Boros Diána sikertörténete egy nagyszerű, hiánypótló kezdeményezésről szól: egy virtuális közösség megteremtéséről, amelynek haszna és szépsége a valódi világban is százszorosan megmutatkozik.
“Mikor megszületik egy várva várt gyermek,
Az élet dolgai új értelmet nyernek.
Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban,
Új fénnyel ragyognak a világra hárman.”
Azon a februári napon, szinte pontosan egy évvel ezelőtt nekem is teljesen megváltozott az életem. Kibővült a családunk egy hajas babával, Lénával, a kislányunkkal. Az életünk ténylegesen új értelmet nyert, egy csodával lettünk gazdagabbak. Amikor valaki gyermekkorában vagy kamaszként azon gondolkozik, hogy miért él, mi az élet értelme, még hiányérzete van, nem tudja pontosan a választ. Nekem Léna létezése adta meg, és ez nagy boldogsággal tölt el. Hiába vannak nehéz napok, a mosolya, az öröme elfeledtet minden gondot.
Korábban a sikert is kizárólag munkahelyi eredményekben mértem, szerencsére a sok munka és elhivatottság mindig meghozta a gyümölcsét. Nem sokkal Léna érkezése előtt elértem mindent, amit szerettem volna, vagy célnak kitűztem. Nem csak részlegvezető voltam egy nagy nemzetközi szállodaláncnál, de az évek óta dédelgetett álmom is valóra vált, megválasztottak 2014-ben az év dolgozójának és a legtöbb pozitív visszajelzést is én kaptam. Megadatott az, amiért éveken át keményen dolgoztam. Mindig is törekedtem arra, hogy mindenből a legjobbat hozzam ki. Sikeres voltam a munkámban.
Léna születésével a következő életcélom, feladatom most már az anyaság lett és minden, ami ezzel kapcsolatos. Mivel elég nagy tudásszomjjal rendelkezem és a nyelvtudásom révén lehetőségem van német és angol forrásokból is tájékozódni, a kislányomról való gondoskodáson, nevelésén kívül találtam magamnak még egy szépségekkel teli kihívást, amivel mások segítségére tudok lenni a hétköznapokban.
Létrehoztam több Facebook közösséget, többek között a „2016-os kismamák Ausztriában” csoportot, ami nem csak összeköt rengeteg anyukát egy külföldi országban, de igazi nagy, csaknem hatszáz fős családdá vált. Ez a történet az, ami az én sikerem, pontosabban a közös sikerünk. Hiszen nem csak az én érdemem a működése, a tagok pozitív hozzáállására is szükség van hozzá.
Mint a mai anyukák többsége, Léna születése előtt is próbáltam már minél többet olvasgatni gyereknevelésről, elmentem kórházi előadásokra, beléptem különböző online csoportokba, fórumokba, felvásároltam a fél könyvesboltot, hogy felkészülten várhassam a mi kis babánkat. Ami engem meglepett, hogy az anyaság réven egy teljesen más világba csöppentem, amit korábban még hírből sem ismertem. Itt már nem számít, ki mivel foglalkozik, ki milyen ember. Nevelési elvek alapján nagyon hamar be van skatulyázva minden anyuka. Persze mindenki szimpatizál különböző módszerekkel, van, ami beválik, van ami nem. Vannak átfedések es vannak folyamatosan új felismerések, újabb és újabb kutatási eredmények. Mindenesetre feltűnt, hogy nagyon nehéz kiszűrni a hiteles információt, forrásokat, ami azért megnehezíti az anyukák dolgát. Sajnos nem abban a világban élünk, ahol mindenki befolyásolás nélkül hallgatni tud az ösztöneire, sok oldalról kapjuk a különböző tanácsokat, sőt a korábbi gyereknevelési módszerek is még nagyon jelen vannak a hétköznapokban, melyekről azóta már kiderült, hogy nem minden esetben optimálisak. Persze hozzá kell tennem, hogy ezek is jó szándékú tanácsok, hiszen korábban ezek éltek a köztudatban, ez volt a norma. A tudomány viszont folyamatosan fejlődik, most már a kutatások egyre jobban az igény szerintiséget támasztják alá.
