Bababarát látogatók

A rokonok, barátok már alig várják, hogy megcsodálhassák az új családtagot. Jogos az igény. Ám a lényeg mégis az, hogy te és a baba jól érezzétek magatokat!

A szülészet folyosója tömve rokonokkal. Az anya alig áll a lábán, a kisbaba sír, mert a mamájához szeretne bújni. De Tóni bácsi háromszáz kilométert utazott, hogy láthassa a nővére első unokáját. Mégsem teheted meg vele, hogy faképnél hagyod, hiszen nemsokára vége a látogatási időnek. Tényleg nem?
A baba egy hetes. A nagynéni bejelentkezik a két unokatesóval. Egyikük egy éves, másikuk két és fél. Kimerültek vagytok, a lakás vállalhatatlan, a hűtő üres. Vajon pont ez az a pillanat, amikor szívesen látnád a kisbabák mellett a két totyogót? Csak őszintén!

Ha segítesz, jöhetsz!
Ma már nincs akkora jelentősége annak, hogy személyesen találkozzanak a távoli családtagok, barátok az újszülöttel, hiszen akár a születés pillanatától nyomon követhetik a picit a közösségi médiában, e-mailen vagy mms-ben elküldött képek, filmek által. Természetesen van olyan anyuka, aki igényli a látogatók seregét, de a legtöbb újdonsült szülő inkább nyugalomra vágyik, és arra, hogy segítséget kapjanak. Mégpedig olyan segítséget, amilyenre éppen szükségük van. Mindannyian másképp érezzük jól magunkat. Van, aki örül, ha valakinek kiöntheti a szívét, elmesélheti a szülést, megoszthatja örömét és kételyeit. Van, aki tanácsokat szeretne kapni, és szívesen fogad minden tapasztalatot. Más örömmel veszi, ha ellátják meleg étellel, itallal. Van, aki venne egy jó meleg fürdőt, amíg a barátnőjére bízza a babát. És így tovább. Azok előtt a látogatók előtt, akik képesek jól segíteni, bátran nyitva állhat az ajtó. Akik csak fokozzák a szülők bizonytalanságát, és látogatásuk többletmunkával jár a család részére, jobb, ha várnak még néhány hetet. A kétes, kínos helyzeteket legeredményesebben a nyílt kommunikáció oldja meg: fogalmazzatok világosan, egyértelműen!

„A kis immunrendszere…”
Az újszülött immunrendszere valóban nincs ereje teljében, de azért nem is annyira kiszolgáltatott a kisbaba, mint ahogy azt gondolnánk. Ha fertőzés nélkül átvészeli a kórházi napokat, ahol tucatnyi emberrel kerül közeli kapcsolatba, akkor egy-két látogató kis eséllyel fogja őt megbetegíteni. Nem kell hat hétig bezárkózni, ha a családnak jól esik, hát jöhetnek bátran. Természetesen nem árt némi elővigyázatosság.
– Legyen egyértelmű, hogy mindenki kezet mos, mielőtt belép a babához.
– Cipőt le az előszobában!
– Aki beteg, jöjjön később, ha már meggyógyult. A szájmaszk semmit sem ér!
– A babához csak az anya engedélyével nyúlhat bárki. Nem csak a fertőzésveszély miatt. Az újszülött az anyához tartozik, ő tudja, mikor mi esik jól a kicsinek.
– Ha az anya szerint a baba szopizna, enne, aludna, ezért szeretne vele kettesben maradni, nincs helye vitának!

A baba nevében
Természetesen mindenki azt szeretné, hogy a babának a lehető legjobb legyen. Az újszülött érdekeit legjobban a szülei tudják képviselni. Szerencsés esetben az apa jól bánik a szavakkal, és sértődés nélkül vissza tudja tartani azokat az érdeklődőket, akikkel az újdonsült család inkább a későbbiekben szeretne találkozni. Az sem árt, ha te magad is meg tudod fogalmazni, mit szeretnél: inkább büszkélkednél a babával, és jól esnének a csodáló pillantások, vagy inkább magatokban töltenéd az első heteket önbizalmad erősítésével és a kisbabád megismerésével. Ez leírva egyszerű, de valójában művészet! Mégis meg kell próbálni!

Tippünk
Még népes rokonság esetén sem célszerű minden nap látogatókat fogadni. Lehet, hogy jobb megoldás a bébiparti, amikor többen is jöhetnek egyszerre. A lebonyolítást bízd a nagymamákra vagy a barátnődre!

Minietikett látogatóknak
– Lehetőleg ne hozakodj elő a saját szülési, szoptatási élményeiddel vagy rémtörténeteiddel. Ez most nem rólad szól!
– Ne osztogass tanácsokat, ne szólj bele a szülők dolgába ici-picit sem! Csak akkor mondj véleményt, ha erre kérnek!
– Fog rövidre a látogatásod!
– Amikor időpontot egyeztettek, kérdezd meg, miben segíthetsz, mire van szükségük!

Szerző: Sződy Judit pszichológus
EZ AZ ÍRÁS A HELLOBABY! 2015. FEBRUÁR-MÁRCIUSI SZÁMÁBAN JELENT MEG.

Hozzászólások