Kinga bátor, erős asszony. Szeretettel neveli gyerekeit, nem sajnálja az energiát sem párkapcsolata karbantartásától, sem barátai, ismerősei támogatásától. Pedig kisfia, Dani születése és az azt követő időszak máig sajgó sebeket ejtett a lelkén.
Dani tervezett baba, már a második ciklusban megfogant.
Nagyon megörültem, de kezdettől sokat aggódtam is. Már az első hetekben abbahagytam a munkát, semmi más dolgom nem volt, mint élvezni a várandósságot. Életem legboldogabb időszaka volt. A szülésről nem volt sok ismeretem, így nem is készültem rá tudatosan. Mégis volt bennem néhány ösztönös elképzelés: szerettem volna a saját testem erejéből, gyógyszeres fájdalomcsillapítás nélkül megszülni a kisfiamat.
Kinga csak a szülőszobában szembesült vele, hogy milyen távol áll választott segítőinek szemlélete az ő elképzeléseitől: az első perctől folyamatos CTG-n tartották, Kingának mozdulatlanul, szigorúan hanyatt fekve kellett tűrnie az erősödő fájásokat.
Néhány óra múlva már könyörögtem az EDA-ért. Bekötötték, de olyan későn, hogy semmit nem éreztem a kitolásból. Végül az orvos a hasamra könyökölve segítette világra a fiamat, miközben én kívül-belül szanaszét repedtem. A kisfiamat a mellemre tették, de nem éreztem semmit: Sem örömöt, sem meghatódást, sem megkönnyebbülést.
Az igazi mélyrepülés otthon kezdődött.
Fájt az óriási gátsebem, fájtak a sebes mellbimbóim. A szoptatás gondolatától is sírva fakadtam, így próbáltam húzni az időt. Fáradt és gyenge voltam, úgy éreztem, nem tudom ellátni a gyerekem. A védőnőm kedves volt, de rossz tanácsokat kaptam tőle. A férjem két hónapig volt otthon velem 24 órában, és utána is csak hébehóba járt be a munkahelyére néhány órára. Egész nap engem vigasztalt, Danit pedig etette, ringatta, altatta. Káosz volt az életünk, nem volt se éjjelünk, se nappalunk. Teljesen bezárkóztunk, még a családdal is alig érintkeztünk. Folyamatosan zokogtam. Dani pedig ennek megfelelően sírós baba volt, sehogyan sem volt jó neki, csak kézben, járkálva, ringatva. Szörnyű fárasztó volt, és ha végre elaludt, rettegtünk, hogy mikor kel fel. Végig nagyon rossz állapotban voltam lelkileg.
Egyéves volt Dani, mikor felkerestem egy pszichológust, akihez eljártam néhány hónapig hetente beszélgetni. Ő olyan iskolát képviselt, ami csak az elfogadással és meghallgatással próbál gyógyítani. Jólestek a lelkemnek ezek a találkozások, de érdemi munka nem történt. Ennél sokkal keményebb terápiára volt szükségem a változásokhoz.
Dani második szülinapja körül Kinga újból várandós lett
Azt hiszem, két dolog miatt voltam nagyon motivált egy második babára a szenvedések ellenére. Egyrészt mert szerettem volna bizonyítani, hogy képes vagyok jobban is csinálni, másrészt szerettem volna szebben megélni ezt az egészet.
Ezúttal sikerült valódi támogatókat találnia tervei megvalósításához, így másodjára a szülés, a szoptatás és az egész babás időszak megerősítő, szép élmény lett Kinga számára. A múlt sebei azonban tovább sajogtak gyógyulatlanul.
Dani kétéves korában elkezdte visszatartani a székletét, és hároméves korára ott tartottunk, hogy majdnem két hétig is képes volt erre, ami már komolyan veszélyeztette az egészségét. Felkerestünk egy pszichológust a Vadaskertben, akinek a szülés-születés témakör a specialitása, illetve minden várandóssággal, kisgyerekkel, anyasággal kapcsolatos dolog, többek között a székletvisszatartás és evészavarok is. A probléma háttere elég összetettnek bizonyult: részben a szülés utáni depresszió miatti sérült kötődésünkre volt vissszavezethető, de közrejátszottak egyéb személyiségbeli és lelki problémáim is. Fél év kőkemény, nagyon fájdalmas terápia következett, mire Daninál némi javulás kezdődött. Én jelenleg is egy homeopata pszichiáterhez járok. Sajnos eleve erős hajlamom van a depresszióra: édesanyám kezeletlen depressziós, és erősen sérült a
kapcsolatom vele.
Kinga a gyógyuláshoz vezető út legmeredekebb és legrögösebb szakaszát már maga mögött hagyta, ám még nem ért teljesen a végére. Férje szeretete, gyermekei bizalma, kompetens segítője szakértelme, és saját női ereje, kitartása mind támogatják őt a folyamat hátralévő szakaszaiban is.
A cikk a HelloBaby! Magazinban jelent meg. Ha szeretnétek hasonlóan érdekes témákról olvasni, itt tudtok előfizetni az újságunkra.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez