Ahogyan azt Jan-Uwe Rogge egyik könyvének címe is mondja: „Kell a gyereknek a korlát”. A korlátok nélkülözhetetlenek nemcsak a biztonságérzet, de az önállóság kialakulásához is. Ám a túlszabályozás sem célravezető, hiszen a szülő–gyermek kapcsolat lényege a bizalmon alapuló, szeretetteljes, meleg légkör.
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember
A fegyelmezés vajon pozitív, vagy negatív?
A fegyelmezés szóban van valami szigorú, valami kemény – az én fülemnek legalábbis. Ám jobban tesszük, ha kicsit más szemszögből nézzük, mert könnyen úgy járhatunk, mint az a ma már negyvenes éveiben járó édesanya, aki a következőket mesélte: „Gyermekként engem nagyon szigorúan neveltek, mondhatnám mindig, mindenben túlkontrolláltak.
Kamaszként sem lázadtam… Aztán amikor magam is szülő lettem, tudtam, hogy én nem így fogom csinálni. Elhatároztam, hogy szabadságban, boldogságban telnek majd a gyermekévek. Minden merevség és keret ellen voltam, rossz érzés volt bármiben gátolni őket… és mára rá kellett jönnöm, hogy önállótlan, önző, elkényeztetett gyerekeket neveltem.”
Létezik-e arany középút?
Nem feltétlenül kell persze a fegyelemnek, így a nevelésnek sem ridegnek lennie.
De vajon hogyan lehet meghitt légkörben, szeretetteljesen fegyelmezni? A kötődő nevelés, a válaszkész gondoskodás a kapcsolatot helyezi fókuszba. A szoros, meghitt szülő–gyermek viszonyban pedig kulcsfontosságú a bizalom, az egymásra hangolódás, az egymásra figyelés, az őszinteség és a szeretetteljes légkör. A kötődő nevelés alaptétele az egymás iránti tisztelet, az elfogadás. Itt sem arról van szó, hogy ne lennének keretek, korlátok; ám lényeges, hogy az elvárások mindig a gyermek korának, képességeinek, érettségének megfelelőek legyenek.
Kim John Payne gyermekpszichológus szerint:
A jó fegyelem kulcstényezője, hogy rugalmasan igazítható legyen.”
Fegyelemtől az önfegyelemig
Egy baba esetében még semmiféle „fegyelmezésről” nincs szó. Egyéves korig alakul ki a kötődés és az ősbizalom, ebből adódóan a kezdeti időszakban csak szeretetet, vigasztalást kell nyújtanunk.
1–3 éves kor között tanulja meg a kisgyermek, hogy reagáljon a tiltásra – és ekkor tapasztalja meg először az engedetlenség következményeit. A szabályokat sokszor még nem érti, de tapasztalja, hogy ha szót fogad, annak jó, ha nem, annak kellemetlen következményei lehetnek. Fontos hangsúlyozni, hogy egy kisgyermek (kb. 4 éves korig) még nem képes az önszabályozásra. A fegyelemből évek alatt alakul ki az önfegyelem. Nem szándékosan szegi meg a szabályokat, nem akarva tesz „rosszat”. Az, hogy tudja, mit kellene tenni, még nem jelenti azt, hogy képes is megvalósítani.
Maradjunk nyugodtak!
Fontos tehát tudnunk, mit várhatunk el a gyermekünktől, így könnyebben maradunk türelmesek, higgadtak. Hiszen ha magunk is idegesek, netán erőszakosak leszünk (mert már százszor megmondtuk, hogy…!), akkor csak félelmet keltünk benne, nem kerülünk közelebb a célhoz, sőt. Ha gyermekünk megijed a heves reakciónktól, azzal csak lassítjuk a belső párbeszéd képességének kialakulását – amely nélkülözhetetlen az önszabályozás, az önkontroll kialakulásához. Az ennek hátterében álló ideghálózat egészen kamaszkoráig fejlődik.
A fegyelmezést érdemes a fejlődéséhez alakítani, ellenkező esetben inkább ellenállást, frusztrációt válthatunk ki vele. Ami pedig senkinek sem jó: a szülő egyre inkább erőből, mereven igyekszik betartatni a szabályokat, a gyermek pedig dacol, vagy megtörik…
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
