Ma a legtöbb apa jelen van kisbabája születésénél, sokakban fel sem merül, hogy ez másképp lehetne. Pedig nem egészen harminc évvel ezelőtt ez még nem volt szokás Magyarországon. Most meséljenek az apák!
Sződy Judit pszichológus írása
Talán már nincs is olyan kórház ma Magyarországon, ahol ne teremtenék meg a lehetőséget arra, hogy az apa bent lehessen a szülésnél. Apás császárra már ritkábban kerülhet sor, pedig erre is lenne igény, főleg úgy, hogy lassan a szülések negyven százaléka császármetszés. Vajon csak az a jó apa, aki bent van a szülésnél? Vajon kevésbé fog kötődni az apához a kisbaba, ha csak később találkoznak? Vajon befolyásolja a pár későbbi szexuális életét az apa jelenléte? Vajon az apukák nagy része ájultan esik össze a vér látványára? Ma már tudjuk, hogy semmi nem fekete vagy fehér. Minden szülés más, minden párkapcsolat más, így a legbiztosabb válasz az: döntsetek közösen, a belső hangokra hallgatva. Szinte biztos, hogy jól súgnak. De ezután hagyjátok nyitva az ajtót résnyire! Adjatok lehetőséget a döntés közös megváltoztatására!
Bármi megtörténhet
Szülés előtt fontos ráhangolódni arra, hogy bármi megtörténhet. És itt most nem tragédiára gondolok. Egyszerűen arra, hogy a szülő nő, ha magával ragadja a szülés ereje – nem biztos, hogy úgy viselkedik, ahogy azt előre gondolta volna. Van, akinek nagyon fontos, hogy a párja kéznél legyen, szoros fizikai kapcsolatot igényel vele. Más viszont egyszer csak úgy érezheti, hogy zavarja a párja jelenléte, nem akar érintést, sőt biztató szavakat sem. Ám ugyanez megtörténhet apával is: egyszer csak érezheti azt, hogy ez neki sok, ki akar menni.
Kötődés és együtt szülés
Sok édesapa mesél arról, milyen hihetetlen és meghatározó élmény volt meglátnia a kibukkanó kisbabát. A kutatók szerint nem feltétlenül a látvány és a szülés pillanatában való jelenlét erősíti az apa-baba kötődést. Valójában az apa és a kisbaba közötti fizikai kapcsolat az, ami kimutathatóan fokozza az apa vérében keringő oxitocin-hormon szintjét, amely mindkét nemnél az emberi kapcsolatokért felelős.
Ezek az alkalmak elmélyítik az apa-gyerek kapcsolatot, szó szerint átalakítják az agyat és a hormonális rendszert: a babázásra hangolják az édesapát.
Vérfürdő?
A szülés járhat vérrel, sok vérrel is. Ám a szülő anya mellett álló férfiak túlnyomó része ezt nem úgy éli meg, mintha egy súlyos baleset tanúja lett volna. A szülés ugyanis egész más érzelmeket vált ki a jelenlévőkből. A vajúdás órái az apát és az anyát szép lassan hangolják rá a nagy eseményre. A központban már nem az „orvosi esemény” áll, hanem a kisbaba érkezése. A vér egyszerűen nem lesz érdekes. Természetesen az apa szempontjából is fontos, hogy minél kevésbé legyen medikalizált a szülés, vagyis csak a feltétlenül szükséges beavatkozásokra kerüljön sor, és a segítők türelmesek legyenek az olykor lassú folyamatokat szépen kivárva. A beavatkozások, a kapkodás és az információ hiánya ijesztő lehet az apa számára is.
Mi lesz a szexszel?
A legtöbb férfi azt mondja, hogy a szülés látványa nem befolyásolta a pár szexuális életét, vagy inkább pozitívan hatott rá, mivel az együtt szülés hatására elmélyült a szeretet köztük és nagyobb lett a bizalom. A szeretet és a bizalom pedig jót tesz a szexnek. A szülésnél amúgy a bába vagy az orvos látja az anya intim zónáját, az apa inkább az anya fejénél áll, vagy az anya háta mögött, hogy tartsa őt, illetve mellette, hogy az anya bele tudjon kapaszkodni. Apás császár esetén is az anya fejénél helyezkedik el az apa, a műtéti területet egy kis „térelválasztó”, a líra takarja.
Érdekességek az apás szülés körül
Ahogy a szülés bekerült a kórházakba a XIX. században, onnantól kifejezetten orvosi problémaként tekintettek rá, fel sem merült, hogy a személyzeten kívül más családtag is ott lehet. Az egészségügyi személyzet a sokáig tartott attól, hogy laikusok előtt, „kirakatban” kell dolgozni. Magyarországon először Dr. Geréb Ágnes „csempészte be” az apákat a szülőszobára a hetvenes évek végén. Dr. Michel Odent, a természetes szülés egyik legismertebb támogatója nem pártolja az apás szülést. Szerinte férfinak nincs helye a szülő nő körül, sem orvosnak, sem apának.
