondolata nyomasztott. János: – Nehéz volt szembesülni azzal, hogy képtelen vagyok a gyermeknemzésre, de azon Evelinnel együtt – nem mondom, hogy könnyen –, de túltettük magunkat, csak előre néztünk, a megoldást kerestük. Ennél talán még nehezebb volt, amikor a lelkileg összetört, a túlstimulálástól összeomlott, napok óta alig evő feleségemet ott kellett hagynom a kórházban. Szerettem volna minden pillanatban mellette lenni, de ezt akkor éjjel nem tudtam megtenni.
Evelin: – A húgom hozzánk költözött egy időre, ez sokat jelentett. Mind a terhesség alatt, mind Zalán születése után rengeteget segített. Ezen kívül a munkahelyemen, a kórházban több osztály főnővére is készséggel segített, attól függően, milyen jellegű problémánk adódott. A hormonkezeléshez az injekciókat legtöbbször a kolléganőm adta be, illetve vele sokat beszélgettünk a lombikról, mivel az egyik lánya kapcsán ő is érintett volt a témában. Zalán születését illetően pedig a szülésznőnket emlegetjük hálás szívvel, aki minden kívánságunkat meghallgatta és legjobb tudása szerint segített bennünket végig, ahogy az orvosunk is.
János: – Evelin sokat segített abban, hogy túltegyem magam az önvádon, soha nem éreztette velem, hogy én lennék a hibás, amiért nem lehet gyerekünk. Végig bíztam a feleségemben, tudtam, hogy kitartunk egymás mellett, viszont sajnáltam, hogy a szülés fájdalmai mellett még ezt a „plusz” kört is be kell vállalnia a gyerekünkért. Egyébként a lombiktól a szülésig mindig bátran viselkedett, vállalt mindent, ami szükséges volt a babánk érdekében. Ezért nem győzök elég hálás lenni neki.
Evelin: – Miután megkaptuk az andrológustól a diagnózist, Jancsi teljesen magába zuhant, magát hibáztatta. Én nem gondoltam, hogy hibás lenne, ilyen a genetika, a káros környezeti hatások, vagy akármi, mivel az nem derült ki, hogy mi okozta nála az eltérést. A legnehezebb pillanataimban én is megkaptam tőle a maximális támogatást, azt hiszem a „jóban-rosszban” eskünk rosszra vonatkozó részében teljes mértékben helyt álltunk.
János: – A kisfiam születésekor jelen lenni életem legnagyobb élménye volt, azóta is boldogan gondolok vissza rá. Bár a főszerep a feleségemé és a babáé volt, de igyekeztem én is hasznossá tenni magam, kivenni a részem mindenből, amiből csak lehetett. Ha kellett, a kezét fogtam, de sokszor egy biztató pillantás is elég volt. Most is bevillan a kép, mikor megláttam azt a pici, rózsaszín, jó illatú, nyöszörgő kis csomagot. Büszke voltam mindkettejükre. Bármikor újrakezdeném.
ICSI – PICSI
A hímivarsejteknek néha segítségre van szükségük abban, hogy eljussanak a petesejthez. Ha az inszemináció, vagyis a sperma közvetlenül a méhbe juttatása nem jár sikerrel, a következő lehetőség a leszívott petesejt és a sperma „külső” találkozása. Még egy lépéssel tovább juthatunk akkor, ha a spermából kiválasztott néhány jó minőségű spermiumnak megkönnyítik a bejutást a petesejtbe. Erre való ez a két eljárás, amelyek közül Evelinnek és Jánosnak a PICSI eljárás segített.
ICSI (intracitoplazmatikus spermiuminjektálás): az előszelektált spermamintából egyenként választják ki a legegészségesebb hímivarsejteket, majd ezeket egy speciális eszköz segítségével közvetlenül a petesejtbe juttatják.
PICSI (pre-szelektív ICSI): az injektálás előtt a kiválasztott spermiumokat egy hialuronsavat tartalmazó petricsészébe helyezik. Hialuronsav a petesejt burkán is található, ehhez képes kötődni egy egészséges spermium. Így választják ki tehát azokat, amelyek előreláthatólag a legalkalmasabbak a megtermékenyítésre.
A cikk a HelloBaby! magazin áprilisi-májusi számában jelent meg!