Miután elolvastam mindenféle fellelhető anyagot, rájöttem, hogy gyökeresen eltérő, sokszor ellentmondó gyereknevelési módszerek között őrlődnek az anyukák. Ez szüli a legtöbb konfliktust is a különböző csoportokban. Honnan is tudhatná az ember, hogy mi a helyes, ha mindenhonnan különböző módszerekről próbálják meggyőzni? Nekem az egyik személyes kedvencem, irányvonalam a “lakatlan sziget” teória. Milyen jó lenne néha, ha nem lenne semmilyen társadalmi, gazdasági befolyásoló tényező a környezetünkben és csakis a belső hangra hallgathatnánk? Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, általam is favorizált kötődő vagy “válaszkész” szemlélet igazából visszavisz minket a gyökerekhez, egyre jobban a természeti népek módszerei felé terel minket, modern anyukákat. Igény szerinti és hosszan szoptatás, testközelség, hordozás, együttalvás. Én megtaláltam a mi utunkat, de anyuka legyen a talpán, aki ebben az informacióáradatban ki tudja szűrni a számukra megfelelő tanácsot és nem botlik bele úton-útfélen régi tévhitekbe. Bármelyik utat is válasszuk, a gyereknevelés aspektusai szempontjából egy darabig el is tart, mire az ember átlátja, melyik források hitelesek, kikre érdemes hallgatni es mik azok a tanácsok, amiket mindenkinek érdemes elkerülni. Időközben rájöttem, hogy a WHO-s, La Leche Liga es a Szoptatásportál, valamint IBCLC szoptatási tanácsadók anyagai a legaktuálisabbak, naprakészebbek és ezek megosztása, megismertetése sok anyukának ténylegesen a segítségére válik.
Hogyan is kezdődött? Miként lettem ennek a virtuális közösségnek az alapítója, összefogója?
Ausztriában élünk és pár hónappal szülés előtt úgy gondoltam, hogy nagyon jó lenne egy csoport, baráti közösség, ahol olyan emberekkel lehetne napi kontaktusban lenni, akik éppen ugyanazon mennek keresztül, ugyanazt élik át, mint én. Örömök, bánatok, kétségek, félelmek, ahol megoszthatjuk mindezt. Ahol kérdéseinkre válaszokat kapunk. Legyen az ügyintézéssel vagy akár szoptatással, mozgásfejlődéssel, hordozással, bármivel kapcsolatos. Mindezt úgy, hogy tapasztalatcsere mellett is ne vesszünk el a sok információban és persze kerüljük az anyatársadalomban jellemző konfliktusokat.
Szóval megalapítottam a “2016-os kismamák Ausztriában” Facebook csoportot.
Az elején még egy kisebb, zártabb dolognak indult kb. 30-40 fővel. Csak a januári és februári kismamákat toboroztuk egy helyre, de a nagy érdeklődés miatt egyre bővültünk, és mint korábban említettem, mára már megközelítjük a 600 főt!
Mivel ekkora es nagyon aktív csoportot már nehéz lenne egyedül terelgetni, adminisztrátor társaimmal, Kiss Klaudiával, Oravecz Kingával es Hofmann Dórával együtt felügyeljük a történéseket, eseményeket.
Amit én nagyon fontosnak tartok és ez sajnos nem minden csoportban működik zökkenőmentesen, hogy a különböző nézetű anyukák is megtaláljak a közös hangot és ténylegesen hiteles információkat adjunk át, régi, berögzött tévhiteket mellőzve. Ezért felkértem rengeteg szakértőt, hogy segítsenek a napi kérdések megválaszolásában, vagy ha bárki csak megerősítést szeretne. A mi csoportunk ezáltal is egyedülálló. Nem csak a társaság összetartó, de van kihez fordulni is, ha bizonytalanok vagyunk vagy segítségre szorulunk.
