Amikor a fiam intenzív osztályra került, fogalmam sem volt, hogy fogjuk ezt túlélni. A sok negatív érzés ellenére mégis van amiért ma már végtelenül hálás vagyok. Rengeteg dolgot tanultam magamról, az emberekről és az életről is. Rácz Betti írása eredetileg a koraszülöttek.blog.hu-n jelent meg.
Nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Egyik nap még boldogan mosolyogtam és büszkén sétálgattam a pocakommal, másnap pedig már hiába simogattam, üres volt… Nem volt benne baba.
Nehéz volt a jó dolgokra koncentrálnom. Legtöbbször nem is nagyon tudtam. Inkább csak utólag ébredtem rá mennyi mindenért lehetek hálás azokból az időkből.
Álljon itt most 5 olyan dolog, amit a PIC-en töltött napokban tanultam.
1. Erősebb vagyok mint hittem.
Nem omlottam össze. Pedig bevallom arra számítottam, nem leszek képes végigcsinálni. Életemnek amúgy is egy igen nehéz időszakában voltam amikor megszületett a kisfiúnk. Az édesapám ekkor már haldoklott.
Az idő olyan lassan haladt ahogyan még sohasem, csak vártam és vártam, hogy végre jó híreket közöljenek. Minden alkalommal összerezzentem ha a kórteremben megcsörrent a telefon és minden alkalommal szorongva léptem be a PIC ajtaján, nem tudva mi történt amíg távol voltam. De kibírtam, túléltem és később képes voltam ellátni a gyermekemet. És ezért végtelenül szerencsésnek érzem magam.
2. Feltétel nélkül tudok szeretni.
A szülés után fellépő légzési problémák miatti oxigénhiány következményeit nem ismerhettük pontosan. Nem tudhattuk mekkora a baj. Meggyógyul, beteg lesz vagy akadályozott gyermeket nevelünk majd? Ez a helyzet nem volt könnyű.
Egyet azonban biztosan tudtam. Ő a mi kincsünk és legyen bárhogyan is, álljon előttünk bármi is, nem számít. Meg fogunk küzdeni vele.
3. A férjem mellettem áll.
Nem ez volt az első kihívás a közös életünkben, de mégis, talán a legfélelmetesebb. A megálmodott rózsaszín, babaillatú boldogságunk huss….., szertefoszlott. Gyakran voltam türelmetlen, ingerült, dühös, kiállhatatlan de ő nem hátrált meg. Aggódott a fiúnk miatt és értem is, nagyon félt, mégis végig támogatott a kórházban töltött időszakban.
Sokszor az apukák szerepét elhanyagoljuk a “koraszülött történetekben”. Pedig nekik is éppoly nehéz!!!! Figyeljünk rájuk jobban!
4. A csecsemők még annál is sokkal erősebbek mint gondolnánk.
Az intenzív osztályon sok baba volt akkor. Sokkal kisebbek is mint az én gyerekem. Amikor bent lehettem gyakran csak néztem ezeket a babákat ahogyan harcolnak, sokan az életükért. Küzdöttek és mindent megtettek azért, hogy életben maradjanak és meggyógyuljanak. Tudtam ezúttal nekem kell példát vennem és küzdenem kell.
5. A koraszülés egy komoly dolog amiről beszélni kell.
Addig a pillanatig, amíg meg nem történt velünk, eszembe sem jutott, hogy hamarabb szülhetek. Senki nem készített fel rá, mert nem akart megrémíteni. Nem olvastam erről és nem is hallottam a környezetemben hasonló eseteket. Pedig ma minden tizedik baba korábban születik. Akkor hogy lehetséges ez? Azóta rájöttem, hogy erről szinte mindenki hallgat. Hogy miért? Még keresem a pontos választ…
