13. Egypercesek

 

Sziasztok!

Rá kell, hogy jöjjek: amióta anyuka lettem, még nehezebben tudom betartani az időt. 🙂 Eddig is késős voltam, de most aztán….Szerettem volna már előbb írni nektek egy bejegyzést, itt, a blogomon, de hát Majácska minden időmet kitölti, minden körülötte forog, hihetetlen, hogy minden tőle függ. 🙂 Teljesen átrendezte az életünket, így mindent hozzá igazítunk. Persze számunkra ez nem teher, csak még mindig fura, hogy egy ilyen kisember mennyire be tudja osztani az ember idejét. 🙂 Előtte csak belekezdtem a blogírásába, és egyszer csak befejeztem. Most belekezdek kedden, és vasárnap befejezem. :)) De ennyi baj legyen, imádjuk ezt a “feladatot” úgy ahogy van, az összes “nehézségével” együtt!

Az első napok

Az első utunk a kórházból, anyukámékhoz vezetett! Megbeszéltük Balázzsal, hogy egy pár napot náluk töltünk, majd csak utána megyünk haza! Alig vártuk, hogy kiengedjenek a kórházból, és csak egymásra maradjunk! Érdekelt, illetve kíváncsi voltam arra, hogy meg tudunk-e birkózni “egymással”. Bevallom kicsit izgultam, hogy mindent jól csináljak. De szerencsére ott volt velem anya, meg mamikám, akik sokat segítettek a krízishelyzeteknél. Tulajdonképpen minden ösztönösen jön – kellenek a tudatlan pillanatok is, azokból lehet igazán tanulni! Egyszer csak rá áll az ember kezére minden.  29.én volt 2 hónapos Majácska. Ma már olyan mintha egész életemben csak vele foglalkoztam volna. Hamar bele lehet szokni. 🙂 Persze sokat számít az is, hogy 2 nap után hazamentünk, és onnantól kezdve csak ketten voltunk! Apa dolgozik reggel 10től, este 10ig, csak 1-2 szabad napja van. Azokban a napokban van némi pihi nekem is, hiszen akkor Ő is kiveszi a részét a babázásból. Egész héten erre vár, úgyhogy simán elbabázgat! 🙂 Szóval csak az első neki futás volt kicsit nehéz. De az is csak azért, mert amíg az ember nem tudja, hogy mikor, miért sír a baba, bepánikol, és tehetetlennek érzi magát. Szerencsére ma már ezeket a helyzeteket is tudjuk kezelni.

Az első kiruccanások

A második hét után már ki is mozdulhattunk. Alig vártam már, mert kezdtem odakövülni az ágyhoz, és a négy faltól kicsit befordulni! 🙂 Én, aki mindig is pörögtem, jöttem-mentem, az elmúlt időben teljesen visszafogottan élem a mindennapjaimat. Persze imádom ezt az állapotot is, csak néha jó kimozdulni! Azóta már Majával együtt-jövünk megyünk, és úgy látom, Ő is élvezi nagyon. Az első igazi kiruccanásunk egy baba boltba vezetett. Annyira furcsa volt tolni a babakocsit – attól féltem, hogy tuti kiborítom, vagy nekitolom valaminek, esetleg nem tudom kinyitni, vagy összecsukni a kocsit! Vicces gondolataim voltak. :)))) De az utóbbi össze is jött – képzeljétek, kb. fél órán át próbálkoztam, mire össze tudtam csukni, és betenni az autóba. Még most is nevetek magamon. :)) Szóval… Ellátogattunk a 9.kerületbe a BABABOO baba üzletbe. Elcsaltam magammal Timit, a tesóm feleségét egy kis csavargásra. Rögtön a kedvencünké vált ez az üzlet, és sikerült beszerezni azokat a dolgokat, amelyeket Maja születése előtt nem sikerült – pl. pelenkázó matracot, egy táskát – pelusoknak, krémeknek, stb. -, amit minden alkalommal magammal viszek, amikor Majácskával útnak eredünk. 🙂 Beszereztünk cumisüveget, alvó kendőt, tároló dobozkát, és egy kis “túlélő” készletet, amiben van körömvágó olló, reszelő, orrszívó, lázmérő…stb. Nagyon praktikus dolog. Szívem szerint az egész boltot megvásároltam volna. 🙂

Az első fotózás

Még terhes voltam, amikor elhatároztam, hogy majd szeretnénk a kislányunkról kreatív, picibaba fotókat. Remek helyszínnek találtam erre a BABABOO-t. Mivel Debreczeni Zita a földim (szolnoki), és a képei is tetszenek, így nem volt kérdéses, hogy Ő lesz a Mi emberünk! Imádom a képeit, és nagyon tehetségesnek találom Zitát – órákat tudok mozizni a fotóin, mert gyönyörűek, aranyosak, kedvesek. Azt gondolom a legszebb és leghálásabb dolog kisbabákkal “dolgozni”, és ő ezt ráadásul még jól is csinálja! Bár Majácska igen nyűgös pillanatát fogtuk ki, de megoldotta! Örülünk, hogy Zitát választottuk – a képek magukért beszélnek, hatalmas köszönet érte! Csak ajánlani tudom minden kismamának, hogy ne hagyja ki, mert örök emlék a szülőknek, a gyereknek, aki egyszer majd biztos szívesen nézi vissza önmagát.

Próbáltam utolérni önmagam, és behozni a lemaradásom felétek is. Remélem sikerült!

Legközelebb újra jelentkezem, és beszámolok a fotózás legérdekesebb pillanatairól, és még sok másról is!

Addig is üdv MINDENKINEK!

Puszi Judy

 

Hozzászólások