Talán már az anyaméhben befolyásolható az Alzheimer-kór esélye

Azok az anyák, akik a terhesség alatt sok zsíros ételt esznek, lehet, hogy érzékenyebbé teszik gyermekeiket a súlyos betegségre – állapította meg egy új, állatokkal végzett brit kutatás.

A tudósok azt találták, hogy a magas zsírtartalmú táplálékkal etetett egéranyák ivadékainál nagyobb eséllyel alakult ki az agyi vérellátás rendellenessége. Ez az Alzheimer-kór egyik jellemző tünete – számolt be a The Daily Telegraph online kiadása az Oxfordban zajló Alzheimer-kór Kutatási Konferencián ismertetett eredményekről.

A szakemberek úgy vélik, hogy bár további kutatások szükségesek, az eredményeknek fontos emberi vonatkozásai lehetnek. Cheryl Hawkes, a kísérletek vezetője, a Southamptoni Egyetem munkatársa elmondta: az első eredmények alapján úgy tűnik, a terhesség alatti anyai diéta hosszú távon befolyásolhatja a gyermekek agyának és érrendszerének egészségét.

Azt ugyan még meg kell vizsgálnunk, hogyan “fordíthatók le” az eredmények az emberre, azt azonban már jó ideje tudjuk, hogy a várandós anya egészségének megóvása csökkentheti a gyermekek betegségeinek későbbi kockázatát” – magyarázta Hawkes.

A kutatást finanszírozó karitatív szervezet igazgatója, Eric Karan szerint az eredmények tovább bizonyítják, hogy az élet későbbi szakaszában fellépő Alzheimer-kórra hatással van a korai életszakaszok egészségi állapota is.

 

(Forrás: MTI, fotó: thesciencenews.info)

Hozzászólások