Három hét különbséggel szülte meg ikreit az anya

Az amerikai nőnél a 24. héten indult meg a szülés. Orvosai ritkán alkalmazott technikához fordultak, így az egyik magzatot az anyaméhben tartották, miután testvére megszületett.

Több mint három hét különbséggel, ritka, életmentő eljárás segítségével születtek ikrei egy amerikai nőnek.

A 35 éves Lindalva Pinheiro da Silva mindössze 24 hetes terhes volt idén februárban, amikor fenyegető koraszülés miatt kórházba került. Először volt terhes, férjével boldogok voltak, hogy ikreket vártak. A szülés azonban igen korán indult meg, a 24. héten születő babáknak csak mintegy fele menthető meg – adta hírül a The Daily Mail online kiadása.

Injekciókkal sem sikerült megállítani a szülést, ezért a bostoni Beth Israel Deaconess Egészségügyi Központ szülészeti osztályának orvosai úgy döntöttek, ritkán alkalmazott technikához folyamodnak: az egyik magzatot az anyaméhben tartják, miután az ikertestvére megszületett.

Az adott erre esélyt, hogy az első baba, Alexandre érkezése után a szülés leállt, pedig legtöbbször folytatódni szokott – mondta Steven Ralston, a szülészet igazgatója.

Az anya a fertőzések ellen antibiotikum-injekciókat kapott, és a megállított szülés utáni három hetet a kórházban töltötte, így látogathatta apró, csupán 453 grammos kisfiát.

Bátyja után 24 nappal, háromszor akkora súllyal megszületett Ronaldo. A több mint három hét, amennyivel Ronaldo hosszabb időt töltött az anyaméhben, hatalmas különbséget jelentett: olyan volt, mint egy rendes, időre született kisbaba – mondta az édesanya.

A kisfiúk a kórházban maradtak, ahol szépen gyarapodnak, már mindegyikük több mint három kilogrammos. Az orvosok szerint valószínű, hogy hazamehetnek június 18-ig, születésük erre a napra volt eredetileg kiírva.

Ők az én csodababáim. Ronaldo azért, mert bent tudott maradni, Alexandre azért, mert túlélte a korai startot” – mesélte da Silva.

 

 

 

(Forrás: kisalfold.hu)

Hozzászólások