A csoportban van több képzett IBCLC szoptatási tanácsadó, egy szoptatási segítő, szoptatási tanácsadónak is tanuló hordozási tanácsadó, dúla, két dietetikus, négy képzett hordozási tanácsadó, két TSMT terapeuta, gyógyszerész, gyógytornász, homeopata, három óvónő, jógaoktató, ápolónő, orvosi asszisztens. Mindegyikükre lehet számítani, ha az anyukáknak kérdései vannak, sokszor segítettek már nehéz esetekben is.
A csoporttagok pedig nem csak virtuálisan tartják a kapcsolatot, rengeteg barátság szövődött, rendezvényeket, előadásokat is szervezünk számukra.
Volt már szakértői előadás szoptatás, hozzátáplálás, hordozás témában, ahol sok anyuka bővíthette a tudását és töltöttek el egy kellemes délutánt a csoporttársakkal.
Továbbá most volt január 22-én az eddigi legnagyobb rendezvényünk, ahová több száz kilométerről, Tirolból és Salzburgból is jöttek családok a találkozóra összekötve egy bécsi hétvégével. A hangulat nagyon jó volt, egész napos programok várták az érdeklődőket. Volt Ringató, zenés-énekes program, azután hordozási tanácsadás során ismerkedhettek anyukák és apukák a kendők es hordozóeszközök világával. Lehetőség volt számos eszköz felpróbálására és új kendőkötési technikák elsajátítására is. A rendezvény utolsó kötött programja pedig a csecsemők mozgásfejlődéséről szóló TSMT előadás volt, ahol interaktív módon mindenki választ kapott a kérdéseire. A találkozó alatt pedig még egy profi fotós is gondoskodott a pillanatok megörökítéséről és egy hatalmas terül-terülj asztalka is várta a résztvevőket mindenféle finomsággal. Nagyon sokan hoztak saját készítésű ételeket, sütiket. Gyűjtést is szerveztünk, elhozta mindenki azokat a babaholmikat, amikre már nincsen szüksége és ezekből mindenki kedvére válogathatott.
Amit nagyon értékelek ebben a csoportban, az az összetartás. Hiába élünk külföldön, a Facebook csoport segítségével otthon érezzük magunkat és nem vagyunk bezárva a négy fal közé a babánkkal. Bárki kérdezhet, nem kell feszélyezve éreznie magát. A posztok szinte par perc alatt megtelnek tanácsokkal, együttérzéssel, bátorítással, megnyugtatással, szakértői válaszokkal.
Hihetetlenül meghatódtam és nagyon sokat jelentett számomra, amikor a csoport tagjai összefogtak és karácsonyra megajándékoztak egy régóta áhított, kinézett szövött kendővel. Ennél nagyobb meglepetésben már régen nem volt részem és nagyon jól esett, hogy a csoporttagok ekkora szeretettel gondolnak rám.
Mi a sikerem, illetve közös sikerünk titka?
Teremtettünk egy támogató közösséget. Legyünk is bármilyen különbözőek, ebben a csoportban mindannyian egy igazi családra leltünk, még ha mind el is vagyunk szórva Ausztriában. Együtt kelünk, fekszünk, sírunk, örülünk, aggódunk, nevetünk a mindennapi történéseken és az anyaság csodája révén a “2016-os kismamák Ausztriában csoport” az életünk szerves részévé vált. Volt, aki arról számolt be, hogy a legjobb barátnőjét köszönheti a csoportnak. Összetartozónak érezzük magunkat, támogatjuk egymást, számíthatunk egymásra és ez a babázás mellett a legnagyobb sikerélmény.
Több mint 30 csoporttársam írt összefoglalót arról, hogy mit jelent számukra a közösségünk. A legszebbeket szeretném az olvasókkal is megosztani.
Diana Kanyo-Winhard
„Most gondolkodom, de nem is tudom, hogyan kerültem a csoportba. Egyszer csak itt voltam, 10 hetes terhesen, tele kérdésekkel, félelemmel, aggódással! És akkor éreztem, hogy hazaérkeztem. Megírtam az első elég hebrencs össze-vissza, kesze -kusza kérdésem a csoportba, és vártam. Annyira izgultam, sosem felejtem el. Biztosra vettem, hogy nem vesznek majd komolyan, kinevetnek és megaláznak. Sajnos sok ilyenben volt részem. És akkor jött a válasz Diától. Olyan kedvesen és segítőkészen szólt hozzám, mint hosszú ideje senki egy külföldön dolgozó kismamához. Majd teltek múltak a napok, hetek, hónapok és együtt készültünk a szülésre, foglaltunk időpontot a konzulátusra, tornáztunk, szereztük be a babacuccokat, raktuk össze a kórházi táskát, vajúdtunk, szültünk és lettünk anyák! Mindenki úgy szorított a másik babáért, anyáért mintha a sajátja lenne, vagy ő maga lenne. Szülés után ez a kapcsolat folytatódott. Együtt lábadoztunk szülés utáni sebeinkből, szoptattunk, köldökcsonkot ápoltunk, altattunk, sétáltunk az éjszaka közepén a hasfájós picikéinkkel, hozzátápláltunk, hordoztunk. Mi olyanok vagyunk, mint egy nagy összetartó család. Szeretjük, tiszteljük egymást, támogatjuk egymást, aggódunk egymásért. És aki a mi mamánk, aki összefogott minket és összehozta ezt a csoportot, és azóta is nagy odafigyeléssel és szeretettel vezeti, az Boros Diána. Köszönöm neked!”
Heilmanné Henriett:
„Nagyon örülök, hogy tagja lehetek ennek a szuper kis közösségnek. Nagyon sokat tanulok, tanultam Tőletek, pedig “rutinos” anyukának kellene számítanom. Mindig, minden témában tudunk, tudtok segíteni a kérdezőnek akár szakértő bevonásával is. A válaszok mindig rekordsebességgel érkeznek, pedig mindannyiunknak van édes elfoglaltsága. Borzasztóan aranyosak, kedvesek vagytok hatalmas szívvel és segítőkészséggel. Idegen honban nagyon jó olyan közösséghez tartozni, akikkel ugyanabban a cipőben járunk, még ha nem is egy azon városban élünk. Itt minden totál másként zajlik, mint Magyarországon és nagyon jó, hogy tudunk egymásnak tanácsot adni, mert ezen és ezen már átmentünk, elintéztük, stb.
Ti vagytok az itteni kis családom, szóval köszönöm, hogy vagytok, köszönöm Boros Diána, hogy “megszülettünk 2016-ban” !”
Szabó-Vajnai Berta:
„Sokat gondolkodtam, hogy mit is írhatnék le, mit is jelent igazán nekem ez a csoport. Érzések és benyomások tömkelege kavarog bennem, amint a csoportunkra gondolok. És mind csak pozitív.
Egy idegen országban, idegen nyelvi környezetben, messze a támogató családjainktól kell életünk legfontosabb szerepében tökéletesen helytállnunk. A csoportunk tagjai mind értékelik, megértik ezt a fontos, de furcsa szerepet. Támogatjuk és segítjük egymást. Soha nem támadóan, negatívan, hanem egymást meghallgatva, véleményeket formálóan nyilvánulunk meg egymás felé.
Nekem már a napi rituáléhoz tartozik a csoport, szeretek elmélyülni a posztok között. Olvasgatni, együtt örülni, vagy sietve megoldást találni más vagy a saját gondjainkra. A csoportunk adminisztrátorai nagyon fontos dolgot tesznek értünk, folyamatosan segítenek mindenben szinte szakértői módon, készen állnak szinte a nap 24 órájában, pedig mi magunk tudjuk, hogy az idő a leginkább fogytán való dolog az életünkben. Ezúttal szeretném megköszönni Boros Diánának és Kiss Klaudiának, hogy napfényt és kiutat hoztatok a terhességem sötét pillanataiban, amikor már kétségbe estem. Köszönöm minden csoporttagnak a rengeteg biztató szót és érdeklődést, amit mindig azonnal megkaptam, amint csak picit is szükségem volt rá.
