“A legnagyobb öröm anyává válni, a második legnagyobb pedig bábává lenni!” – szól egy interneten terjedő idézet. A bábai hivatás azonban nemcsak euforikus pillanatokat, hanem komoly felelősséget is jelent.
Nem csoda, hogy gyakran igen kanyargós, rögös út vezet odáig. Sok nőben csak harmincéves kor fölött, legalább egy szülésélmény, és sok évnyi dúláskodás után érik meg az elhatározás, és csak a legelhivatottabbak, legkitartóbbak érik el végül céljukat.
Fülöp Angelikával – a Holdudvar Bábaház frissen végzett bábájával – beszélgettünk bábává válásának meghatározó állomásairól, élményeiről.
Mikor jutott először eszedbe, hogy szülés körüli támogatással szeretnél foglalkozni?
Gimnázium után kertépítészmérnöki képzésre mentem tovább, ezt az irányt a kedvenc tantárgyaim jelölték ki. Nagyon szerettem a Kertészetire járni, ám végig éreztem az igazi motiváció hiányát. Emlékszem egy beszélgetésre a legjobb gimis barátnőmmel, amikor 20-21 évesek lehettünk.
A barátnőm akkor már anya volt, de a tapasztalata nem vágott egybe azzal a képpel, ami az én fejemben volt a szüléssel és a születéssel kapcsolatosan. Ültünk egymás mellett, és a fejünket egymás felé fordítva mindketten csodálkozva csóváltuk a fejünket.
Ő nem értette, miért gondolom a szülést csodálatosnak, én pedig azt, hogy ő miért nem vette észre, hogy a szülés akkor is csodálatos, ha nehéz.
Pár évvel később te magad is anyává váltál. Innen már egyenes út vezetett a dúlaságig?
Egyetem után összeházasodtunk a párommal, és mérnök módra megterveztük a családunkat: négy tavaszi születésű gyermek – két fiú, két lány, viszonylag kis korkülönbséggel. A matematikai esélyekre fittyet hányt a biológia, mert négy lányunk született, ráadásul egyikük sem tavasszal. Mind a négy gyerekemet kórházban szültem, ugyanazzal az orvossal. Gyors és könnyű szüléseim
voltak, ezt akkor is így gondoltam, és most, hogy már sok különböző szülést láttam, most is így gondolom.
A kisgyermekes életformához szinte hozzátartozik a gyakori szülésélmény-megbeszélés: játszóterezés közben az anyukák szívesen megosztják egymással, hogy kivel, mi és hogyan történt, és a rokonok, szomszédok is bármikor készségesen elmesélik, hogy nekik mi volt jó vagy rossz az életük hasonló szakaszában.
Egyre jobban megerősödött bennem az a gondolat, hogy én talán segíteni tudnék az asszonyoknak, hogy könnyebb legyen a szülésük.
Néhány év múlva, amikor a legkisebb gyermekünk az óvodáskorhoz közeledett, az anyósom hívta fel a figyelmemet a MODULE dúlaképzésére. A képzés során megismerkedtem a bábai gondoskodás és a medikális ellátás közötti különbséggel.
Innen ered az otthonszülés iránti elköteleződésed?
Először azt gondoltam, hogy én csak kórházi szüléseket fogok kísérni, hiszen egyrészt ezen a terepen van tapasztalatom, másrészt általában ott szorulnak jobban támaszra az anyák.
A következő anya viszont az otthonszülés mellett döntött. Végignézhettem egy háborítatlan szülést, ahol nem voltak szükségtelen vizsgálatok, rutin prevenciók, nem történt semmi csak azért, mert az úgy szokás, és láthattam, hogy lehet bábaként nagy szakértelemmel és szeretettel dolgozni, az anyát és az apát teljes mértékben egyenjogú partnerként kezelve.
Ez nagy hatást gyakorolt rám, mint látod, teljesen beszippantott.
Hogy találtál Nandura?
Nandu tartotta a dúlaképzés egyik blokkját, a vajúdástámogatásról beszélt. Összeszedett volt és roppant informatív, lehengerlő előadói képességgel. Kicsit több mint egy év múlva megtudtam, hogy tanítványokat keres, és lecsaptam erre a lehetőségre. Nandu az USA-ban, a Maternidad La Luzban, egy születésközpontként is működő akkreditált bábaiskolában tanulta meg és gyakorolta be a bábaság csínját-bínját. Egyedülálló a tudása, nagyon örültem, hogy tanulhatok tőle.
Forrás: HelloBaby! magazin
A cikk folytatását itt olvashatod:
Ajánljuk még a témában:
