Mentorszülői hálózat jött létre annak érdekében, hogy gyermekük születésétől kezdve segítséget kaphassanak azok a szülők, akik látássérültként vállaltak gyermeket, illetve azok, akiknek a gyermeke látássérült – közölte a hálózatot működtető Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének alelnöke szerdán az MTI-vel.
Németh Orsolya elmondta: tapasztalatuk szerint sokszor esetleges, hogy azok a szülők, akik látássérült gyermeket nevelnek vagy akik maguk látássérültként vállalnak gyermeket, kapnak-e segítséget. Ezért hozták létre a mentorszülői hálózatot, amelyen keresztül érintettek, már tapasztalt szülőtársak segítenek az érdeklődőknek a gyakorlati problémák megoldása mellett a lelki terhek feldolgozásában is – hangsúlyozta.
Az egyesület alelnökének közlése szerint a www.vgyke.com honlapon keresztül elérhető jelenleg tíz mentorszülőből álló hálózatot mindenképpen bővíteni szeretnék. Az egyebek mellett pszichológiai képzésben is részt vett, önkéntesként dolgozó mentorok nem csupán a gyermek óvodás- vagy iskoláskorától, de a születésétől kezdve megfelelő nevelési és fejlesztési tanácsokkal tudják ellátni a szülőket.