Kiolvashattuk kilenc hónap alatt a világ összes babakönyvét, mikor oda kerülünk, hogy fürdessünk, szoptassunk, pelenkázzunk, van bennünk némi félelem. Csecsemőnk olyan gyámoltalan, olyan esendő, hogy akaratlanul is az jár a fejünkben, csak nehogy leejtsük, a bőrét megsértsük, a fejét megnyomjuk, a nyakát hátraejtsük… Lehet, hogy eljutunk arra a pontra, amikor a lehangoló kórházi szobánk egyenesen mennyországnak tűnhet, függetlenül attól, hogy mennyire vágytunk már haza. Mert fáradtak vagyunk, a hormonok folyamatosan dolgoznak bennünk, hogy tejet állítsanak elő, a test még nem pihente ki a terhesség és a szülés fáradalmait. A testi és a hormonális zűrzavar mellett pedig még ott az érzelmi is: egy új emberkét kell bevezetnünk a családba.
Akármilyen furcsának tűnik is, próbáljuk elhinni: új életünk néhány hét leforgása alatt természetessé és könnyebbé válik.
A teljes cikk a Nők Lapja Café oldalán olvasható.
Forrás: Nők Lapja Café
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez