Görög Zita és Koltay Tamás 2015 decemberében, kötötték össze életüket, majd idén júliusban érkezett a hír válásukról. A modell a Nők Lapjának adott interjújában, először vallott kisbabája elvesztéséről és mesélt arról, hogy mi vezethetett kapcsolatuk megromlásához.
„Egy éve még boldog voltam, bizakodó, ott volt mellettem a férjem, a hasamban pedig egy kis babuci mozgolódott. Aztán eltelt egy rövid idő, és megváltozott minden. A babát elvesztettük, a házasságunknak pedig abban a formájában hamarosan viharos vége lett. Gyorsan jött a valóságra ébredés. A felismerés, hogy elsiettük. Az együttélés során döbbenten vettük észre egymás korlátait, és ez egyre több lett. Tudom, hogy velem sokszorosan nem könnyű, de vele sem. Zárkózott. Én pedig nem mindig bontogatom, hanem feszegetem. Kavicsos szerelem a mienk, de a szövetségünk nem sérült. Az értékek most a helyükre kerültek” – mondta Görög Zita.