Talán semmi sem tükrözi olyan híven az apaszerep változásait, mint a családi filmek, rajzfilmek, kultfilmek közismert apafigurái. Világszerte milliók nézik őket, és nem is olyan könnyű megállapítani, hogy az igazi apákról mintázzák a filmbelieket, vagy a mozivásznon életre kelő apák befolyásolják észrevétlenül a mindennapok apáit.
Összeállította: Tóth Lili
Elvált, és csak magával törődik
Az utóbbi évtizedekben a filmiparban népszerű témává vált az egyedülálló, elvált apa, aki valamilyen tragédia hatására gyökeresen megváltozik, törődő mintaszülő válik belőle. Az 1994-ben bemutatott Télapu még mindig a december klasszikusa. Nem véletlenül, hiszen amilyen morbid csavarral indít a film, olyan békés, boldog véget ér. Az apuka, Scott Calvin sok időt szeretne fiával tölteni, de valami mindig félre siklik találkozásukkor. Így történhetne ez azon az estén is, amikor Scott véletlen megijeszti a háztetőn lopakodó mikulást, aki így leesik és meghal. Fia addig könyörög apjának, amíg át nem veszi a mikulás szerepét és belegyezik, hogy kézbesíti az ajándékokat a gyerekeknek.
A valamivel frissebb, 2011-es Mr. Popper Pingvinjei is hasonló karaktert dolgoz fel. Adott egy munkamániás, elvált, New York-i üzletember, Tom Popper (Jim Carrey), akinek postai csomagban kézbesítenek hat élő pingvint. Ez a hagyatéka halott édesapjától. A szelídnek látszó, de ennek ellenére vad sarkvidéki pingvinek megváltoztatják törtető életszemléletét. Ők a homokszemcsék az addig tökéletesen és kényelmesen működő gépezetben. A luxus lakosztályát jeges barlanggá változtató madarak újra megtanítják Poppert szeretni, az értékekről alkotott elképzelései gyökeres átalakuláson mennek keresztül, így a család is újra egyesül, az anyuka inkább nem utazik Afrikába az új barátjával. Popperről pedig kiderül, hogy ő maga is olyan kisfiúként nőtt fel, aki jóformán sosem látta az apukáját. Talán épp ezért küldte neki a pingvineket halála előtt, mert abban bízott, a madarak keltette káosz és kaland eltéríti majd Poppert a régi minták megismétlésétől, és inkább azt választja, hogy jelen lesz gyermekei és a családja életében.
A szigorú, konzervatív
A tradicionális nevelési elveket valló, szigorú apuka gyakori mese-, és ezen belül szinte kötelező Disney-rajzfilm kellék. A Disney 2003-ban mutatta be az Oscar-díjas animációs filmet, A Némó nyomában-t, ami sokakat megérint még ma is. Főszereplőnk egy túlságosan védelmező és aggódó apuka, Pizsi, valamint a fia, Némó, akinek az egyik uszonya kacska. Többek között ez is oka apja szigorúságának. Apja bizalmatlansága bizonyításra készteti Némót, ezért kiúszik a veszélyes nyílt vízre, ahol befogja őt egy búvár és elrabolja. A történet további részében Pizsi gyerekmentő kalandjait követhetjük végig. Hazatérve Pizsi jobban megbízik fia képességeiben és a többi szülő is kiemelkedő apaként tekint rá a történtek után.
Kicsit hasonló, szinte az összes apás közhelyet felvonultató figura a Jégkoszak mamut apukája, aki előbb végigizgulja és szerencsétlenkedi a lánya születését, aztán aggódó, túlóvó apából a lánya első udvarlójára igencsak ferde szemmel néző, kamaszlánya felett féltően őrködő apukává válik.
Az apai feladatokhoz felnövő apa
Szintén klasszikus karakter a csalódástól tartó, eleinte mogorva, majd egyre gondoskodóbbá váló férfi. A 2016-ban bemutatott Vademberek hajszája című új-zélandi vígjáték főszereplői egy tizenhárom éves, zűrös múltú, állami gondozott fiú és az ő zsémbes, távolságtartó nevelőapja, Hector. Együtt menekülnek be az őserdőbe, ahol Hector falai szép lassan leomlanak, és a számos tragikus, de ugyanakkor humoros fordulat hatására végül örökbe fogadja az árva fiút. Így mindketten megkapják a családot, amire legbelül mindig is vágytak.
Az élet sokszor bizonyul kiszámíthatatlannak, így a gyerek akár a semmiből is pottyanhat az apaságtól gondosan elhatárolódó férfi ölébe. Így esik ez meg az 1999-ben bemutatott Apafej című amerikai vígjátékban, ahol Adam Sandleré a főszerep. Barátja öt éves fiának felügyeletét vállalja el a főszereplő, a film további részében pedig az apasággal való humoros küzdelmeit követhetjük nyomon. A gyerekkel egyedül küszködő apák figuráját akár viccesnek is vehetnénk, ám az a valós tendencia sejlik fel mögötte, hogy a fejlett országokban egyre jelentősebbé váló elvárás az apákkal szemben, hogy akár száz százalékos anyahelyettesítőként is helyt tudjanak állni.
A rettenetes apa
Generációk kedvence a Star Wars, és benne a kultikus apafigura, az öntörvényű, érzelmei zsákutcájában vergődő Anakin – Darth Vader. A sötét apa, akit puszító ereje és indulatai szélsőséges helyzetbe sodornak, végül fiával kerül szemtől szembe élet-halál küzdelemben. Elhangzik a szállóigévé vált vallomás: Én vagyok az apád! Ez az apa bűneivel és esendőségével való szembenézés nagy pillanata, és egyben az elfogadásé is.
Apa, a hős
A gondoskodó, bölcs, hősiesen önfeláldozó apa, aki örökké velünk marad, szinte kivétel nélkül képes bárkit meghatni. Nem véletlenül vált a Walt Disney Pictures 1994-ben bemutatott Oroszlánkirálya több generáció örök kedvencévé. Mufasa még halála után sem hagyja magára fiát, Simbát, a megfelelő pillanatban a szelleme rajzolódik ki a felhőkből és bíztatja Simbát egy nehéz élethelyzetben. Hasonlóan hősies, megalkuvást nem ismerő apafigura a Csillagok között (2014) Coopere, akit különösen szoros érzelmi és intellektuális kapcsolat fűz a lányához, Murphy-hez. A klímaváltozás miatt egyre nehezebben elviselhető és élhető Földről e szoros kapcsolat ellenére, vagy éppen emiatt távozik az apa egy bizonytalan kimenetelű, ám az emberiség számára a esetleg a kiutat jelentő űrküldetésre. Múlt és jövő, a különböző idősíkok összekapcsolódásának köszönhetően apa és lánya kapcsolata sosem szűnik meg egészen, és végül be tudja tartani ígéretét, hogy hazatér hozzá. Az apa-lánya kapcsolat így téren és időn átívelően szoros marad – mintát mutatva arra, hogy a jó apa nem csupán közvetlen fizikai jelenléte révén tud családja életében részt venni. Néha úgy tűnik, mintha számára maga a küldetés lenne mindennél fontosabb, ugyanakkor olyan áldozatról van szó, amely hosszú távon lehetővé teszi a túlélést és boldogulást szerettei számára.
