Véradást szerveznek a leukémiás és daganatos gyerekek megsegítésére

Az Érintettek Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen az Érintettek Véradást. A szokásokhoz hűen már családi nappá avanzsáló pénteki eseményen a gyerekeket játékok, míg a felnőtt véradókat nyereményjáték és ajándékok is várják.

„Idén már harmadszor rendezzük meg az Érintettek Véradást, hiszen a daganatos beteg és leukémiás gyermekek terápiája során elengedhetetlen fontosságú a vér és a különböző vérkészítmények szerepe.” – mondta el Keresztes-Németh Anita, az Érintettek Egyesület alelnöke.

Egy felnőtt ember vére három beteg gyermek gyógyulásában is tud segíteni, így az Egyesület kéri, hogy aki tud, jöjjön el és segítsen! A véradás mellett garantált ajándékok és nyereményjáték várja a felnőtteket, míg a kísérő gyerekeknek egész nap számtalan játék, óriáskirakó, csillámtetoválás, karkötőfonás lesz a program.

A véradás mellett az eseményen lehetőség lesz őssejtdonációra is. Az őssejt-donorok száma hazánkban a nemzetközi tendenciáktól jelentősen elmarad, pedig az őssejtek segíthetnek rosszindulatú daganatos és egyéb, más módon nehezen gyógyítható betegségekben.

A III. Érintettek Véradásra június 22-én, pénteken reggel 9 órától egészen délután 4 óráig szeretettel várják a véradókat és családjukat a XI. kerület, Angyal utca 1-3. szám alatt. Az eseményre a tervezhetőség miatt érdemes bejelentkezni ezen a linken.

Oszd meg ha tetszett, hogy más is láthassa!

Legyél Te is rendszeres olvasónk! ITT! http://hellobaby.hu/index.php/hellobaby-magazin-elofizetes fizethetsz elő a HelloBaby! magazinra, amely kéthavonta jelenik meg.

Hozzászólások