Fanni is egyből szívébe zárta a könyvet, így immár harmadszor olvastuk el, hogyan talál egymásra a kis árva és új anyukája.
A könyv alapgondolata a mai, rohanó világban új értelmet nyer. Az anyai szeretet és gondoskodás hiánya ugyanis napjainkban sok olyan gyereket is érint, akinek bár van anyukája, érzelmileg mégis árva.
Eszembe jutnak Lakner Artúr sorai, amikor a nagymama azt meséli, hogy az unokáinak annyira hiányzik a külföldön karriert építő édesanyjuk, hogy befekszenek az ágyába és a párnáját ölelgetik, hogy érezzék az “anyaszagot”.
Eszembe jut, amikor olyan történetet hallok, hogy a gyerek dührohamot kapott, mivel anya otthon megint “laptopfejű lett” (így hívja a nagymama, amikor az édesanya se lát, se hall csak a laptopjába temetkezik).
Eszembe jut, amikor kiderül, hogy az idegen nő, akit még soha nem láttunk a gyerekkel, valójában az anyuka, és akit eddig anyukának hittünk, a babysitter.
Eszembe jut, amikor a kisfiú szívettépően zokog az anyák napi ünnepségen, mivel az ő anyukája nincs ott.
Eszembe jut, amikor Fanni azzal jön haza az oviból, hogy az egyik társa azt mondta, hogy utálja őt, amiért sokat lehet az anyukájával.
Eszembe jut, amikor az otthon lévő anyuka a maga szórakoztatására eljön az ovis kirándulásra, és ahelyett, hogy ebéd után hazavinné a gyereket (mint a többi kisérő anyuka), odakiált a fiának, hogy: “Apád 5-re jön érted!”, majd hátat fordít és otthagyja.
De leginkább akkor jut eszembe az anyai szeretet fontossága, amikor olyan gyerekeket látok, akiket körbeölel az anyai gondoskodás és feltétlen szeretet. Ezek a gyerekek csak úgy ragyognak, szinte sugárzik belőlük az életöröm.
Igaza van Lakner Artúrnak, amikor ezt írja:
“Elővette a receptkönyvét, az egyik lapra fölírt valamit, letépte és várakozásteljes arccal átnyújtotta a bárónak. Az apa átvette, egy pillantást vetett rá, aztán hirtelen összehúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett az orvosra.
A recepten ugyanis egyetlen szó volt:
ANYA
Mit jelentsen ez, doktor úr?
Azt, hogy Erzsike bajára egyetlen orvosság van a világon: az anyai szeretet.”
Forrás: Családinet
