A mi kis Mosolybogyónk születéstörténete

2016 novembere óta, amióta megtudtuk, hogy egy kis élet növekszik a pocakomban, a 2017. július 20. várva- várt dátummá vált az életünkben, hiszen ez volt Eszter baba tervezett születési napja. Aztán,  ahogy az lenni szokott, ha valamit nagyon várunk, hiába érkezett el a nagynak vélt nap, Eszterke úgy döntött, hogy ő még pocaklakó szeretne maradni.

Kaszás-Tóth Tímea

Mivel a kiírt dátumot túlléptük, így naponta kellett NST vizsgálatra mennünk. Ezzel a vizsgálattal nézik a babuci szívhangját és ellenőrzik, hogy mozgás hatására a magzat pulzusszáma megemelkedik-e. Ha igen, akkor a baba jól érzi magát.

2017.07.26-ig minden egyes reggel ugyanígy telt. NST után mehettünk haza. 41 hetes kismamaként teljesen kimerültem. Odakint 38°C-os hőség tombolt, a pocakom óriási volt, már járni is nehezen bírtam. Mindemellett a reggeli rosszullétek ismét előjöttek.

2017.07.26-án a szülészorvosom úgy döntött, hogy megindítja a szülést. Nagyon izgultunk. Felvettek a szülészeti osztályra,  majd még egy utolsó rutin vizsgálat következett, ezután már várt ránk a szülőszoba. Apa mindeközben kint várakozott a szépen összepakolt méretes csomagommal a kezében. A vizsgálat közben a szülészorvosom beszélgetésbe kezdett egy másik orvossal, aki a következőket mondta:”biztosan meg akarod indítani a szülést? Négy kismama vajúdik a folyosón, már szabad szülőszoba sincs az osztályon!” Ezen a ponton a tökéletes kétségbeesés uralkodott el rajtam! Minden kismama idilli szülésről álmodik, ahol a leendő apa fogja a nő kezét lelki támaszt nyújtva. Ezzel szemben láttam magamat egyedül fel-alá sétálni a levegőtlen folyosón. Feltételezem, hogy ezt az orvosom is látta az arcomon, így ezt mondta:” Akkor most nem szülünk! Egyébként is három centire ki van tágulva, ebből délután úgyis baba lesz! Menjen haza, nemsokára úgyis találkozunk!” Ott és akkor semminek nem örültem jobban, mint annak, hogy most nem szülünk. Itthon aztán elkezdődtek a fájások. Először 5-8 percenként úgy két órán keresztül. Aztán elkezdtek ritkulni az összehúzódások. Végül 13:30 körül el is múltak. Ekkor sírásban törtem ki!  Nem hiszem el, hogy ma sem szülünk! De tényleg nem szültünk.

07.27-én reggel ismét NST vizsgálat, ma Mátészalkán (60 km távolságra az otthonunktól), mert a fogadott orvosom ott volt ügyeletes aznap. Igen, pont aznap! Mikor felkértem a szülés levezetésére a doktor urat, akkor elmondta, hogy bármelyik nap be tud jönni Nyíregyházára, kivéve a csütörtököt, mert az ügyeletet nem hagyhatja ott. Az NST tökéletes volt, öt centire nyitva a méhszáj! Ebből bármikor szülés lehet, de menjünk haza, otthon kényelmesebb a várakozás! Már csalódott sem voltam. Tényleg azt mondtam magamban, hogy ez a gyerek örökre a pocakomban marad. Itthon fel-alá sétáltam. Odakint 40°C, de én csak róttam a köröket. Aztán a fájások jöttek- mentek és 14 órára elmúltak. Doktor úrral megbeszéltük, hogy 07.28-án, ha akar a gyerek, ha nem, meg fog születni. Rettegtem a császármetszéstől. Kérleltelek, hogy bújj ki ma! 20:10 perckor kezdődött a vízilabda világbajnokság döntője, ahol Magyarország játszott. Gondoltam, még a meccs kezdete előtt felhívom az orvost, hogy reggel találkozunk. A doktor bácsi már csak nevetett rajtam. Aztán egy pillanatban azt találta mondani, hogy akár ma is be tudja indítani Mátészalkán a szülést. Nagyon régen álmodtam az üknagymamámmal. Hallottam csengő hangját, amint csak annyit mond: ” 27 Csutikám (ő így hívott engem), érted?” Innentől kezdve nyugalom árasztott el, mert éreztem, hogy be kell mennem a kórházba, hiszen már egyszer megálmodtam ezt a napot! Még utoljára benéztem a gyerekszobába. Minden készen állt a kislányunk érkezésére. Tudtam, hogy amikor legközelebb itthon leszek, akkor már Eszter babát pillanthatom meg a most még üres kiságyban. Csendben potyogtak a könnyeim.

