Míg néhány évtizede még eldöntendő kérdésnek számított, hogy egy tehetséges, jól képzett nő a hivatásának vagy az anyai életfeladatnak szenteli magát, ma a legtöbbünknek magától értetődő, hogy is-is. Ráadásul egyre jellemzőbb, hogy a hivatásban való kiteljesedést nem egy előre lebetonozott létra megmászásával, hanem új utak kitaposásával képzeljük el. Az igény tehát óriási a szabad érvényesülésre, önmegvalósításra. Vajon min múlik, hogy valóra válnak-e az álmok?
20-25 éve még az számított tipikus női életnek, hogy a szakmai végzettség megszerzése után elhelyezkedik az ember lánya, dolgozik egy-két évet, szül egy-két-három gyereket, majd a GYES lejárta után visszamegy ugyanoda, ahol azelőtt dolgozott – és nagy valószínűséggel onnan is megy majd nyugdíjba. Ma mi tekinthető jellemző forgatókönyvnek?
Paizs Dóra: A tipikus az, hogy nincs tipikus forgatókönyv. Ennek megvan a maga előnye: sokféle életút lehetséges, sokféle egyéni megoldással: lehet fiatalon szülni és utána kibontakozni, karriert építeni és visszatérni a céghez, vagy saját vállalkozást indítani a GYES alatt, vagy otthon maradni hosszú évekre, több gyerekkel. Nincs egyetlen, mindenkinek megfelelő recept. Ám ennek megvan a hátulütője is: nincsenek járt utak. Mindenkinek magának kell megtalálnia a saját maga számára legjobban passzoló megoldást, ami gyakran hosszú és kemény önálló munkát jelent.
Legalább ekkora változás állt be a párkapcsolatok működésében is. Míg pár évtizede még szinte társadalmi elvárás volt, manapság már inkább megvető ítéletek tárgya a főállású háztartásbeli édesanya, aki kizárólag a családi háttér biztosításával foglalkozik. Mégis legalább akkora párkapcsolati „vízválasztó” a GYES utáni útkeresés, mint a gyermekszülés vagy a költözés. Vajon miért?
P.D.: A legtöbb párkapcsolat, amiből gyermek születik, úgy indul, hogy két független, dolgozó felnőtt találkozik, és éveken át remekül tudnak működni anélkül, hogy a munka bármilyen konfliktust generálna közöttük. Egészen addig, míg meg nem születik az első baba. Onnantól ugyanis bekapcsol az előző generációkból megörökölt hagyományos patriarchális szerepleosztás, ami egy nagyon erős, mélyen belénk rögzült program. Egy friss európai kutatás szerint a magyarok közel nyolcvan százaléka gondolja, hogy a férfi legfontosabb feladata a pénzkeresés, a nőké pedig a gyereknevelés, a háztartás vezetése. Ezzel szembe megy a nők önmegvalósítási törekvése, és erre csak nagyon kevés pár reflektál tudatosan. A legtöbb férfi elméletben maximálisan egyetért azzal, hogy egy nőnek, anyának is joga van dolgozni, a szavak szintjén támogatja is, hogy az ő felesége kiteljesedhessen a hivatásában is. Csak amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ez olykor azzal jár, hogy neki kell délután 5-kor felállni a tárgyalóasztaltól és elindulni a bölcsibe, akkor kezdenek el visszakozni, hogy azt nem lehet, fontos munkájuk van.
Mi a különbség a munka és az önmagvalósítás között?
P.D.: A munka az, amiből megélünk, az önmegvalósítás pedig egy kreatív, alkotó, értékteremtő tevékenység, ami belső elégedettséget ad. Ennek sokféle útja lehet. Van, akinek maga a szülőség, a gyereknevelés is lehet az önmegvalósítás, személyes kiteljesedés egyik lehetősége. Ideális esetben a munka és az önmegvalósítás fedi egymást: az a hivatásunk, amit örömmel és lelkesedéssel végzünk, és ezzel pénzt is keresünk.
