Petesejtet ajándékba

Heninek húga adott petesejtet, mert egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki a petevezetéke. Ma már boldog anyuka!

2006 óta lehetőség van arra, hogy a családon belül petesejtet kapjon nőrokonától az, aki – petesejt hiányában – természetes úton nem tud teherbe esni. A tapasztalatok azt mutatják, csak kevesen tudnak élni ezzel, nem úgy Szalai Heni, akinek húga adott petesejtet, hozzásegítve így az anyasághoz. A testvérek a HelloBaby!-nek határtalan örömük mellett őszintén meséltek testi-lelki megpróbáltatásaikról, félelmeikről, és kiderül az is, mit gondolnak: ki az „igazi” anyja a babának.

Szalai Heni gyermekkora óta tudja: természetesen úton soha nem eshet teherbe, mert egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki a petevezetéke.

Heni: Amikor 2006-ban a párommal eldöntöttük, babát szeretnénk, a törvényi szabályozásról még nem sokat tudtunk. A nőgyógyászom első kérdése az volt, van-e 35 év alatt nő rokonom, aki egészséges, már szült, és adna nekünk petesejtet. A húgom, Brigi, minden tekintetben megfelelt!

„Egyértelmű volt, hogy segítek!”
Brigi: Amikor szóba került a téma, én már tudtam, milyen fantasztikus érzés szülőnek lenni. Olyan örömmel töltött el a gondolat, hogy a nővérem is anyává válhat, hogy egyértelmű volt: segítek!

Tudtad, hogy a petesejtleszívás milyen procedúrával jár? 
Brigi: A Kaáli Intézetbe, az orvos részletesen elmondta a „menetrendet”, egy közeli ismerősöm pedig átesett már lombikprogramon, így nagyjából tudtam, mire számíthatok. Tudtam, hogy injekcióznom kell magam, és hogy gyógyszert kell szednem. Persze más, amikor mesélnek minderről, és más megtapasztalni – nem titok, féltem picit, de természetesen azonnal rábólintottam, és egy pillanatra nem bizonytalanodtam el! 
Heni: Mi közben a párommal a jogi dolgokat intéztük: nekünk együttélési nyilatkozatot, a húgomnak pedig egy lemondó nyilatkozatot kellett aláírnia közjegyző előtt.
Még mielőtt tovább mesélnétek, áruljátok el, mit szólt a környezetetek mindehhez? 
Brigi: A párom azt mondta, felnéz és büszke rám! Egyébként Heni párja sem tiltakozott, mert ő is nagyon vágyott már babára. Az ismerősök is jó véleménnyel voltak, drukkoltak, csak 1-2 személy furcsállotta a dolgot.

2 lombik, 16 petesejt, 1 bébi
2006 őszén kezdtétek a lombikprogramot – mi történt pontosan?
Brigi: Gyógyszerek szedése, petesejt-stimuláció, vizsgálatok, ellenőrzések (mennyi petesejt érik, mekkorák, mikor lehet elvégezni a leszívást), tüszőrepesztés, leszívás… Hét petesejtet „adtam le” 2007 januárjában.
Heni: Ezeket még aznap megtermékenyítették a párom spermájával, szerencsére mindegyik meg is termékenyült. Pár nappal később kettőt ültettek be, a többit lefagyasztották. Sajnos nem estem teherbe, és bár számítottam rá, picit elkeseredtünk. De izgatottan vártam a következő lehetőségre: májusban újra próbálkoztunk a fagyasztott petesejtekkel. Ekkor hármat ültettek be, de sajnos ezúttal sem tapadtak meg. 
Brigi: Újabb petesejtek kellettek, így ősszel nekiláttunk egy újabb stimulációs folyamatnak. A második leszívásra már sokkal nyugodtabban mentem, tudtam, mire számíthatok. Kilenc petesejtet adtam, de csak négy termékenyült meg. 
Hogy viselted mindezt testileg és lelkileg?
Brigi: A fizikai részét egész jól, annak ellenére, hogy félek a tűtől: a szurik és a vérvételek emiatt sem voltak épp kellemesek. Ráadásul előfordult olyan, hogy többször is meg kellett szúrnom magam, mert a tű nem ment át a bőrömön. Csúnya, kék-lila foltos lett a hasam, sokat híztam, felpüffedtem, felborult a hormonháztartásom, és lelkileg is érzékenyebb voltam, Mindehhez társult a félelem, ami végig- kísért. Amikor először toltak be a műtőbe… Akkor féltem a legjobban! A fájdalomtól, az altatástól… És persze izgultam, hogy végül célt érünk-e.

Négy megtermékenyült petesejttel azért bizakodni lehetett…  
Heni: Végig optimistán álltunk hozzá, tudtam, éreztem, hogy előbb-utóbb sikerülni fog. És így is lett – a második leszívás-beültetés után november 15-én már tudtam, hogy terhes vagyok, amit a másnapi vérvétel meg is erősített. Egyébként ikerterhességnek indult, de decemberben az egyik baba elhalt. Szerencsére a másik kis embrió erősen „kapaszkodott”. 2008. július 7-én megszületett Tünde.

Ki is az anya? 
Hogyan dolgoztátok fel, hogy Tündének valójában Brigi a biológiai anyukája?
Heni: Nem szokott eszembe jutni, hiszen én hordtam ki, én szültem, a párommal mi neveljük, szerintem ezt nevezzük anyaságnak. 
Brigi: Heni terhességének szívből örültem: hosszú ideig küzdöttünk, és végre sikerült. Ekkor azonban újra eluralkodott rajtam a félelem, csak már nem a fizikai megpróbáltatások miatt… Elgondolkoztam, hogy én milyen szerepet is játszom, ki is lesz nekem a baba? Lelkileg itt törtem meg a legjobban. Féltem, mi lesz, ha a majd rám hasonlít – egyébként tiszta apja! –, mi lesz, ha ragaszkodni fogok hozzá. Pár hét után ezek az érzések múlni kezdtek, főleg ahogy láttam Heni növekvő hasát. Mire Tünde megszületett, már tudtam-tudatosítottam és főleg: éreztem, hogy a baba csakis hozzá(juk) tartozik. Megkönnyítette a dolgot, hogy akkor már volt két tündéri gyermekem, ismertem az anyaság érzését. Amit Tünde iránt érzek, az egy más típusú szeretet, abszolút nem érzem magaménak. Henivel letisztáztuk az érzéseinket, és soha nem volt belőle konfliktus. Szerintem nem is lesz, még akkor sem, ha Tündének elmondjuk, hogyan is fogant meg. Merthogy el fogjuk neki mondani. Egyszer.
Heni: A húgom – és ezt előtte mondom, mert beszéltünk már erről, és tudom, hogy ő is így gondolja – „csak” egy kis, de persze annál fontosabb részét adta az anyaságomhoz, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Amivel mégis megpróbáltuk kifejezni a köszönetünket: a húgom és a párja lettek Tünde keresztszülei.

Ez a cikk a 2009. november-decemberi számunkban olvasható

Hozzászólások