Újra útnak indulunk és a Sarkcsillagon tartjuk a szemünket, hiszen ismét észak felé vesszük az irányt, méghozzá a fjordok országába, Norvégiába, Alta kisvárosába. Kérdéseinkre a népszerű Vikinganya blog szerzője, Dóra válaszolt.
Szerző: Szabó Hajnalka
Sokan a Vikinganya blog szerzőjeként ismerhetnek, ahol bepillantást nyerhetünk a norvég mindennapokba. Hogyan indult ez?
Valójában azért kezdtem el, mert a lombikprogram és a várandósság alatt a családom és a barátaim, ismerőseim nagyon gyakran érdeklődtek a hogylétem felől, és úgy gondoltam, a blogon keresztül egyszerre tudok értesíteni mindenkit. Eredetileg egy nagyon szűk közönségnek készült, de az elmúlt 8 évben bőven kinőtte magát.
Ha jól tudom, Norvégia előtt egy Budapesthez közeli községben éltél.
Így van, Bugyin éltem 2007-ig, amikor is nyertem egy nemzetközi egyetemi ösztöndíjat és 5 hónapra
Norvégiába utazhattam. Úgy alakult, hogy az itt-tartózkodásom végén megismerkedtem egy norvég fiúval, Håvard-ral, aki azóta a férjem lett. Az utolsó együtt töltött 3 hét után mindketten biztosak voltunk benne, hogy ez több mint egy kis nyári flört, így az utolsó egyetemi évemet még befejeztem, majd 2008-ban, 6 bőrönd társaságában végleg kiköltöztem. Az évek során egyre északabbra és északabbra költöztünk, 2013 óta élünk az erdő közepén fekvő Alta városától mintegy 20 km-re, ahol télen már nem jön fel a nap, nyáron pedig nem megy le.
Kezdetben hogyan teltek a hétköznapok?
A beilleszkedéssel nem volt gond, hamar a párom családjának és baráti társaságának a része lettem. A honvágy azonban nem kímélt, fantasztikus családom van, akikkel nagyon szoros a kapcsolatom, éppen ezért egyik napról a másikra elszakadni otthonról, és majd’ 4000 km-rel arrébb ébredni nem volt egyszerű. Itt minden állás betöltéséhez szükséges a nyelvtudás, eleinte takarítónőként, óvodai dadusként, és még élelmiszerboltban is dolgoztam, hiába volt közgazdász végzettségem.
És bár befogadó országról van szó, egy „nem norvég” itt mindig a helyiek mögé kerül a sorban.
Az áttörést végül egy mesterképzés elvégzése hozta, utána társadalomkutatóként kezdtem el dolgozni az itteni egyetemen.
Említetted a lombikprogramot – mondanál erről valamit bővebben is?
Egyévi sikertelen próbálkozás után a háziorvosom azt mondta, hogy ez rövid idő, fiatalok vagyunk, ne
legyünk türelmetlenek. Én ettől függetlenül aggódtam, ezért a magyarországi nyaralásunk alatt kivizsgáltattuk magunkat.
Nemsokára már úton is volt a mi első csodánk.
Folytatás következik…
Ajánljuk még a témában: