Ahogyan a történetem előző részeiben elmeséltem, iker kislányaink 35 + 6 napra, programozott császármetszéssel egészségesen megszülettek. Otthon három lánytestvér várta őket. Korábban megírtam, hogyan teltek az első közös heteink-hónapjaink, most pedig az ötödik-hatodik együtt töltött hónapunkról mesélek.
Szerző: Pintér Mónika blogger, Szeretetkonyhám
Minden egyes napon rácsodálkozom a gyermekeimre. Nem tudom, mivel érdemeltem ki őket, de végtelenül hálás vagyok értük. A nyári napok gyorsan teltek. Június legfontosabb momentuma az új autónk megvásárlása volt, amiben végre mind a heten elférünk. Ezt nagyon sok munka előzte meg, ami a férjemre hárult. Ő találta ki, milyen típus legyen, és rengeteget böngészett, mire az ország másik felén rábukkant. Ez a jármű igazából egy 9 személyes kisbusz, amiben mindenki kényelmesen elhelyezkedhet és még a nagyszülők is velünk utazhatnak. A kötelező szerviz és átíratás után belevágtunk életünk első igazi nagycsaládos nyaralásába.
Irány a Balaton!
Első úticélunk a Balaton volt. Imádjuk, minden évben eltöltünk ott pár napot. Most egy egész hétre érkeztünk Balatongyörökre. A szállásunk magánházban volt, hotelben ennyien nem tudtunk volna nyaralni. Az időjárás igazán kegyesnek bizonyult: nem volt kánikula, de hideg sem, így kirándulós és fürdős napokat is be tudtunk iktatni. A házikóban mindennap főztünk valami egyszerűt, közösen reggeliztünk, sétáltunk, kirándulásokat tettünk a közeli Keszthelyre és Szigligetre is. A balatongyöröki strand számomra az egyik leggyerekbarátabb hely, mondom ezt úgy, hogy eléggé körbejártuk már a balatoni strandokat. Semmi extra cuccot nem vittünk magunkkal a nyaralásra, csupán a babakocsit, az egyik kiságyat, amit pillanatok alatt össze lehet szerelni, és két hordozókendőt. Ezenkívül vettünk egy strandkocsit, amibe nemcsak a strandholmik, de a középső gyerekek is belefértek, így nem kellett senkit felvenni és a holmikat sem kellett az autóig cipelni. Nagyon praktikus megoldás! A babákat esténként zuhany alatt mosdattuk, minden egyéb rutinunk az itthonihoz hasonló volt.
A picik a strandon is nagyon jókat aludtak, Vonyarcvashegyről hazafelé tartva pedig megkaptuk tőlük életünk első hangos ikres kacaját. Nagyon jól telt a hét, mi is lecsendesedtünk, próbáltuk átadni magunkat a gyerekeknek, az önfeledt játéknak és a kikapcsolódásnak.
Mivel ezt az utazást remekül viselték a kicsik, mertünk még nagyobbat álmodni és augusztusra beterveztünk egy külföldi utat is. De addig azért még sok minden történt.
Ismét: hallásvizsgálat
A rendelőben messziről megismernek bennünket, olyan sokszor jártunk már ott. Sajnos, a vizsgálatot elvégezni ezúttal sem sikerült. Mint most is, mindig közbejött valami: vagy nem aludtak elég mélyen a lányok, vagy megmozdultak vizsgálat közben, vagy ha épp minden adott lett volna, nem jött vissza a jel. A vizsgálatot végző hölgy is értetlenül állt az eset előtt, mert elmondása szerint a lányokkal semmi gond nem lehet, nem tűnnek nagyothalló babáknak. Ám hiába mutatta minden reális jel, hogy hallanak, mert figyelnek, mert összerezzennek, engem egyre jobban összezavart ez az egész: akkor miért nem sikerül ez a csecsemőkori szűrővizsgálat? Hiszen lassan félévesek!
A főorvos előtt találtam magam, aki szintén megvizsgálta a lányokat és elmondta, hogy szerinte sincs gond, nem olyanok a babák, mint akik nem hallanak. A vizsgálat azonban kötelező, így újra jönni kell majd… Adjunk nekik időt, engedjük el ezt a témát jó időre, találkozzunk legközelebb késő ősszel!
Átmenetileg megnyugodtam – biztosan minden rendben van, hiszen figyelnek, gagyognak. De azért az esti ringatások alkalmával gyakran a fülükbe súgtam, könnyel a szememben: „Szeretlek – ugye, hallod?” Mondogattam magamnak, hogy még csak halláscsökkentnek sem látszanak, és hogy ezt a dolgot most novemberig el kell engednem.
A kötelező vizsgálatokon túl oltásokat kaptak, védőnői szűrővizsgálaton vettek részt az ikrek. A tündéri védőnőnk minden alkalommal házhoz jött, úgy vizsgálta őket. Itthon mértük a lányokat, hétről hétre szépen gyarapodtak. És rengeteg dolgot csinálnak: átfordulnak hátról hasra és vissza. Alkartámaszon nézegetnek egész nap. Helyet és helyzetet változtatnak szabadon. Gagyarásznak, kacagnak, tárgyakat vesznek kézbe. Kicsit sem látszik rajtuk, hogy mennyire csöppek voltak. Luca továbbra is nyugodtabb, csendesebb, Lotti impulzívabb baba.
Mi-idő, fesztivállal
Augusztus közepén lehetőségünk volt eljutni a férjemmel a Sziget Fesztiválra. Ismét családi összefogással persze: a középső gyerekek a nagyszülőkhöz mentek, a picikhez a testvérem jött és a nagylányommal együtt vigyáztak rájuk. Valami csoda volt nekünk ez a néhány óra! Mint egy első randi, vagy nem is tudom. Hogy egy hasonlattal éljek: üres kannából nem lehet locsolni. Muszáj töltekezni, hogy adni tudjunk. Ezt éreztem én is.
Csak egy napra mentünk, de iszonyat jó volt. Nagyon szeretem ezeket az együtt töltött alkalmakat, jó csak ketten lenni!
Sétálgatni, beszélgetni, kiszakadni a mindennapi valóságból, csak egymásra fókuszálni, nem a gyerekeket kergetni, figyelni. Így, hogy nem volt rajtunk semmilyen nyomás és felelősség, mindketten teljesen fel tudtunk szabadulni. Csak a pillanatnak éltünk, boldogan bújtunk össze a koncertek alatt, mint két tini.
Én a Szigetre nem vinném el a kicsiket, de nem ítélem el azokat, akik gyerekekkel érkeztek. Elég sokan voltak, hordozóban, babakocsiban. Nekünk ez a program mi-idő volt.
Együtt, Olaszországban
A Sziget után néhány nappal ismét útra keltünk, ezúttal Olaszország felé vettünk az irányt. Nem volt bennem félelem, tudtam, hogy mindent megoldunk a férjemmel. De ami következett, az alig hihető! Egy hang nélkül toltuk le a Győr-Bibione távot. Sem a picik, sem a kicsik nem voltak nyűgösek, sokat aludtak, nézegettek, ettek. Egyszer álltunk meg út közben, illetve egyszer már Olaszországban a cél előtt, egy étteremben.
Ezúttal sem szállodába mentünk, hanem apartmant béreltünk. Szuper volt, hogy elférünk, hogy együtt vagyunk. Az apartman alatt volt egy étterem, ahol reggelit kaptunk. Napközben nagyokat sétáltunk, fürödtünk a tengerben, homokoztunk a nagyobbakkal, kagylót gyűjtöttünk, élveztük az együttlétet, délutánonként együtt aludtunk, este a forgatagban sétáltunk, imádjuk az olasz életérzést.
Néhány nap után tovább indultunk Gradóba, ahol a férjem testvéréék is csatlakoztak hozzánk. Ezen a helyen korábban már nyaraltunk, így nem volt ismeretlen a szállás. Ismét egy kis bungalóban laktunk, ahol együtt, mégis külön légtérben lehettünk. Nagyon meleg volt, de fantasztikus időt töltöttünk el közösen. Egy napra Velencébe is eljutottunk, a nagyobb lányaink miatt nem bántam ezt a kirándulást, hadd lássák a varázsát.
Az ikrekkel itt sem volt semmi gond, mintha csak arra születtek volna, hogy folyton úton legyenek. Igyekeztünk tartani a megszokott napirendjüket, beleértve a délelőtti, a délutáni alvást és egy kora esti alvást is.
Ideje a hozzátáplálásnak
A nyaralásból hazaérve szépen fokozatosan elkezdtük a kicsik hozzátáplálását. Az első kanalazást családi eseménnyé tettük: a középső gyerekek kínálhatták a kishúgaikat. Először csak zöldségeket, gyümölcsöket kaptak (sütőtök, édesburgonya, alma, körte, barack, avokádó), majd elkezdtem bevezetni náluk a glutént és a különböző gabonaféléket. A kóstolgatás nem ment teljesen zökkenőmentesen: míg Lotti nagyon vevő volt az új ízekre, Luca kezdetben gyakran öklendezett. Időközben szinte észrevétlenül kibújt két-két fogacskájuk is. Igen, hiszen ekkorra eltelt fél év, már hat hónapja voltak velünk a csodababáink, akik bearanyozták az életünket és napról napra megajándékoztak minket a mosolyukkal!
