Mifelénk hagyományosan almával kezdődik a hozzátáplálás. Talán bele sem gondoltál, milyen sokféleképpen, szinte megunhatatlan változatokban kínálhatod ezt a finom, őszi gyümölcsöt a kisbabádnak úgy, hogy közben a család többi tagja sem marad éhes.
W. Ungváry Renáta receptjei
Alma magában
Akár pépessel, akár darabossal szeretnéd kezdeni, az alma a lehető legjobb választás. Ritkán okoz allergiát, savanykás ízét szeretni szokták a kisbabák.
– Próbálkozhatsz a meghámozott, nyers alma lereszelésével üveg almareszelőn. Így egészen finom állagú pép lesz az eredmény.
– Megsütheted az alaposan megmosott almát héjastól más gyümölcsök, például szilva kíséretében 180 fokon, körülbelül 20-30 perc alatt. Utána a kiskanállal kikanalazhatod a félbe vágott gyümölcs héjából a megpuhult gyümölcshúst. A süt gyümölcspép előnye, hogy könnyebben emészthető. Keverd össze a szilvát és az almát, finom együtt!
– A megsütött almát vágd félbe, emeld ki a magházat, majd a puhára sült, kihűlt almát add a baba kezébe. Ügyesen el tudja majszolni. Ehhez a művelethez ülnie kell, te pedig légy mellette, hogy segíteni tudj, ha túl nagy darab kerül a szájába és öklendezni kezd. Az önálló evéshez azonban ezekkel a lépcsőfokokkal is meg kell ismerkednie a babának. Így tanulja meg, hogy mekkora darabokat vegyen a szájába! Nyers almadarabot akkor adhatsz neki, ha már az őrlőfogai is kibújtak.
Kacsacomb sült almával
Hozzávalók:
- személyenként egy kacsacomb,
- két alma,
- két szilva,
- egy sárgarépa héjastól,
- kínai ötfűszer keverék,
- só
Kevés étel van, ami ennél egyszerűbb, mégis különleges az íze! Nem kell visszariadnod attól sem, hogy a már két-három hónapja kóstolgató babának is adj belőle, persze az ő igényei szerint elkészítve.
Először is, vegyél elő egy öblös, hőálló üvegtálat, helyezd el benne a gyümölcsöket és a répát, majd fektesd rájuk a megsózott, fűszerkeverékkel alaposan bedörzsölt kacsacombokat. Tedd rá az üvegtál tetejét, majd told 200 fokosra előmelegített sütőbe, és süsd egy órán keresztül. A nagyobbaknak tálald egészben a combot a sült gyümölccsel, a kicsiknek pedig pépesíts botmixerrel egy almát és némi kacsahúst. A kicsik adagját akár zabpehellyel is dúsíthatod.
Édes almapogi
Hozzávalók egy családi adaghoz:
- 50 deka alma héjastól lereszelve,
- 10 dkg darált dió vagy mandula,
- egy tojás,
- egy tasak szárított élesztő,
- 30 deka teljes kiőrlésű tönkölyliszt,
- négy evőkanál zabpehely,
- 5 deka mazsola beáztatva 1-2 órára,
- majd pépesítve botmixerrel
Keverd össze a hozzávalókat! Hagyd állni egy órát, majd formázz belőle pogácsa szerű gombóckákat, és helyezd őket sütőpapírral bélelt tepsibe. Süsd légkeveréses sütőben 180 fokon aranybarnára körülbelül húsz perc alatt.
A kicsi különösen kedvelik a kézbe vehető és majszolható ennivalókat. Ez pont olyan, amit nyugodtan a kezébe adhatsz, ha már nem éppen kezdő a szilárd ételek kóstolgatásában.
Almaomlett
Hozzávalók egy családi adaghoz:
- 3 db alma,
- egy tojás,
- étolaj,
- 1,5 deci tej vagy zabtej,
- négy evőkanál liszt
Reszelj durvára három közepes nagyságú almát héjastól. (Aprítógépben is apríthatod pici darabokra, de nem teljesen pépesre.) Keverd össze egy egész tojással, másfél deci tejjel vagy zabtejjel, két evőkanál olajjal és négy evőkanál liszttel. Hagyd állni fél órát, majd vékonyan beolajozott serpenyőben süss ki bő egy evőkanálnyi, elsimított lepénykéket.
Almás joghurt
Egy deci natúr joghurthoz keverj 10 deka sült vagy nyers almapépet vagy reszelt almát és egy evőkanál zabpelyhet. Csorgass bele egy teáskanál friss citromlevet, és ízesítsd egy pici őrölt fahéjjal. Reggelire, tízóraira, uzsonnára éppen megfelelő.
Megjelent a helloBaby! magazin 2016. október-novemberi számában.