Kevés olyan fiatal férfit ismerek, aki annyira „apa” lenne, mint Sánta Dávid. A harminc éves – ma már azt mondanánk, „ifjú” – apa csak úgy sugárzik a boldogságtól, amikor a gyerekeiről beszélhet. Arról kérdeztem, mit jelent számára az apaság.
Both Gabi interjúja
Hány éves voltál, amikor apa lettél?
Huszonhét, igaz, hogy már sokkal korábban késznek éreztem magam rá, de az élet így akarta…
Előtte volt egy kellemetlen kitérő, úgy tűnt, hogy nem lehet gyereketek. Mit tettél érte, és mit éreztél, amikor kiderült az oka?
Sajnos hosszas próbálkozások után sem esett teherbe a feleségem, ezért elkezdődtek a kivizsgálások. Szinte azonnal fény derült a probléma forrására, egy visszér volt a ludas – a lehető legkellemetlenebb helyen. Számtalan kínos vizsgálaton estem át, férfiként elég nehezen éltem meg ezeket, de mindvégig a cél lebegett a szemem előtt. Lelkileg elég nehéz volt feldolgozni, amit így utólag bánok, hogy egyedül akartam vele megbirkózni, pedig ha mindezt átbeszélem a feleségemmel, sokkal egyszerűbb lett volna. A nagy dilemma az volt bennem, hogy ha nem lehet gyermekünk, leszek-e annyira erős, hogy elengedjem a szerelmem kezét, hiszen tudtam, ő fantasztikus anya lesz. Nagycsaládban nőttem fel, így mindig is fiatalon szerettem volna apuka lenni, és az sem volt kérdés számomra, hogy sok gyermeket szeretnék. Nagyon féltem: „most ennyi lenne, itt vége az egésznek?” Aztán szerencsére az urológián sikeresen megműtöttek, és már nem volt akadálya annak, hogy családot alapíthassunk.
Hogyan hatott rád Bella születése?
Az első pillanattól elvarázsolt. Apás szülés volt, így már ott magával ragadott, abban a pillanatban, amint a kezemben tarthattam. Csoda mind a három gyermekem, Bella azért, mert hosszú várakozás után választott minket, az ikrek pedig azért, mert nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan és duplán érkeznek. Bellával mindent megtanultunk a szülőségről, így most a három pici gyermekkel is álljuk a sarat. Egyszóval: Bella tett apává engem, és családdá minket.
Milyenek voltak a hétköznapjaitok a születése után?
A csoda mellett – a káosz és bizonytalanság jellemezte a hétköznapjainkat. Bizonytalan vagy szülőként és rutintalan… sosem felejtem el, hogy ide-oda kapkodtunk, és próbáltunk kikeveredni a tanácsok labirintusából. Aztán az idő múlásával egyre inkább összeszoktunk, kialakítottuk a napi rutinjainkat, és ment minden, mint a karikacsapás.
Mi okozza a legnagyobb nehézséget a hétköznapokban?
Egyértelműen az, hogy összhangot teremtsek a családapa szerepe és a munkahelyi kihívások között.
Van-e időtök, lehetőségetek arra, hogy időnként kiléphessetek a mókuskerékből?
Amíg csak Bella volt, addig igyekeztünk minden hónapban legalább egyszer „randizni”, de az ikrek születése óta ez nem mindig sikerül. Fontosnak tartjuk a kettesben eltöltött időt, így amikor csak van rá lehetőségünk, beiktatunk egy mozit, színházat vagy csak egy finom vacsorát. Sajnos ez maximum kéthavonta sikerül, viszont néha például el tudunk rohanni kettesben bevásárolni, bármennyire űzött is ez a kicsi idő, mégis úgy érezzük, maga a Kánaán.
Hogyan dolgozzátok föl a kisgyerekes családokban jellemzően jelenlévő mindennapi konfliktusokat?
Mind ketten elég temperamentumos emberek vagyunk. Általában ami a szívünkön, az a szánkon, így mondhatni, elég „olaszosan” élünk. Sokan nem gondolnák, de minden apró butaságon össze tudunk kapni, aztán természetesen egyikünk mindig belátja a hibáját, és kibékülünk, ez a titka szerintem annak, hogy tizenöt éve ennyire szeretjük egymást. Fontosnak tartjuk, hogy estig mindig megbeszéljük ezeket a dolgokat, és persze tudjuk, hogy az esetek többségében a stresszt és a mindennapokban felgyülemlett gondokat egymáson vezetjük le. Ezen nagyon erősen dolgozunk, hogy ne így legyen. Közhely, de sajnos igaz: épp azt tudjuk megbántani leginkább, akit a legjobban imádunk.
