Milyen ma a szülészet Európában?

Vajon mindenütt úgy működik az ellátás, mint nálunk? Hol csinálják másként és miért? Ezekkel a kérdésekkel kerestük meg Schmidt Erikát, az EMMA Egyesület munkatársát, aki rendszeresen részt vesz nemzetközi konferenciákon.

Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadó interjúja

Ha kellene húzni egy vonalat Európa térképén, akkor az egyik régióba tartozhatna a Németalföld, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Skandinávia, a másik régióba pedig a volt szocialista országok és Dél-Európa. Alapvetően kétfajta szemlélet jellemző a szülészeti ellátásban Európában aszerint, hogy az adott országban általában milyen a nők társadalmi helyzete, jogaik mennyire érvényesülnek, és mennyire ismerik el az anyaságon kívüli szerepeiket. Mindez ugyanis jelentősen meghatározza a társadalomnak a szüléshez való hozzáállását is.

Északon és nyugaton a bábai ellátás az alapvető, amikor is a várandósságot, a szülést, majd a gyermekágyat is szülésznő gondozza, orvost csak szövődmények esetén vonnak bele a folyamatba. Az egészségközpontú szemléletnek megfelelően a bábai ellátásban a hangsúly a normális, élettani folyamatokat támogató körülmények biztosításán van: a szülést mindaddig normális folyamatnak tekintik, amíg az ellenkezője nem válik nyilvánvalóvá, a kóros folyamatokat pedig igyekeznek visszaterelni a normális irányába. Ezekben az országokban ez a szemlélet az 1970-es évektől kezdődően egyre erősödik, és vissza tudja szorítani a kockázatokra összpontosító ellátási módot, amely a kockázat kiszűrésére, és a folyamatok feletti külső kontroll megtartására helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően ezekben az országokban a bábák helyzete viszonylag stabil, önállóan gyakorolhatják azt a hivatást, amelyre a képesítésük szól. Nehézségek természetesen vannak, például most Angliában, Németország és Hollandia után, elsősorban az otthonszülést is vállaló bábák biztosítási díja annyira megemelkedett, hogy több praxis bezárni kényszerült.

Más országban élő magyar nőktől, vagy külföldről Magyarországra költözőktől gyakran hallani, hogy az ellátás nálunk mennyire különbözik más országokétól. Mi az, ami speciálisan magyar probléma?

2016-ban dán szülésznőhallgatók jártak az egyesületünknél, akik az országban több intézményben is tettek látogatást. Ők fontos különbségként írták le a saját gyakorlatukhoz képest, hogy nálunk a kockázatértékelésnek nincsenek hagyományai, a beavatkozások elemzése a kockázatok szempontjából nem történik meg. Például: nem elemzik nálunk, hogy a szülésindításnak milyen következményei vannak a szülés természetes lefolyására. A másik nagy különbség, hogy náluk a nők pontosan tudják, hogy mihez van joguk, és ha jogsértés vagy méltatlan bánásmód éri őket, akkor ezt visszajelzik az ellátónak. Azáltal, hogy van felhasználói visszajelzés, a szigorú dokumentáció folyományaképpen pedig a szakmai kollégium a törvényben foglaltak szerint kétévenként frissíti a protokollokat a statisztikák és az új tudományos eredmények fényében, a rendszer jól működik, és ez elégedetté teszi az anyákat és a szakembereket is.

Magyarország a korábban említett beavatkozás központúbb régióhoz tartozik, ezen kívül az otthonszülés és a kórházi szülések ennyire merev szembeállítása is tipikusan közép-kelet, – és dél-európai jelenség. Ebben a régióban ugyanis az otthonszülés nem épült bele az egészségügyi ellátórendszerbe, a társadalombiztosítás sem finanszírozza. Szokás az otthonszülés kapcsán biztonságról, rizikóról beszélni, az azonban sajnos még nem egyértelmű minden szakember számára, hogy a biztonság érdekében együttműködésre, jó kommunikációra van szükség a kórházi és az otthoni ellátók között. Szlovéniában éppen most zajlik az otthonszülés szabályozásának kidolgozása, ahol ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint nálunk annak idején: nagyon nehéz, szinte teljesíthetetlen feltételeket szabnak az intézményen kívüli szülésekhez.

A nyugati és északi országokban is vannak azért problémák. A bevándorlók kapcsán például azon dolgoznak, hogyan tudnak a nőknek olyan ellátást biztosítani, ami figyelembe veszi a kulturális igényeiket. A másik probléma a szülésznőhiány: Kelet-Európából Nyugat-Európába, Angliából pedig a skandináv államokba mennek a szülésznők dolgozni.”

Hogy érzik magukat a szakemberek nálunk?

Az utóbbi években egyre hangsúlyosabb az orvosok részéről védekező szemléletmód, és az ellátórendszer felépítéséből és szemléletből eredő dehumanizáció, amit az emberség, a személyesség elvesztéseként fordíthatnánk magyarra. Ez a szakemberek és a családok számára is veszteséget jelent. A mi kutatásunkból is kitűnik, hogy ahogyan a nők elszigetelődnek a kórházi szüléskor a családjuktól és a támogató közegüktől, sőt, gyakran a saját érzéseiktől is, úgy szigetelődik el a szakember is: kizárja az érzéseit munkája során, és nem tud szakmai közösségben, teamben dolgozni, nem tapasztal kollegialitást, nem kap mentálhigiénés, vagy érzelmi támogatást. A szakemberek arról panaszkodnak, hogy robotként kell működjenek, úgy érzik, hogy nem tudnak fejlődni, a rendszer bedarálja őket, és erről nem tudnak, vagy nem mernek visszajelezni a döntéshozóknak. Ami a nőknek fontos: a személyes viszonyulás a szakemberek részéről, a támogató szemlélet és az elegendő idő, a minőségi figyelem, éppen az, amiben a szakemberek is hiányt szenvednek. A nehézségek és a szükségletek tekintetétben tehát a nők és a szakszemélyzet egy oldalon állnak, együtt tudnák hatékonyan képviselni érdekeiket a döntéshozók felé. Az is probléma, nem is kicsi, hogy a nők tapasztalata és szempontjai nem érvényesülnek a szülészeti ellátáshoz kapcsolódó kérdésekben, sem az adott személy ellátása során, sem a legmagasabb döntéshozói szinteken. A nőket a legritkábban kérdezik meg, hogy mit tapasztalnak, vagy mit szeretnének, és ha meg is kérdezik, a legritkábban hallgatják meg, és fogadják el a válaszukat. Miért van ez így?

EMMA Vonal

Facebook

Várandósság, szülés, gyermekágy, anyaság – jó és rossz érzések – hívd EMMÁT, ha beszélgetni szeretnél, ha információt keresel:
06-70-622-3346

Kedden: 10:00-14:00
Csütörtökön: 20:00-24:00

Levelezési cím: emmavonal@gmail.com

Hozzászólások