színház

Új szuperprodukció készül: az Álomutazó

Újabb látványos zenés színpadi előadással jelentkezik, a 2014-2015-ben A Játékkészítőt is létrehozó TulipánTündér Produkció. Az Álomutazó című családi mesemusical az álmok útján repít a jövőbe, olyan szereplőkkel, mint Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Zsédenyi Adrienn, Hajdu Steve, Falusi Mariann és sokan mások. A darabot Juronics Tamás rendezi, a dalokat – a platinalemezes A Játékkészítőhöz […]

Gyerekfesztivál a Magyar Színházban

A rendezvény legnépszerűbb gyermekelőadásai, a Rumini és a Harisnyás Pippi köré szerveződik, ám a színházban ezúttal az előadásokon túl egész nap tartó állandó programokkal és különleges produkciókkal is találkozhatnak a gyerekek.
Sőt! Nemcsak megnézhetik, át is változhatnak Pippivé és Rumini kalózává, aztán lefotózhatják az erre a célra berendezett szelfi-sarokban. Földi Andrea jelmeztervező segítségével pedig kreatívkodhatnak a kézműves […]

Jótékonysági gyerekelőadás az Operaházban

Mintegy 700 gyerek láthatja a Magyar Állami Operaházban Ránki György Pomádé király új ruhája című darabját vasárnap délelőtt; a jótékonysági rendezvény a budapesti Klauzál Lions Klubbal közös szervezésben valósul meg. Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub örökös elnöke az MTI-nek pénteken elmondta: hatodik éve szervezi meg a gyermekelőadást a civil szervezet, amely 25 éve folytat […]

Gyerekdarab-premier az Újszínházban

Klasszikus gyermekdarab kerül színpadra az Újszínház márciusi programjában. Andersen egyik legkedvesebb meséje, a Pöttöm Panna szívmelengető története szórakoztatja a kicsiket március 2-tól, a Bubik István stúdiószínpadon, amely erre az alkalomra átalakul egy egérlyukká, föld alatti járattá, ahol mindenféle furcsaságok, kukacok, bogarak, mezei állatok élnek. A gyerekek ebben a különös környezetben izgulhatnak, Pöttöm Pannáért. […]

Keresztanya – Gyerekelőadás a Mikroszínpadon

Gyerekeknek szóló előadást láthat a közönség a Thália Színházban: Csákányi Eszter Keresztanya című produkcióját, amelyben bábok segítségével szólaltat meg egy népmesét, december 2-től játsszák a Mikroszínpadon. Az erős atmoszférájú mese cselekménye szerint egy cigányasszonynak gyermeke születik, de szegénységük miatt nemhogy a faluból, de még a rokonságból sem akarja senki vállalni a keresztszülőség terhét. Végül […]