Van-e nálatok kialakult menetrend, hogy kinek mi a feladata a háztartásban és a gyerekek körül?
Amióta gyerekeink vannak, még kötöttebbek a feladatok, és igazi menetrend alakult ki az életünkben. Megvan 
mindennek a helye és ideje. Mikor etetünk, fürdetünk, altatunk. Ki az, aki bevásárol… a házimunkába sajnos nem tudok annyira besegíteni, amennyire szeretnék, de a gyerekek körüli teendőket abszolút megosztjuk, és nincs olyan, amit ne tudnék egyedül is megcsinálni.
Itt a nyár, bevállalnátok három kicsi gyerekkel egy hosszabb utazást?
Igen! Idén jelentkeztünk egy programba, így a Kids Oasis minősített családbarát szálláshelyek utazó nagyköveteként fogunk tesztelni szállodákat. Augusztusban utazunk, és már alig várjuk ezt a nagy kalandot. Előtte azért saját magunkat is teszteljük egy kicsit, Szarvasra utazunk. Három gyerekkel csak kaland és kihívás lehet az út, de mi így szeretünk élni.
Mi az, ami túllendít a hétköznapok darálójában?
Azt szeretem, ha nincs megállás, akkor érzem csak, hogy fáradt vagyok, ha nincs mit csinálnom. Egy ruházati cégnél vagyok üzletvezető, ahol harminc embert kell irányítanom, delegálnom és vezetnem nap mint nap. Imádok emberekkel foglalkozni, ezért is szeretem annyira ezt a munkát. A másik munkám valójában a hobbim, hiszen egy DIY lakberendezési Apablogot vezetek és írok – https://santabros.blog.hu/. Na, ez az, amit még jobban szeretek, emellett sokszor tartok workshopokat is.
Mit szeretnél tíz év múlva elérni apaként?
Leginkább azt szeretném, ha büszkék lennének rám a gyerekeim és a feleségem.
Bízom benne, hogy át tudom adni nekik azokat az értékeket és gondolkodást, amiben én is hiszek. Akkor lennék a legboldogabb, ha látnám, hogy használják azokat az alapokat, amiket mindketten igyekszünk lerakni.
Jó volna, ha a lányaim tudnák, hogy milyen elvárások szerint válasszanak majd társat maguknak, és szeretnék az a férfi lenni az életükben, akihez mindig odabújhatnak, ha tanácsra lenne szükségük. A fiamnak pedig meg akarom mutatni, milyen az a családfenntartó, aki valóban időt szán a gyerekeire. Fontosnak tartom, hogy az érzéseiket és érzelmeiket bátran kifejezhessék, és azt is, hogy mindig higgyenek magukban.
Mennyire hiszel a klasszikus családi sztereotípiákban? „Apa olvas, anya főz”?
Ebben a családmodellben nőttem fel. Ez egy közös feladat a feleségemmel együtt, hogy tegyünk valamit ellene. Egyszerűen csak igyekszem minél több dologból kivenni a részem. A gyerekek gondozása, fürdetése, etetése, mindig közös elfoglaltság… Nyugi, nincs az a kakis pelus, amitől én megijednék három gyermek után.
Milyen apamintád volt?
Hú, ez nagyon nehéz kérdés… hiszen az apukáját mindenki szereti – a maga hibáival együtt. Az én apukám például nagyon jó lelkű, életvidám ember. Viszont ő is, mint minden apa, rengeteget dolgozott, amikor pici voltam. Otthon a klasszikus családmodell működött. Anyukám minket gondozott, és vitte a háztartást. Apa pedig a kertet művelte, és mellette végezte a munkáját. Harmincévesen igyekszem azokat a mintákat felhasználni, amiket szerettem, viszont nagyon figyelek arra, hogy minden olyan mintát elhagyjak, amivel a mai napig nem értek egyet.
Azért sokszor azon kapom magam, hogy ugyanazt csinálom a gyermeknevelésben, amit ők… akkor is, ha negatív, de akkor is, ha pozitív. Most szembesülök azzal, mennyire nehéz a belénk rögzült mintákon átlépni.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez