Bőrünkön életünk folyamán fokozatosan jelennek meg új anyajegyek és a kor előrehaladtával egyéb bőrkinövések. De hogy mi tekinthető normálisnak, illetve mikre kell odafigyelni, az korántsem mindegy, hiszen az idejében felismert és eltávolított melanóma életet ment.
Szakértő: Dr. Szegedi Anna bőrgyógyász szakorvos
Röviden ismertetem, hogy mikre érdemes a gyerekeknél odafigyelni, hogyan csökkentsük náluk a rosszindulatú bőrdaganat kialakulásának kockázatát.
Kezdjük az alapoknál – mi is egyáltalán az anyajegy?
Az anyajegyek a bőrünkben lévő festéksejtek (melanociták) nem megfelelő vándorlásának eredményeként létrejött jóindulatú bőrkinövések. Ennek a bőrgyógyászati szakirodalom közel húsz altípusát különítette el. Laikus szemmel elsősorban két fő típust lehet elkülöníteni: a bőrfelszínből előemelkedőt és a bőrfelszínben lévőt. Színük pedig az egészen világos bőrszínűtől a sötétbarnáig, kékes-feketéig változhat. Ezek után felmerülhet a kérdés: ha ilyen széles a színskála és változatos alakúak lehetnek az anyajegyek, hogyan lehet felismerni, hogy egy anyajegy jó- vagy rosszindulatú?
Az ABCDE-szabály
Ez a könnyen megjegyezhető angol mozaikszó az anyajegy alakjára, színére, átmérőjére és változására szeretné felhívni a figyelmünket.
A- (asimmetry) aszimmetria egy jóindulatú anyajegyen nem figyelhető meg.
B- (borders) határok. Az anyajegy-ép bőr határátmenet normál esetben egyenletes.
C- (colours) színek. Az anyajegy leggyakrabban világosbarna, középbarna színű, míg a melanómát a káosz jellemzi: vörös, kékes fekete, sötétbarna, világosbarna, de akár fehér szín is megjelenhet benne.
D- (diameter) átmérő. A 6 mm alatti anyajegyek feltételezhetően jóindulatúak.
E- (evolution) változás. Egy jóindulatú anyajegy szinte sosem változik, míg a melanóma intenzív növekedést és színbeli változást mutat. Ezek azok az eltérések, amiket magunkon és a gyerekeken figyelnünk kell.
Gyakran felmerül a kérdés: a kisgyerekeken megjelenő anyajegyeket lehet úgy tekinteni, mint nagyobb egyéni hajlamot a melanómára?
Az anyajegyek már kisgyerek korban megjelenhetnek, sőt vannak babák, akik veleszületett anyajeggyel jönnek a világra. Abban az esetben, ha ez nagy kiterjedésű, akár egész törzsön vagy végtagon látható, akkor rendszeresen kell vinni a gyermeket anyajegy ellenőrzésre. A veleszületett nagyméretű anyajegyeknél sajnos emelkedett a melanóma kialakulásának a kockázata.
Hajlamosító tényezők
A melanóma előfordulása emelkedő tendenciát mutat, melynek oka leginkább a bőrünket ért jelentős UV sugárzás. De nézzük meg, milyen hajlamosító tényezőket írtak le a nemzetközi szakirodalomban, és melyek azok, amelyekre odafigyelve csökkenthetjük a rizikónkat?
Leégés!
Kevesen tudják, hogy a kisgyermekkorban, 18 éves kor előtt elszenvedett hólyagos napégés jelentősen emeli a melanóma kialakulásának kockázatát. Érdemes gyerekeinket minél korábban megtanítani arra, hogy kenjék be a bőrüket fényvédőkrémmel, illetve hordjanak fényvédős ruhát, sapkát. El kell nekik magyarázni, hogy úgy mint a forró sütő, a Nap is meg tud minket égetni, ezért védeni kell a bőrünket. Így már kisgyermekkorban rögzül ez a fontos egészségmegőrző magatartás, aminek egész életében hasznát fogja majd venni.
Világos szem, világos haj
Ezen kívül fokozott kockázatnak vannak kitéve a világos szeműek, világos hajúak, a sok anyajeggyel rendelkezők, illetve azok, akiknek korábban már volt bármilyen rosszindulatú bőrdaganata. A szolárium és a nyaranta-telente történő intenzív napozás szintén emeli a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát. A szoláriumokat tehát jobb elkerülni, mivel leginkább UVA sugarakkal érik el a kívánt barna bőrszínt.
Ez pedig a barna bőr mellett a photoaging-ért, tehát a bőrörgedésért és a bőrdaganatok későbbi kialakulásáért is felelős. A kozmetikai célú UV fénnyel történő önbarnítást a WHO (Egészségügyi Világszervezet) kifejezetten károsnak ítéli meg és nem ajánlja.
A melanóma kialakulásának életkori csúcsa hatvan év körül van, de sajnos emelkedik a megbetegedések száma a harminc év alattiaknál is.












