Súlyos döntés: inkább megszülte gyermekét, majd meghalt

Élet és halál között kellett döntenie a New York-i Elizabeth Joice-nak: vagy kihordja gyermekét, vagy kezelteti daganatát. A nő a gyermeke mellett döntött, két hónappal a szülés után meghalt.

 

 

 

 

 

 

Elizabeth Joice 2010-ben tudta meg, hogy rákos. Négy kemoterápiás kezelésen esett túl, majd orvosai gyógyultnak nyilvánították. Ugyan kevés esélye volt a teherbe esésre, ám 2013-ban mégis teljesült a kívánsága, férjével, Max-szal együtt gyereket vártak. Ám egy hónappal később jött a lesújtó diagnózis: a rák visszatért a fiatal nő szervezetébe – számolt be a német RTL csatorna.

A rákos daganat nagyságát és terjedését az orvosok csak egy MR-vizsgálat segítségével állapíthatják meg, ám ezt terhes nőkön nem lehet elvégezni. Hogy ne veszélyeztesse születendő gyermeke életét, Elizabeth úgy döntött, nem kezelteti daganatát.

Fotó: Facebook / Elizabeth Joice

Állapota rohamosan és látványosan romlott, egészen addig, amíg az orvosok kénytelenek voltak császármetszést végrehajtani rajta, így 2014 elején a világra jött Lily. A szülés után a doktorok megállapították: a rák átterjedt a nő jobb tüdejére, szívére és gyomrára is.

Öt nappal lánya világrahozatala után Elizabeth otthon töltött egy éjszakát családjával. “Ez az egyetlen éjszaka volt, amit együtt tölthettünk” – mesélte férje, Max. Másnap Elizabethet visszavitték a kórházba, mivel állapota még rosszabbra fordult. Harcolt, ám a betegség legyőzte őt, öt nappal a szülés eredetileg tervezett ideje után, március 9-én meghalt.

 

(Forrás: hvg.hu)

Hozzászólások