Az unokákkal töltött idő sok szempontból fontos és hasznos minden generációnak. Ráadásul komoly egészségvédő faktort jelent az aktív nagyszülői lét. Ez derült ki egy közel 20 évet felölelő kutatásból.
Szerző: Müller-Hegedűs Henriett
Hosszabb életre számíthatunk
Vajon a szeretet-kapcsolatok erőssége, vagy a tudat, hogy szükség van rájuk? A jobb szellemi és testi kondíció? Az aktívabb élet: mind érzelmileg, mind fizikailag? Esetleg az elvégzendő feladatok, az, hogy még fontos dolguk van? – Nagy valószínűséggel ezek együtt, mind jobb életminőséghez, jobb mentális és testi egészséghez segíthetik az idősebb generációt.
Majd’ húsz évnyi tapasztalat
A kutatás 70 éves és ennél idősebb emberek vizsgálatára terjedt ki és 19 éven át folytatták, kétévente tesztelve az időseket. A több mint 500 alany részvételével zajló vizsgálatból kiderült, hogy azok, akik rendszeresen vigyáztak az unokáikra, még 10 évvel a legelső interjú után is éltek, ezzel szemben azok, akik keveset találkoztak a fiatalokkal, az első találkozástól számított 5 év során elhunytak.
200 Gyerekbarát szállás – Belföldi szállások és +20 tipp a környező országokból
Összegyűjtöttünk 200 gyerekbarát szálláshelyet rövid, lényegre törő leírásokkal, hogy könnyebb legyen a választás. Megmutatjuk, mire figyeljetek szállásfoglaláskor, milyen baba- és gyerekbarát szolgáltatásokra számíthattok, sőt az ikonoknak hála gyorsan átláthatjátok a kínálatot.