A csoport az emberség, az empátia és a támogatás élő példája, büszke és hálás vagyok, hogy a tagja lehetek.
Tegnapi találkozó mélyen belém vésődött. Féltem, hogy, élőben, nem olyan lesz, mint elképzeltem, hogy csak neten keresztül vagyunk ilyen kedvesek, rendesek. Pozitívan csalódtam, a lelkem feltöltődött. Imádtam minden percét.
Köszönöm nektek!”
Kis Krisztina:
„Nálunk ugyan még a pocakomban rugdalózik a kisbabánk, de várandós kismamaként is nagy szeretettel fogadott be ez a kedves csoport, ami rendkívül jól esett nekem és páromnak is! Rengeteg hasznos információra találtam a számunkra aktuális kérdésekben, de már azon túlmenően is. Magyarként az ausztriai ügyintézés útvesztőiben való kiigazodásban azonnal, minden kérdésre választ kaptam, illetve a hordozásról, az igény szerinti szoptatásról és az együtt alvásról is nagyon sok cikket, véleményt és tapasztalatot elolvastam, ami már most segít egy számunkra is szimpatikus és követendő babás-mamás-papás életvitel kialakításában. Nem tudom, más csoportokban mennyire van ellenségeskedés, mert csak ennek a csoportnak vagyok a tagja, de bevallom őszintén, nem is kívánkozom máshová, mert itt mindenki rövid időn belül nagyon hasznos segítséget kap más anyukáktól és szakértőktől. Illetve már abban a szerencsében is részünk lehetett, hogy személyesen találkoztunk a csoport alapítóival és egy pár családdal a hétvégi találkozó alkalmával. Bennem bebizonyosodott, hogy tényleg jó helyen járunk, hiszen mindenki fantasztikusan kedves es nyitott, a párom pedig realizálta végre mindazt, amit eddig csak meséltem neki az olvasottak alapján. Szóval nagyon szépen köszönjük Boros Diána és Kiss Klaudia, hogy részesei lehetünk mindennek, és további sok sikert kívánunk!”
Tóth Anna:
„Első babás magyar anyukaként Ausztriában élni nem egyszerű dolog. Még ha perfektül is beszéled a nyelvet, mindig akadnak olyan hivatalos nyomtatványok, amelyeket olvasva azt sem tudod, miről van szó. Míg Magyarországon idővel “belejössz” a hivatalos ügyek intézésébe, hisz körülötted már minden anyuka túl van ezen, addig itt Ausztriában előbb el kell igazodnod egy véget nem érő labirintus ösvényein. Osztrák anyukák nem igazán tudnak segíteni, hisz te magyar állampolgár vagy, innentől kezdve vagy nagyon sok időd van és megbarátkozol a Google-val, vagy van olyan szerencséd. hogy kapcsolatot tudsz teremteni olyan anyukákkal, akik már végig járták ezt az ösvényt. Hozzá kell tennem, hogy külföldön élő magyarként sokszor hallani azt, hogy a magyarok között nincs összetartás. Erre rácáfol ez a csoport. Eleinte csak passzív olvasóként voltam jelen és olvastam a cikkeket, majd pedig aktív kérdezőként. A csoport nagyon aktív, annak ellenére, hogy szinte már mindenkinek ott a pici gyermek az oldalán, de ennek ellenére pár órán belül mindig választ kaptam a kérdéseimre. Mindannyian egy cipőben járunk, hatnak ránk a rokonság külső hatásai, tanácsai, amelyek sokszor jók, de szerencsére sokszor jobb tanácsokat, tapasztalatokat kapunk a csoport anyukáitól. Tisztelettel és megértéssel válaszolnak, nem ítélkeznek. Ami pedig még fontosabb, hogy nem csak a virtuális világban vagyunk itt egymásnak, hanem személyesen is lehetőség nyílik a kapcsolattartásra. Nagyon örülök, hogy a csoport tagja lehetek és még jobban, hogy a férjem is, mivel így ő is értesül az információkról és nem kell külön beszámolnom neki. Köszönöm Boros Diána, hogy létre hoztad ezt a nagyszerű csoportot!”