Apa lettem! – Útmutató apáknak a szülővé válás folyamatáról, örömteli és praktikus oldalairól
Így emlékeznek vissza az édesapák:
Feri: „Amikor még csak szó volt róla, hogy apás szülés lesz, féltem. Attól féltem, hogy nem bírom majd a látványt, hogy padlót fogok, de a szülészorvos megnyugtatott, hogy ilyenkor lehetőség van váltásra, hogy a szülő anyuka mégse maradjon egyedül. Aztán amikor szülőszobán voltunk, már csak attól tartottam, hogy nem fogok tudni kellő támaszt nyújtani vajúdás közben. A szülésznő megbízott azzal a feladattal, hogy számoljam a fájások közt eltelt időt, a fájások hosszát. De bevallom, a vége felé, amikor felerősödtek a fájásaid, már nem tudtam koncentrálni, azon gondolkoztam, mivel enyhíthetném a fájdalmad. Burokrepesztés után olyan zavarban voltam, hogy beálltam az orvos helyére, viccesen rám szólt, hogy „az most az ő helye, engedjem oda”. Amikor nyomnod kellett, nyomtam veled, ezt így beszéltük meg. Csak féltem, mert ellentétben veled, én nem kaptam beöntést. Amikor megérkezett a lányunk, mentem a csecsemőssel fürdetni, arra nem is gondoltam, hogy téged otthagylak… Őszintén, akkor, abban a pillanatban, csak a lányom érdekelt.”
András: „Mivel a fiunk születését lekéstem, mindenképp ott akartam lenni Dorci születésénél. Ez volt a legszebb élmény életemben attól függetlenül, hogy nagyon rossz volt látni, ahogy szenvedsz és nem segíthettem. Miután az orvos azt mondta a körülöttünk lévőknek, hogy jól figyeljenek, mert ilyen szülésben nem nagyon lesz részük (faros szülés volt, sok orvos és nővér figyelte az eseményeket körülöttünk), akkor is nagyon büszke apukának éreztem magam. Viszont a szülésznőnek áldom a nevét azóta is, mert ha nem fejti le a kezedet a kezemről, tuti eltöröd, ugyanis már éreztem hogy ropognak a csontjaim és majd bepisiltem a fájdalomtól…de bármikor újra végig élném.”
Szabolcs: „Vártam, izgultam. Féltem? Igen, de kint sokkal jobban féltem volna, mert nem tudom, mi történik, csak utólag kapok rövid összefoglalót. Ezt nem lehet elmesélni, ott kell lenni. Jó volt? Fontos élmény volt, sajnálnám, ha kimaradt volna, de nem a „jó” a megfelelő szó, inkább jó értelemben vett megrendítő. A kényes részeknél nem néztem oda, még a saját vérvételeimnél se nézek oda, pedig nem vagyok ájulós. Az furcsa volt, hogy egy darabig ment a beszélgetés, viccelődés, kikísérés pisilni, támogatva, majd egy ponton túl a fájdalom elvitte a nőt egy másik dimenzióba, amit csak kívülről, tökéletesen haszontalanul lehet figyelni. De ez nem volt baj, ez is egy fajta kihívás, végigcsinálni tehetetlenül és nem bepánikolni, hanem figyelni, mikor lehet mégis hasznos az ember azzal, hogy fog egy oxigéncsövet vagy hoz egy üveg üdítőt azonnal.
A legvégén, amikor varrták a gátat, pontosan értettem, mi fájdalmat él át az az ember, akit a legjobban szeretek, és ezáltal pontosan tudtam, mennyire kell rá vigyázni a következő időben, nem kellett külön elmagyarázni nekem. Ő úgyis szerényebben mesélte volna el. Miután hazamentem és első estémet egyedül töltöttem, megittam szép lassan három sört, mégis, mit elevenítettem volna fel, ha nem vagyok bent: a váróban töltött időt vagy, ahogy egy idegen a kezembe adja a gyermekemet, miközben édesanyját összevarrják máshol? Fura lett volna. Én inkább ott voltam, az enyém is volt a folyamat, a pillanat, amire jól esett kortyolni és jól fog mindig is. Újra mennék-e? Igen, ha egy ilyen élményről lemondanék, mégis, mi lenne igazán az enyém az életben? Persze hogy megyek legközelebb is, de akkor se fogok odanézni az orvosi részre az biztos…”
Tamás: „Azt hittem gyorsabb lesz. Olyan jó kedved volt délig. Aztán jöttek a fájások, és már nem mosolyogtál, tudtam, most jön a neheze, innentől én mosolygok, hogy te ne félj. Azért amikor az epidurált kaptad, azt hittem, én ájulok el. Hatalmas volt az a tű, aztán meg az a cső…. Nagyon rossz volt nézni, ahogy remegsz, és tudtam, hogy félsz. Amikor neked estek a dokik, na, akkor már én sem tudtam, hogy mi van. Az is ijesztő volt, hogy szinte önkívületi állapotban voltál, de mikor végre kibújt, szinte azonnal észnél voltál, és már kérdezted is, hogy miért nem sírt fel. Nekem csak akkor esett le, hogy elvitték a fiunkat, és nem hallottuk sírni. A legszebb az volt, mikor a kezembe kaptam, miután megmosdatták. Olyan büszke voltam rátok, és szuper volt, hogy én vihettem be neked a szülőszobára.”
Szülés, születés – szülésre való felkészüléstől egészen a gyermekágyas időszak lezárultáig!
LAPOZZ BELE KÜLÖNSZÁMUNKBA!