21:15 körül elindultunk a kórház felé. Egyszer csak a rádióban elkezdték játszani Szinetár Dóra- Bereczki Zoltán Ajándék című számát. A dal úgy kezdődik, hogy “Te vagy nekem az élet, a fény. Fogom kezed, hogy már sose félj. Ez a nap a te ünneped már, s egy ajándék, ami vele jár.”Innentől kezdve valamiféle más dimenzióba kerültem. Égi jel volt ez ismét, mely megerősített, hogy minden rendben lesz.

22:15 körül beértünk a kórházba. A szokásos rutin vizsgálatok után megkaptam a kórházi hálóingemet. Majd hozták a kis rózsaszín karszalagodat és megkérdezték, hogy hogy fogják hívni a kislányt? Kicsit megszeppenve mondtam, hogy Eszter. Átkísértek a szülőszobára. 23:15 perckor elfoglaltam a helyemet a szülőágyon. Ekkor már gyengébb fájásaim voltak. 23:30 perckor az orvos burkot repesztett, majd apát is beengedték hozzám. Vicces volt, ahogyan megjelent a kék steril ruhájában a szülőágyam mellett. Pontban éjfélkor oxitocin infúziót kaptam. 00:20 perckor rápillantottam az órámra és láttam, hogy  kétpercesek a fájások. Ez az utolsó ténylegesen tiszta emlékem ettől kezdve. Pillanatok alatt átadtam magamat a szülés csodás érzésének. Nem hallottam tisztán a külső hangokat, még a szemüvegemet is levettem, mert zavart. Teljesen a szülésre koncentrált a testem.

00: 30 perc körül éreztem, hogy nyomnom kell. Apa a jobb oldalamon állt és végig fogta a kezem, fájdalmamban a kézfejét dörzsöltem. Onnan tudta, hogy mikor jön a fájás, hogy egyre intenzívebben le akartam kaparni a bőrt a kézfejéről. Jó, azért figyeltem rá is, nem esett bántódása! Egyszer csak elérkezett egy holtpont. Akkora volt a fájdalmam, hogy azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Ekkor egy cikk jutott az eszembe, amit még várandósan olvastam arról, hogy szülés alatt a család összes női tagja jelen van a szülő nő körül, azok is, akik már a túlvilágon vannak. Egy pillanatra feltekintettem és éreztem üknagymamám jelenlétét, ami átlendített ezen a holtponton. Számomra csak pár pillanatnak tűnt, valójában már eltelt kb. 20 perc, amikor apa egyszer csak azt mondta, hogy “most nyomj, már félig kint a baba feje!” Ezen igencsak meglepődtem, mert azt hittem, hogy még nagyon messze a vége. Innen tényleg két nyomás volt már csak hátra.

01:55 perckor megszületett Eszter baba!

Ettől kezdve az anyai ösztönök uralkodtak el rajtam. Csak pár pillanat múlva sírt fel a mi kis Életünk, viszont nekem az a pár másodperc egy örökkévalóságnak tűnt. Majd hatalmas sírással jelezte, hogy minden rendben van, ne aggódj anya! Apa ekkor viccesen így szólt: “kislány maradt, nem kell a szobát újra berendeznünk!” Apa vághatta el a kettőnket eddig összekötő köldökzsinórt! Ezután a kis Eszterkénket elvitték vizsgálatra. Szerencsére makkegészséges kislányunk született. Csak egy pillanatra hozták vissza hozzám. Emlékszem, hogy csak a kis talpát tudtam megsimogatni, ami olyan puha volt, amilyet még sohasem éreztem. Sajnos ezután a szokásos protokoll szerint a csecsemőt elvitték. Hatalmas fájdalom volt ez nekem. Sőt utána apát is kitessékelték! Egyedül maradtam egy ekkora esemény után. Ezt sajnos soha nem fogom tudni elfelejteni. Csönd lett a szülőszobán. Csendben sírtam, mert azt akartam, hogy együtt legyen a családunk.

Reggel 6:30 körül tarthattam először a karjaimban a kis csöppségünket. Rögtön ügyesen szopizott, majd elégedetten elaludt mellettem.

A mi kis családunk 2017.08.01-én egyesült, amikor hazaengedtek minket a kórházból. Csodás érzés volt bevinni őt a szobába, ami már régóta várt rá, és amit gondosan szépítgettünk hónapokon keresztül!

Hihetetlen, hogy tudom, nagyon fájt a szülés, de már nem emlékszem, hogy mennyire fájdalmas volt. Abban a pillanatban, amikor megszületett a gyermekünk, tényleg elmúlt minden rossz érzés és csak arra vágytam, hogy Ö egészséges legyen. Várandósként sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz a szülés. Azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen csodaszép élménynek képzeltem el! Azzal, hogy kettesben tudtunk lenni a kórházban töltött napok alatt részben kárpótolt azért, hogy születése után azonnal elvitték mellőlem. Azóta nem engedtem el egy pillanatra sem!

Szülővé válni és megszületni a legcsodásabb érzés a világon. Hálás vagyok, hogy a mi születéstörténetünk ilyen csodás lehetett és köszönöm az Égiek óvó gondoskodását is!

Hozzászólások