Kiss Klaudia:
„Nagy boldogsággal tölt el, egy olyan csoport aktív tagjaként jelen lenni, ahol nem számítok csodabogárnak az igény szerinti szoptatás, a hordozás és együttalvás miatt.
Ahol nem számítok csodabogárnak, mert cumi és babakocsi-mentesen éljük az életünket!
Büszke vagyok a csoportra, hiszen nem gondolunk mindent egyformán, nem az elveink hoztak minket össze, mégis harmonikusan működünk!
Komoly izgalmak, örömkönnyek vannak mögöttünk, sok-sok kisbaba születését drukkoltuk végig és sok-sok bizonytalan pillanatban nyugtattuk már meg egymást!”
Hofmann Dóra:
„Itt nyugodtan kérdezhetek. Szakemberek is vannak a csoportban, akik különböző babás témákban (szoptatás, evés, mozgásfejlődés, stb.) szívesen segítenek. A csoport lelke, Dia, pedig mindig naprakész a legújabb kutatásokból, és abban segíti az újdonsült anyukákat, hogy a biológiai normát szem előtt tartva a babát olyan módon tudják gondozni, amivel a babával együtt töltött idő gondtalanná, örömtelivé válhat. Anyaként nekem nagy elvárásaim vannak magammal szemben, amik közül nem mindent tudok teljesíteni, de a gyermeknek szerintem nem is tökéletes szülő kell, az ,,elég jó” is elég. Ebben a csoportban már sokszor kaptam ehhez segítséget, és én is azon vagyok, hogy az anyukák tudjanak, merjenek a megérzésükre hallgatni, és érezzek, hogy a szülő legkompetensebb személy a saját gyermeke számára.”
Farkas-Pollák Bernadett:
„Talán én sem mertem bevallani magamnak, de elég mélypontra kerültem “szülés” után. Azért tettem idézőjelbe, mert sok helyről kaptam, hogy ez nem szülés (császár). Ez is közre játszott abban, hogy elkezdődjön a rossz időszakom. Aztán szoptatási sikertelenségek és még sorolhatnám a kudarcaimat pl. az ősi anyai ösztönök hiánya csak egy példa, de súlyos példa. Szóval nem voltam jól.
Arra a napra pedig tisztán emlékszem, amikor Dia megkeresett, hogy van egy csoportja, és hogy csatlakozzak hozzájuk. A csoport lett gyógyír a lelkemnek. Rájöttem egy fontos dologra: senkinek sem könnyű, azonos problémákkal küzdünk, de egy a célunk, egészséges, boldog felnőtteket nevelni a gyermekeinkből. Ahogy Diának sem lehet könnyű, de ő mindig készen áll segíteni a csoporttagoknak a nap 24 órájában (lehet túlzás, de az embernek ez az érzése). Kezdtem kikerülni a mélypontról, ahogy nap- nap után olvasgattam a bejegyzéseket. Érdekes az egész, mert itt teljes elfogadásban vagyunk egymással. Segítjük egymást. Nem égetjük el máglyán azt a tagot, aki ad cumit, vagy másképp gondolja. Például én sem lettem kirekesztve, mert nem vagyok együtt alvás párti. Rengeteget kaptam. Nem csupán támogatást. Ez ennél sokkal több. Szuper anyabarátságokat, ami drága kincs, a legdrágább. Főleg egy olyan környezetben, ahol a magány érzése még jobban az emberre telepszik: távol az otthontól, a szülőktől, barátoktól, idegen nyelven, reggeltől estig helytállni. Így köszönettel tartozom Dia, hogy létrehoztad, megalkottad.”
Tetszett Diána története? Akkor lájkold és oszd meg Te is!
Ha kedvet kaptál, hogy Te is megírd nekünk a sikertörténetedet, ITT OLVASHATOD EL a részleteket!