Sokan épp kisbabás anyaként jutnak arra az elhatározásra, hogy az eddigi munkájukhoz képest valami újba fognának, mással foglalkoznának. Vajon mi lehet ennek az oka?
P.D.: Az én elméletem erről az, hogy a kisbabás, kisgyerekes anyaság annyira felemészti az ember energiáit, hogy többé nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a munkája is leszívja. Szülés előtt még lehet töltekezni munka után, akár eljárni wellnessezni, szaunázni, bulizni, hogy aztán újult erővel lépjen be az ember a „taposómalomba”, de onnantól, hogy otthon sem a jól megérdemelt pihenés vár rá munka után, hanem a gyerekek körüli nagyon is kimerítő teendők, ez nem tartható fönn tovább. Mivel a gyerekeket nem lehet lecserélni, kézenfekvő, hogy a munkánkon változtassunk egy olyan lehetőség megtalálásával vagy megteremtésével, ami feltölt érzelmileg és intellektuálisan.
Vajon min múlik, hogy egyes anyáknak ez sikerül, mások sok tanulással, átszervezéssel, újjátervezéssel töltött év után mégis visszatérnek az addigi vágányra, és megint másoknak még a visszatérés is lehetetlen küldetés marad hosszú évekig?
P.D.: Ez elég sok tényezőn múlik. A saját klienseim között nagyon is jellemző stratégia, hogy az az út, amit elsőre belőnek, a gyakorlatban tarthatatlannak bizonyul, mert túlmegy minden határukon, és ilyenkor új utat keresnek. Sokszor hosszú évek és sok-sok újratervezés kell ahhoz, hogy valaki rátaláljon a számára legjobb megoldásra. Nagyon sokféle jó megoldás létezik, de azt nem lehet megúszni, hogy önmagunkra és a saját családunkra szabjuk őket.
Mit tehetünk mi magunk anyaként a saját álmaink beteljesítéséért?
P.D.: A legfontosabb a saját igényeink felismerése, megfogalmazása, majd ezek tudatos bevállalása a környezetünk előtt, valamint az erre épülő célállítás és tervezés. Végig kell gondolni, mit szeretnénk pontosan, és ez konkrétan hogyan valósítható meg lépésről lépésre a mi családunkban. Mert ha mi nem tudjuk, mit szeretnénk igazából, akkor majd megmondják mások: a rokonok, családtagok vagy a munkáltatónk, ami nem biztos, hogy egybevág a valódi igényeinkkel. És az egyik legfontosabb: megtanulni kérni, és felépíteni önmagunk köré egy támogatói hálót.
Hogyan tud a környezetünk támogatni az önmegvalósításban?
P.D.: A legnagyobb segítség, ha minél több részt átvállalnak a nők láthatatlan gondoskodási feladataiból. Sokat jelent az érzelmi támogatás is, amikor megerősítik a kisgyerekes anyákat abban, hogy nekik is jár saját idő, feltöltődés és önmegvalósítás. Honnan tudunk még érzelmi támogatást kérni?
P.D.: Nagyon hasznosnak érzem a női köröket, önsegítő csoportokat, amelyek az élet egyre több krízishelyzetében megtartó, támogató közeget nyújtanak: veszteségek, gyereknevelés, szoptatás, válás utáni újrakezdés, munkába való visszatérés és számtalan egyéb nehéz helyzet esetén. Sokszor önmagában az is megkönnyebbülést ad, ha látjuk, hogy más is hasonló problémákkal küzd. Mások történeteinek ismerete nélkül hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valamit mi rontottunk el, ha ez ilyen nehéz. Ezek a közösségek belső engedélyt is adnak a saját céljaink megvalósításához, és lehet egymástól tanulni is.
Az interjú a HelloBaby! Magazin december-januári számában jelent mef. Ha hasonló beszélgetéseket és cikkeket szeretnétek olvasni, ide kattintva tudtok előfizetni az újságra.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez